Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 |

Napi gondolatok

Meséljünk egymásnak


Jn 1,43-51
Miként András megtalálta Simont, úgy Fülöp megtalálta Natanaelt, és mindketten örömüket fejezték ki: megtaláltuk a Messiást. Ezek az emberek egymásnak mesélik el a Jézussal való találkozásukat és így segítik egymást a találkozásra. Erre jó a közösség. Egymást segítjük közelebb az Úrhoz.
Natanael kifejezi kételyeit: a Messiás nem származhat egy olyan jelentéktelen helyről, mint Názáret. Ez minden kornak a botránya: nem tudjuk elhinni, hogy Isten közönséges, helyeken, és személyeken keresztül is megmutatkozik.
Ma a mi plébániánknak szentségimádási napja van. A kis ostya jelentéktelennek tűnik. Csak a hit szemével tudjuk benne meglátni Istent, a világ Urát, de ha véle időzünk, ha előtte letérdelünk, megérzünk valamit az ő jelenlétéből.
Fülöp nem próbálja meggyőzni Natanaelt érvekkel, hanem arra buzdítja, hogy nézze meg ő maga, találkozzon Jézussal. Az ő élete is a Jézussal való találkozás során változott meg. Ezt ajánlja másoknak is.
Át akarjuk engedni Istennek a kezdeményezést. Nem mi akarunk embereket meggyőzni, hanem elsősorban el akarjuk őket vezetni az Istennel való találkozásra.
Jézus bár tudja, hogy Natanael kételkedik benne, mégsem tesz neki szemrehányást, hanem igaz embernek nevezi, mert őszintén keresi az igazságot. A kifejezés, hogy „a fügefa alatt ülni”, azt jelentette, hogy a Szentírást tanulmányozni. Valóban Natanaelben megvan a nyitottság. Egy piciny jel alapján képes felismerni Jézusban a Messiást. Jézus megígéri neki a teljes kinyilatkoztatást, az Istennel való találkozást. Az angyalok fel-és alá szállása a Teremtés könyvében, arra a jelenetre utal, amikor Ábrahám égig érő létrát látott Bételben, és azon angyalok jártak fel és le. Ott Isten megmutatta dicsőségét.
Ha mi képesek vagyunk pici jeleken keresztül a hitünk segítségével felismerni az Úr Jézus látogatását, ő megígéri nekünk az örök életet, ami nem más, mint megismerni Istent, és Véle lakni.

2013-01-05


______________________________

Találkozás


Délután 4 óra volt. Egy életre megmaradt Szent János emlékezetében ennek a találkozásnak a pillanata. Keresztelő János rámutatott Jézusra: íme, az Isten báránya! Annyira fontos volt ez a találkozás, hogy András nem is tudott nyugton maradni, azonnal elszaladt megkeresni a testvérét, Simont, hogy neki is átadja a jó hírt, hogy megtalálták a Messiást, és hozzá vezesse.
Jó volna, ha mi is azonosítani tudnánk, hogy hol, mikor találkoztunk az Úr Jézussal. nem emlékszünk arra, amikor megkereszteltek, lehet, hogy az elsőáldozás sem volt valami nagy lelki élmény, talán az bérmálkozás, de az sem biztos. Ezek mind találkozok voltak, de melyekben mi nem voltunk elég tudatosak.
Ezzel szemben lehet, hogy emlékszünk olyan találkozásokra, amelyek valóban megérintettek: egy lelkigyakorlat, egy szentgyónás, egy imádság, találkozás olyan valakikkel, akik a hitüket öntudatosan élik. Ezek sarkkövek lehettek, meghatározták az életünk irányát. Elevenítsük fel ezeknek az emlékeit.
Ugyanakkor azt is tudatosítsuk, hogy az Úr Jézus azt kéri tőlünk, hogy mi is rámutassunk: íme, az isten báránya! Lehetőséget teremtsünk másoknak arra, hogy ne velünk, hanem az Úr Jézussal találkozhassanak.

2013-01-04


______________________________

Magára vette a bűneimet


Keresztelő János elképzelt magának egy Messiást, és azt hirdette az embereknek. Ez a Messiás szigorúan megbünteti majd a bűnösöket, rendet teremt. Mikor aztán megérkezett a Messiás, nehezére esett felismerni Őt. Ahelyett, hogy megmutatta volna erejét, és igazságot szolgáltatott volna, megtorolta volna a sok bűnt, beállott a bűnösök közé, sorba állt, hogy a bűnbánat keresztségét magára vegye. Bár Ő bűnt nem követett el, magára vette az emberek bűneit. Ezt ismeri fel János, amikor rámutat Jézusra: Íme, az Isten báránya! Ő az a bűnbak, akire ráolvassák a nép bűneit, hogy aztán kikergessék elpusztulni a pusztába.
Jézust mi is elképzeljük. Lehet, hogy a mi karácsonyi kis Jézusunk túlságosan ünnepi, pompázó, sziporkázó. Ő pedig beáll azok közé, akiket nem sokra értékelünk, akiket lenézünk, megvetünk hibáik, bűneik miatt.
Ő az, aki elveszi a világ bűneit. Megszabadít a bűnöktől. A saját életemben érzem, hogy ha a természetemre hallgatok, bármikor kész vagyok vétkezni. Nem bízhatok önmagamban. De Jézus magára vette az én gyengeségemet. Az kegyelme tart meg.
Ha Jézus az én bűneimet magára vette, én sem lehetek ahhoz a szigorú Messiáshoz hasonló, akit Keresztelő János elképzelt, hanem nekem is irgalmasnak kell lennem.

2013-01-03


______________________________

Csak hang vagyok


Jn 1,19-28
A zsidók küldöttséget menesztettek keresztelő Jánoshoz, hogy megkérdezzék, kicsoda ő. Fontos tisztán látni, hogy kik ezek a zsidók. Szent János evangéliumában ők a vallási vezetők, akik Jézussal vitáznak, akik Jézusnak ellenségei. Azoknak a képviselői, akik nem akarnak hinni Jézusban. Egészen mások ők, mint az izraeliták, akik hallgatnak Jézus szavára, akik várják a Messiást.
Megkérdik tehát keresztelő Jánostól: ki vagy te?
Ő megvallja, hogy nem ő a Krisztus, nem ő Izrael megváltója. Hiába próbálják azonosítani valakivel, Illéssel, vagy a Prófétával. Ő önmagát hangnak nevezi. Nem a személye a fontos. hanem az üzenet. Ő az a hang, amely a pusztában kiált: készítsétek az Úr útját! A figyelmet önmagáról arra tereli, akinek érkeznie kell.
akkor töltöm be azt a feladatot, amelyet Istentől kaptam, ha nekem is sikerül a jót, amit isten általam művel, visszaadni Neki – ahogy Szent Ferenc mondja, - a figyelmet önmagamról Jézus felé terelni.

2013-01-02


______________________________

Mária, Isten anyja


Lk 2, 16-21
A mai evangéliumi rész igazából folytatása annak, amit karácsony estéjén hallottunk. Ott megjelent az angyal a pásztoroknak, Isten dicsősége beragyogta őket. Jelet is kapnak a pásztorok, ami alapján felismerhetik az újszülött Messiást: gyermeket találnak pólyába takarva, jászolba fektetve. A mai evangéliumi részben mintha megszűnne ez a csodálatos hangulat. A pásztorok megérkeznek, megtalálják a gyermeket a jászolban, de semmi rendkívülit nem találnak. Nem történik itt semmilyen csoda. Az angyal elfelejtette megmondani azt is, hogy mi lesz a neve a gyermeknek, hogy fel tudják ismerni. Azt sem mondta meg, hogy pontosan hol találnak rá. Az angyalok nincsenek sehol, egy olyan gyerekeket találnak, mint bármelyik más gyerek. A jel nem a rendkívüli, hanem a hétköznapi. Ha csodák történtek volna a jászolnál, nem az igazi Isten mutatkozott volna meg. Isten nem hatalmasként jött közénk, hanem hozzánk hasonlóként, hogy megvallja, hogy szeret minket. Isten mindenben magára vette a mi életünket. Azt mondja ma nekünk: íme, ilyen vagyok. Nem hatalmas Isten, aki feldühödik a rosszakra, aki csodák révén megoldom a problémáidat. Ha ilyen Istent akarsz magadnak, az nem én vagyok, az valami pogány istenség.
Pólyába takarták a kisdedet. Azért tették, hogy ha valaki karjába veszi, ne féljen, hogy árt neki, hogy bepiszkolja, így bárki magához ölelheti. Ezt akarja Isten is, hogy a bűnösök is, a gyengék is, mint ezek a pásztorok, vagy mint mi, odamehessünk hozzá és megölelhessük.
Jászolba fektetik. Ez is érdekes, miért pont jászolba? A jászolból szokták etetni az állatokat. Földi élete végén Jézus úgy mutatkozik be, mint eledel, az élet kenyere. A jel tehát összefoglalója akar egész életének. Teljesen átadja magát az embernek.
A pásztorok hazatértek, dicsőítve Istent. Látták Istent, aki kicsivé lett, aki engedi, hogy tisztátalan emberek megérintsék. Érdekes, hogy nem teszik fel a kérdést: nekünk most mit kell tennünk? Nem akarják megjavítani az életüket, megváltozni. Megelégednek azzal, hogy örvendenek Istennek, aki szereti őket. Ez a szeretet készekké teszi majd őket az új életre, mert akkor már bizalommal tudják fogadni Istennek a kéréseit. Ez fontos számunkra is. Mielőtt azt kérdeznénk magunktól, hogy mit kell megváltoztatnunk az életünkben, előbb örvendjünk annak, Isten szeret minket.
És a Jézus nevet adták neki. Isten bemutatkozik. Ő az, aki megment. Az ószövetségben nem lehetett istent nevén szólítani, mert ez azt jelentené, hogy birtokolom azt, akinek a nevét kimondom. Jézus nevét azonban bárkinek ki lehet mondani. Nem Isten, aki megbüntet, aki haragszik. Ő szeret, ő megment. Lukács evangéliumát végigolvasva láthatjuk, hogy Jézust csak a szerencsétlenek szólítják nevén. Az ördögtől megszállottak, a leprások, a vak, és végül a jobb lator a kereszten.
Adja Isten, hogy az új esztendőben gyakran találkozzunk Jézussal, aki szeret minket, és igent tudjunk mondani a szeretetére.

2013-01-01


______________________________

Simeon a kivétel


Lk 2,22-35
A választott nép várta a Messiás érkezését, de amikor megérkezett, nem tudták befogadni, mert nem felelet meg annak a Messiásnak, amilyent vártak. Talán Simeon is csalódott, ő is másképp képzelte el a Messiás érkezését. Mégis képes volt olyannyira elfogadni, hogy már nem is kívánt másikra várni. Még keresztelő János sem volt erre képes, ő is feltette a kérdést Jézusnak: te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk.
Meg akarom engedni Istennek, hogy ne olyan legyen, amilyennek én szerettem volna, hogy ne úgy jöjjön segítségemre, ahogy elvártam volna, Fel tudjam ismerni az akaratát, és hozzá tudjam simulni annyira, hogy ne akarjak semmi mást az életemben, csak azt, amit Ő.

2012-12-29


______________________________

Isten megvallja, hogy szeret


Lk 2, 1-14
Sokszor panaszkodunk, hogy a karácsonyt nem úgy ünneplik az emberek, ahogy kellene. Fölösleges ajándékvásárlásból, meg műfények, giccsek kirakatából áll a karácsony. Szirupos érzelmek ünnepévé vált. Mindenki karácsonyt ünnepel anélkül, hogy az Úr Jézusra gondolnának. Sokak számára a karácsonyapó lett a fontos, és nem az Úr Jézus születése.
Túl nagy zajt csapnak az emberek karácsony körül. Hamis értékeket reklámoznak, ezekkel mérgezik meg az emberek lelkét. Ahhoz, hogy karácsony igazi üzenetét meghallhassuk, csendet kell teremtenünk. Karácsony az Ige, a szó ünnepe, amely Istenről beszél, sőt, maga Isten beszél önmagáról. Ha túl sok az össze-vissza beszéd, nehéz odafigyelni Isten szavára. Amikor valaki megvallja a szeretetét, azt a másik csendben hallgatja meg.
Karácsonykor Isten megvallja azt, hogy szeret minket. Teremtsünk hát lelkünkben csendet, hogy meg tudjuk hallani Istennek az üzenetét.
A mai evangéliumi szakaszban 5 személy szerepel. Az első Augusztus császár, aki népszámlálást rendel el, aztán jön Kirinusz helytartó, aki a keleti tartományon uralkodott. Ő az, aki a népszámlálást végrehajtja. A harmadik József, aki nemes származású, királyi család leszármazottja volt ugyan, de ez már nem sokat számított, mert leszegényedett a családja. A negyedik szereplő Mária, a József felesége. Nem volt nemes származású sem, egy közönséges asszony volt, aki társadalmilag nem számított fontosnak. És aki még kevésbé számított, a legjelentéktelenebb a kisbaba, akit pólyába takarnak és jászolba fektetnek. A fontossági sorrend tehát csökken az elsőtől az utolsó felé. Jézus azonban megfordítja ezt a sorrendet, mert minden, ami történik, összefügg ezzel a jelentéktelen gyermekkel.
Isten tehát megvallja az ő szeretetét:
Az első szava így hangzik: annyira szeretlek titeket, hogy képes vagyok jelentéktelenné lenni, csak hogy közeledben lehessek. Isten azt is vállalja szeretetből, hogy Augusztus császár őt is beszámolja az alattvalói közé, akikkel azt tesz, amit akar, akik fölött uralkodik. Isten nem hatalmas uralkodó, hanem gyenge kis gyermek, akinek tejre, anyai szeretetre, gondoskodásra van szüksége. Ez az Isten nagysága, a szeretetben nagy a mi Istenünk.
Miért is jött közénk? Hogy megváltsa, megváltoztassa ezt a világot. De ha ezt akarta, Rómában kellett volna születnie, Augusztus császár fiaként, átvegye a hatalmat, megváltoztassa a törvényeket. Rendelkezésére állt volna a hadsereg, hogy kötelezővé tegye, behajtsa az új törvénye megtartását. Isten azonban nem ezt választotta, hanem egy názáreti ismeretlen családban akart megszületni. Ez Isten szeretetének második szava. Nem akarja megijeszteni az ő hatalmával azokat, akiket szeret. Nem akarja, hogy rettegjenek tőle, hanem azt akarja, hogy szeressék. Nem akarja, hogy kényszerből, félelemből mondjanak igent neki, hanem azért, mert megértettük, hogy nélküle nem tudunk boldogok lenni.
A szeretetének harmadik szavát az angyalok mondják ki. Az éjszakában a pásztorok a mezőn őrizték a nyájukat. A pásztorok lenézett emberek voltak. Tisztátalanok, tolvajok, erőszakosak voltak. Nem ismerték a Tórát, tehát nem lehettek kedvesek Isten szemében, Úgy vélték, hogy a Messiás első dolga az lesz, ha majd eljön, hogy elpusztítsa ezeket az embereket. Érthető tehát, hogy maguk a pásztorok nem nagyon várták a Messiás eljövetelét. Ezért, amikor megjelent előttük az Isten angyala, nagyon megijedtek. Azt hitték, végük van. Az angyal azonban bátorította őket: ne féljetek pásztorok! Megszületett nektek a Megváltó!
Dicsőség a magasságban Istennek! – énekelik az angyalok, és békesség a földön azoknak, akiket Isten szeret. Nem helyes az a fordítás, amit énekelni is szoktunk, hogy a jóakaratú embereknek. Rettenetes lenne, ha Isten csak azokat szeretné, akik jóakaratúak, akik megérdemlik a szeretetet. Isten azonban ezeket az utolsó pásztorokat is szereti, azokat is, akik bűnösök, akik nem érdemlik meg, azoknak hozza az ő békességét. Ez tehát Isten szeretetének harmadik szava: Isten azokat szereti, akiknek szükségük van az ő szeretetére.
Nos, nekünk is szólnak ezek a szeretet-szavak. Mit válaszolunk Istennek?

2012-12-25


______________________________

December 24


Lk 2,1-14
Zakariás énekében felkelő Napnak nevezi az eljövendő Messiást. Valójában ő még nem látta a Messiást, de látta a saját fiának, Jánosnak a megszületését. Felismerte ebben az eseményben a Messiás eljövetelének előjelét.
Nekünk is a megváltást kell hirdetnünk az embereknek. Fontos, hogy a magunk életében felismerjük a megváltás jeleit, és örvendezve tudjuk áldani érte az Urat. Tudjuk, hogy ezek még nem a beteljesedést jelentik, csak jelzik. A hit szemével fel tudjuk bennük ismerni, hogy az Úr meglátogatta az ő népét, meglátogatott bennünket.
Karácsonyra készülünk, de már most ujjongunk az Úr eljövetelének. A megváltás jeleit felismerjük, és már most ünnepelünk. Így készülünk karácsony ünnepére.

2012-12-24


______________________________

Jöjj, Napkelet!


A mai antifónában Jézust napkeletnek nevezzük, felkelő napnak. A választott nép kelet felé menekült Egyiptomból. A Messiást keletről várta a választott nép. Jeruzsálemtől keletre volt az olajfák hegye és úgy vélték tudni, hogy onnan fog megérkezni a Messiás. Jézus valóban a keleti kapun keresztül vonult be Jeruzsálembe. Templomainkat valamikor úgy építették, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk bennük, jelezve, hogy onnan várjuk Krisztus második eljövetelét. Bármit teszünk, szemünk sarkából mindig keletet figyeljük, mert, bár sötétségben járunk, ott keleten már dereng a fény, közeledik a megváltás. Karácsony éjszakáján azt olvassuk, hogy a nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet látott. Erre a fényességre várunk, készülünk.
Bizonyára van életünknek olyan területe, amelyet sötétnek, kilátástalannak érzünk, melyet szégyellünk, rejtegetünk, nehogy valaki megtudja, észrevegye, mely a halál völgyére emlékeztet minket.
Az Úr meg szeretné világítani ezt a területet is. Nem azért, hogy megszégyenítsen, ránk pirítson, hanem, hogy segítsen az Ő szemével nézni a mi helyzetünket. Hogy meglássuk azt, amit mi tehetünk, és azt is, amit ő akar ott tenni, ha engedjük.
Jöjj Napkelet! Fényességed áraszd ránk!

2012-12-21


______________________________

Dávid kulcsa


Jöjj, ó Dávid kulcsa! Jézust ebben az antifónában kulcsnak nevezzük. A kulcs arra való, hogy ajtót, kaput bezárjanak, kinyissanak. A kulcs a hatalom jelképe. Akinél van a kulcs, az a főnök, vagy a főnök megbízottja. Így adta át Jézus Péternek is a kulcsot, hogy amit bezár, senki ki ne nyithassa, és amit kinyit senki be ne zárhassa.
A Szentírásban, Izajásnál szerepel ez a kifejezés, ahol egy bizonyos Eljakimot, Ezakiás házmesterének neveznek ki. Ez az Eljakim zárhat és nyithat abban a házban. A Jelenések könyvében már a Messiásra alkalmaz a szent író. Rábízzák Dávid kulcsát, hogy zárjon és nyisson vele.
Mit kérünk Jézustól, a kulcstól? Hogy kiszabadítsa a börtönből a foglyokat. A börtönből, és a halál árnyékából.
A rab természetéhez nem tartozik hozzá a rabság. A zárt ajtó kényszeríti rá. A természetes tulajdonságaink hozzánk tartoznak, még ha nem is mindenik tetszik nekünk. Hogy alacsonyak vagy magasak vagyunk, nyíltabbak, vagy zárkózottabbak. Ilyenek vagyunk, el kell fogadnunk önmagunkat. Ám nem tartozik hozzánk az önzés, a rosszindulat, a büszke rátartiság, a rossz szokásaink. Ezekre nem mondhatjuk, hogy ilyenek vagyunk. Ezeket nem kell elfogadni, hanem ezektől meg kell szabadulni.
Elismerjük, hogy rabok vagyunk. Nem jelentéktelen a bajunk, hisz miattuk a halál árnyékában vagyunk. A halál leselkedik ránk, és mi nem tudunk tőle elmenekülni.
Jöjj, Dávid kulcsa és szabadíts ki minket.

2012-12-20


______________________________