Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

O Radix Iesse!


Jessze vesszeje! Tudjuk, hogy Jessze volt Dávid király apja. Tőle sarjad a Messiás. Előbb a kilenced elején, majd karácsony vigíliáján felolvassuk a Máté szerinti családfát. Nevek monoton felsorolása, de ami benne megható, hogy a lista végén megjelenik József. Máriának a jegyese, akitől születik Krisztus. Igen, Jézus neve ott szerepel a többi ember neve mellett. Nem csak eszme, hanem konkrét ember.
Mit kérünk Jessze hajtásától? Azt, hogy ne késlekedjen. Az imádkozó ember kiáltása ez, aki úgy érzi, már nem bírja sokáig. Jézus maga is a Getszemáni kertben átélte ezt a kétségbeejtő helyzetet: „Atyám, ha lehetséges kerüljön el ez a kehely!” Senki nem mondhatja, hogy Isten nem érti meg őt.
Miért késel Uram? A 43. zsoltár azt mondja: „miért alszol, Uram?” Jézusra emlékeztet, aki alszik a bárkában, míg a tanítványok kétsége esetten küzdenek a hullámokkal.
Sokszor azt érezzük, hogy alszik az Úr. Késik, nem érkezik a segítség. Mintha nem hallgatna meg minket Isten. Jézus biztat minket, hogy kopogtassunk, ne fáradjunk bele.
Mikor a magunk életében, a közösségünk életében, az egyház életében, a társadalomban, látjuk, hogy mennyire szükség lenne Isten segítségére, mi is kiáltsunk az Úrhoz:
Jöjj Uram, ne késlekedj.

2012-12-19


______________________________

Ó, Adonáj!


Adonáj. Ez a név a Szentírásban nagyon gyakran előfordul. Valójában a tetragramnak a helyettesítő neve, amely az Isten kimondhatatlan nevét pótolja, és a jelentése az, hogy az Úr. A tetragramot Isten Mózesnek adta át az égő csipkebokornál. A nevet azonban nem szabadott kiejteni, csupán a papok ejthették ki bizonyos alkalmakkor, de a Babilonba való elhurcoltatás után már nem tudták, hogyan kell kiejteni. Izrael elveszítette a nevet.
Az egyház az érkező Messiást Adonájnak nevezi. Már Erzsébet is Adonájnak nevezte, amikor Mária ellátogatott hozzá: hogyan lehet, hogy az én Uramnak anyja látogat el hozzám?
Számunkra a tetragramnak pontos neve van: Jézus Krisztusnak nevezzük. Ő az, aki van.
Mit kérünk mi Adonájtól? A megváltást. Jöjjön, és szabadítson meg minket erős kézzel. Isten erős kézzel vezette ki az ő népét az egyiptomi fogságból, Vörös tengeren, a Jordánon át.
Isten erős kezére van szükségünk nekünk is, hogy Egyiptomból ki tudjunk szakadni, hogy a mi éretlenségeinkből, abból a zűrzavarból, amibe belekavarodtunk, a világias gondolkodásból, ami megmérgez minket. Erőre, szinte erőszakra van szükség.
Zavaros vízből, vagy egy mély gödörből nem lehet valakit kiédesgetni, hívogatni, meggyőzni. Néha meg kell ragadni és erővel kihúzni.
Gondoljunk itt életünk azon területeire, ahol már évek óta küzdünk, és mégsem tudunk előrelépni. Itt valóban Isten erejére van szükség, hogy változás történjen.
Ezt kérjük az Úrtól, hogy az ő erejével pótolja, amihez mi nem vagyunk elég erősek.
Jöjj Urunk, és erős karoddal szabadíts ki minket!

2012-12-18


______________________________

Jöjj ó Bölcsesség!


Ezen a héten elkezdjük a karácsonyra való közelebbi készületet. A nagy antifónák, az Ó-antifónák segítenek bennünket ebben. Ezek nem azért Ó-antifónák, mert régiek, - bár régiek is, hisz már a 7. századtól kezdve énekli az Egyház, - hanem mer ezek a felkiáltással kezdődnek: Ó! Ezek, Krisztusnak különféle tulajdonságait világítják meg.
Az első közülük a Bölcsesség. A teremtésnél jelen van a Bölcsesség. Isten Bölcsessége teremt. A fölséges Isten ajkáról származik, szava által bölcsen megteremti a világot. Mindent bölcsen elrendez.
Ezt a teremtett rendet, a világot, teremtményére, az emberre bízza, hogy az gondozza, és őrizze. Ezért fontos, hogy megtanuljuk a bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni minden körülmények között az igazi jót, ki tudjuk választani a megfelelő eszközöket annak megvalósításához.
Ez segít, hogy a mindennapi életünket derűsen, nyugodtan éljük, bizalomteljes nyugalommal, mert tudjuk, hogy a Bölcsesség megelőzi és átszövi minden cselekedetünket, ha együtt működünk Vele, és biztosan vezet az üdvösség teljessége felé.
Kérdezzem meg újra és újra a nap folyamán a Bölcsességet, hogy amit tenni akarunk, vagy nem akarunk megtenni, beleillik-e abba a bölcsen megteremtett rendbe, melyet Isten rám bízott. Azt is kérdezzem meg tőle, hogy mit tehetek azért, hogy ez a rám bízott rend ne halott dolgok rendje legyen, hanem élet fakadjon belőle számomra és mások számára.
Jöjj ó Bölcsesség, és taníts minket.

2012-12-17


______________________________

Adventi III. gyertyagyújtás


Ma meggyújtjuk a harmadik gyertyát, ami az örömnek a jele. Ahogy a szín is jelzi, más mint a többi. Az Advent harmadik hete folyamán, más lesz a tenni való, más lesz a célunk, más lesz a hozzáállásunk, röviden: más, mint a többi három...
Bár fiatalok, de tapasztaltak vagyunk, s ebből kiindulva már tudjuk mitől más: az eddig hallottakból, az eddig megtapasztalt élményekből, de mindez nem elég ahhoz, hogy elmondhassam, hogy tudom mi az öröm, tudom már miről fog beszélni, mire fog buzdítani Dani.
Minden Advent, minden élmény, minden buzdítás, talán Dani is mindig más! Minden öröm magában hordoz valami újat, valami eredetit. Tehát, testvérek: ez a pillanat, ez a perc más mint a többi.
Más... Miben más? Miért is más? Hogyan is alakult ki ez a másság? Vagy, egyáltalán létezik ez a más?
Ha most válaszolni próbálnék, tudom, hogy a válasz csak engemet érintene, mert önmagamból indulnék ki, saját Isten élményemet osztanám meg veletek, de ennek nincs itt az ideje... Ezért, kérlek titeket, elmélkedjetek, nyissátok ki szíveteket, mert szívetekben kell hogy legyen az igazi öröm székhelye. S egy hét után, vonalat húzzuk, s az eredménytől eltekintve, vállaljuk azt a mást, ami közelebb akar vinni engemet Istenhez, mert „a szerencse mulandó, a körülményektől függ, de Istennel kapcsolatban maradva állandósul az öröm.”
fr. Daniel

2012-12-16


______________________________

Az Úrral pihenni


Mt 11, 28-30
Hol találjuk meg a szívünk békéjét? Hol nyugodhatunk meg? Ki tudja betölteni a mi vágyunkat a teljes szeretetre? Minden emberben ott van a teljesség utáni vágyódás, de ugyanakkor mindnyájan megtapasztaljuk a magunk korlátait. Idegesek, fáradtak vagyunk, félünk a jövőtől, keressük, hogy hol tudnánk egy kissé megnyugodni. Az Úr ma arra hív minket, nála pihenjünk meg. Ő felüdít minket. Ezt hiszem, de nem eléggé. Amikor fáradt vagyok, amikor és kissé ki szeretnék kapcsolódni, nem Jézushoz menekülök, hanem ellenkezőleg. Nem imádkozni kezdek, mert az imádságot is fárasztónak érzem. Koncentrálni, gondolkodni kell, s épp most erre nincs kedvem. Inkább valami kellemesre vágyom, nem pedig újabb erőfeszítésre.
A lelki életben el kell jutni oda, hogy Istenről ne csak gondolkodjunk, ne csak azt kutassuk, hogy mit vár el tőlünk, hanem Véle pihenni is tudjunk. Ez a szemlélődés. Célja nem a szórakozás, hanem a felüdülés, a pihenés, a megnyugvás, hogy aztán az Úr küldeni tudjon. Az iga, amelyet ránk rak így nem lesz nehéz. Ő gondoskodik rólunk. Nem rabszolgaként tart minket. Amit tőlünk kér, az a mi javunkat, és testvéreink javát szolgálja. Ha megtapasztaljuk a Véle töltött idő édességét, az Ő szemlélésének édességét, nem esik nehezünkre teljesíteni azt, amit kér tőlünk.

2012-12-12


______________________________

Nem érdemes a szentet játszani


Mt 18,12-14
Vigasztaljátok meg népemet! – Hallottuk Izajás próféta ajkáról. Milyen jól esik ezt hallani. Az Úr nem követelésekkel áll elénk, hanem vigasztalni akar. Annyi féle nehézség, szolgaság gyötör bennünket! Nem megszid minket ezek miatt, hanem vigasztal. Annak idején Izajás a Babilonba hurcolt népnek szánta e vigasztaló szavakat, az Úr megígérte, hogy hamarosan visszatérnek Jeruzsálembe, de ez ma nekünk szól, mert elérkezett a Megváltó, aki elhozza a teljes szabadságot, a felszabadulást mindenféle szolgáságból és rabságból.
Isten, az első bűn óta szüntelenül keresi az elveszett, elrejtőzött embert, hogy visszavezesse önmagához. Az ember ma is elrejtőzik előle, mert fél tőle.
Vigasztaljátok meg népemet! Jön az Úr, mert teljes mivoltával a mi üdvösségünket, a mi boldogságunkat akarja. Ő, a jó pásztor, kész elhagyni a kilencvenkilenc igazat, - akik sosem tévednek, akik mindig helyesen járnak el, akik szemében mások a hibásak mindenért – és megkeresi azokat, akik elvesztek. Talán megéri abbahagyni a hibátlan kisfiú szerepét játszani, a szent szerzetes szerepét játszani, akinek nincs szüksége megváltásra. Az Úr nem az igazakat keresi, hanem azokat a fiait, akik képesek beismerni gyengeségeiket, és megengedik az Úrnak, hogy irgalmas legyen hozzájuk.
Elismerem tehát, hogy nehezemre esik jót tenni, hogy érzékeny vagyok, törékeny vagyok, szükségem van arra, hogy szeressenek, szükségem van arra, hogy az Úr karjaiba vegyen. Íme, jön az Úr, hogy összegyűjtse elveszett bárányait.

2012-12-11


______________________________

Lelekinap


Kötekedők közössége vagyunk?

Miután meghallgatunk egy prédikációt, - nem itt Sebesen – valakivel arról kezdtünk beszélgetni, hogy milyen szarvashibát követett el a szónok egyik mondatában. Hosszan tárgyaltuk ezt a hibát, de utána megállapítottuk, hogy az egész prédikációból semmi egyebet nem jegyeztünk meg, csupán ezt a hibás kifejezést. A többit egyszerűen elszalasztottuk.
Valóságos szakemberek vagyunk a hibák megkeresésében. Ugyanakkor olyan nehezen vesszük észre azt, ami jó, és főleg olyan nehezen mondjuk ki, ismerjük el. Mintha valamit elveszítenénk azzal, hogy a másikban elismerünk valami pozitívot.
Persze, nem csak közöttünk van ez így. Egyik akadály az ökumenizmus útjában is az, hogy ahelyett, hogy közelednénk egymáshoz azokkal, akik másképp gondolkodnak, különböznek tőlünk, irigykedve, féltékenyen nézünk egymásra. Nehogy a másiknak több sikere legyen a pasztorációban.
Még a szerzetesi közösségek között is előfordul, hogy irigyen néznek egymásra. nehogy a másikat jobban értékeljék, nehogy a másikhoz többen jelentkezzenek, mint hozzánk.
Pedig mindaz, ami érték bennünk és bennük, mind Krisztustól van. Krisztus nem az enyém, nem a mienk, nem is az övék, hanem mi vagyunk a Krisztuséi, még akkor is, ha különbözünk egymástól.
Jó lenne tudatosan törekedni arra, hogy ne a hibákat keressük egymásban, hanem a jót. Hogy ne kötekedjünk, hanem bátorítsuk egymást. Csak olyan hibákat érdemes felemlegetni, amelyeket ki tud az illető javítani, és úgy kell azt megfogalmazni, hogy ne legyen sértő, bántó, vádoló. Jézus maga ad példát erre nekünk. Fil 2: Az Úr Jézus az Istennel való egyenlőségét, az isteni mivoltát nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodjék, hanem megalázta önmagát. Ahhoz, hogy bátorítani tudjunk másokat, meg kell alázkodni. Le kell mondanunk a felsőbbrendűségünkről. A kötekedés a büszkeségből táplálkozik, a bátorítás az alázatosságból.
Két akadály jutott eszembe, amelyek nehezíthetik azt, hogy egymást bátorítani tudjuk. Bizonyára ti majd fel tudtok sorolni többet is.
1. A bátorítás könnyen összetéveszthető a hízelgéssel. Az alázat nélküli bátorítás a hízelgés. Ha őszintén elismerjük egymás pozitív tulajdonságait, megdicsérjük azért a jóért, amit meg tudott tenni, biztatjuk, bátorítjuk, lassanként megtanulunk, érdek nélkül együtt örvendeni, és egymástól elfogadni a bátorítást.
2. A másik nehézség a hierarchia. Azt megszoktuk, hogy a magasabban levők bátorítsák az alattvalóikat, vagy az alacsonyabb szinten lévőket. A hívek elvárják például, hogy a pap biztassa, bátorítsa őket, de hogy a hívek bátorítsák a papot, ők adjanak tanácsot neki, ez nehezebben megy. A gyermekek elfogadják a szülőktől a bátorítást, a vigasztalást, de a szülők a gyermekeiktől nehezebben.
A közösségeinkben is mindenkinek szüksége van néha biztatásra, bátorításra, együttérzésre, függetlenül attól, hogy kinek milyen a beosztása. Végül is egymás testvérei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért. Nem csak az egyik irányban érvényes ez (elöljáró – alattvaló). Mondjunk hát le a kötekedésről, és tanuljuk meg a bátorítást. Lépjünk ki a büszkeség zászlaja alól, és az alázatosság ruháját öltsük magunkra. Előttünk jár, és példaképünk Jézus Krisztus.

2012-12-10


______________________________

advent 2. vasárnapja


Szent Lukács evangélistát a történész evangélistának is nevezhetnénk, mert neki köszönhetően tudjuk időben elhelyezni Jézus földi életének eseményeit. Ő az, aki pontos adatokat közöl a korabeli személyekről, eseményekről. A mai evangéliumban is felsorol 7 olyan személyt, akik Jézus idejében fontos szerepet töltöttek be a politikai, vallásos életben. Jézus egy történelmi személy, aki valóban itt élt közöttünk, de akivel új történelem kezdődik minden ember életében. Nem eltörli, nem helyettesíti a meglévő személyeket, hanem átszövi a véle való kapcsolatunk az eseményeket, személyekkel való kapcsolatunkat. Belsőleg átértékeli őket. A mi életünkben is vannak konkrét személyek, és események, amelyek hatással voltak ránk, de a Jézussal való találkozás új életet hozott, aminek megvan a maga történelme.
Mit tudunk erről a 7 személyről? Heten vannak, jelezve, hogy teljes a létszám. Jézus nem egy ezek közül, hanem valaki egészen más, egy igazibb történelem alkotója.
Tiberius nem volt valami népszerű császár. Olyan sok ellenséget szerzett magának, hogy nem is, mert Rómában lakni, hanem Caprioba vonult vissza, és ott élt élete végéig, az élvezeteket hajhászva, aztán megölték.
A második, akiről szó van, Poncius Pilátus, aki hosszú ideig volt Jeruzsálemben Római helytartója. Kegyetlen ember, nagyon sok zsidót kivégeztetett.
A harmadik Antipász, Nagy Heródes fia, Júdeában ő uralkodott Jézus nyilvános működésének egész ideje alatt. Építtetett egy várost, amelyet Tiberius városának nevezett el, keresve a császár kegyeit.
A negyedik személy Fülöp, Heródesnek egy másik fia, aki Izrael északi részén uralkodott. Ő vette feleségül Salomét, azt, aki Heródes Heródes palotájában táncolt, Keresztelő János vesztére.
Aztán ott van Lizánia, egy másik negyedes fejedelem, meg két főpap, Annás, és Kaifás.
Ilyen személyek korában indul az Új történet, mégpedig a Jordán partján, egy jelentéktelen helyen, ahol Keresztelő János a bűnbánat keresztségét hirdette. A Jordán folyó nem volt nevezetes. Más jelentősége nem volt a nép életében, mint az, hogy határt képezett a pogányok és a választott nép között. Itt lépte át a folyót a választott nép, amikor a szolgaságból az ígéret földjére érkezett. Most ismét felszólítja őket János, hogy szabaduljanak meg a szolgaságtól, és kövessék az új Mózest, a názáreti Jézust. Ő nem egy új földi országba vezeti el őket, de igazibb országba, az Isten országába.
Egyengetni kell az útjait, mert mi elferdítjük azt, mert azt várjuk tőle, hogy a mi e világi történelmünkbe avatkozzon bele, és valósítsa meg a mi álmainkat. Szeretnénk, hogy sikeressé tegyen, megoldja a problémáinkat, de neki megvannak a maga tervei számunkra.
Lukács Izajást idézi: egyengessétek az útjait, töltsétek fel a völgyeket, hordjátok le a halmokat, de kiegészíti azzal az ígérettel, hogy minden ember meglátja az üdvösséget. Ez nincs benne a többi evangéliumban. Vigasztaló számunkra. Ha úgy is érezzük, hogy ez a mi életünk nem tesz egészen boldoggá minket, Isten megígéri nekünk, hogy ha be akarjuk fogadni őt, minket is elvezet az igazibb életre.

2012-12-09


______________________________

Szeplőtelen fogantatás


Ter 3,9-15. 20
A szeplőtelen fogantatás dogmája azt mondja, hogy Mária, egy különleges kegyelem révén mentes maradt az eredeti bűntől már a fogantatása pillanatától. Első hallásra azt mondanánk, hogy ez bennünket semmiben sem érint. Tudjuk, hogy a dogma nem isteni kinyilatkoztatás, hanem csupán emberi megfogalmazása annak a kinyilatkoztatásnak, amelyet a Szentírás tartalmaz. Éppen, mert emberi megfogalmazás, minden korban meg kell találni azt az értelmezést, magyarázatot, amely által érthetővé válik a mondanivalója, anélkül, hogy a benne megfogalmazott igazság változna.
Mária egy olyan lány volt, mint a többi korabeli lány, senki nem vett észre rajta semmi különlegeset. Neki is megvoltak a mindennapi kísértései. Hiszen Jézusnak is voltak kísértései. Miért ne lettek volna Máriának? Mária nem egy kivétel, hanem olyan személy, teljes mivoltával kész volt Istennel együttműködni üdvözítő terveinek megvalósításában. Tudjuk, hogy amikor Isten valakit különleges kegyelmekkel megáld, azt nem azért teszi, hogy ő felsőbbrendű legyen, mint a többi ember, hanem azért, mert ezzel valamilyen terve van.
Térjünk vissza a dogmához. Azt mondja a dogma, hogy Máriát Isten megőrizte az eredeti bűntől. Abban az időben, amikor ezt megfogalmazták, a teológusok, és közöttük maga IX Piusz pp. is, aki a dogmát kihirdette, úgy képelték el, hogy az eredeti története két személynek, Ádámnak és Évának az esete. Azt tanították, hogy ez a két ember megszegték Isten parancsát, és ez tragikus hatással volt minden emberre. Azt azonban nem magyarázták meg, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog, mint egy gyümölcs megevése miért volt ennyire súlyos, és miért kell a miatt nekünk is szenvednünk, nem magyarázták meg kellőképpen.
Valójában Ádám és Éva története nem egy esemény leírása, hanem egy teológiai magyarázat arra, hogy miért is létezik a világban a rossz. Azt a dinamikát írja le elbeszélés formájában, amely ott van minden esetben, amikor az emberek rossz döntéseket hoznak, bűnt követnek el, és ezzel önmagukat teszik tönkre. Nem Ádámnak és Évának szerencsétlen leszármazottai vagyunk, hanem mi vagyunk Ádám és Éva, és Isten előtt felelünk döntéseinkért.
A teremtés történetében azt olvassuk, hogy Isten mindent jónak teremtett. Összhang volt Isten és az ember között, az ember és a teremtmények között, a férfi és a nő között. Aztán megjelent a kígyó, és meggyőzte az embert arról, hogy ne függjön Istentől, ő dönthesse el, hogy számára mi jó, és mi rossz. Azt hitet el vele, hogy ha bármit megtehet, amit akar, akkor boldog lesz.
Nézzük meg, hogy ki is ez a kígyó, akiről szó van. Az egész Ószövetségben tovább sehol nincs szó erről a kígyóról. A rabbik ebben a kígyóban egy ellen-istent, a sátánt vélték felfedezni. Valójában nem egy körülöttünk mászkáló kígyóról, hanem a bennünk tekergőző kígyóról van szó, amely az Isten bölcsességét a maga ravaszságával akarja helyettesíteni. Az ember a mindenhatóság utáni vágyának engedve olyan döntéseket hoz, amelyekkel önmagát tönkreteszi. Istennel szembeni függetlennek kiáltja ki magát. Ő az, aki eldöntheti, hogy szerinte mi a jó, és mi a rossz. így születünk a világra, hogy bennünk ott van a kígyó, a hajlam, hogy önállósulni akarjunk Istennel szemben.
A bűn következtében tönkremegy az a harmónia, amely kezdetben megvolt. Isten keresi Ádámot. Hol vagy? – Nem azt jelenti, hogy melyik bokor mögé rejtőztél el. Sokkal mélyebb mondanivalója van: hova jutottál, hol tartsz? Felfogod, hogy mit műveltél? Amikor az ember a saját feje után dönt, abból háborúk, erőszak, szenvedés, halál születik. Istent már barátjának tekinti, hanem ellenségének, zsarnoknak, aki meg akarja fosztani a szabadságától.
Megromlik a kapcsolat a társával is: az asszon, akit mellém adtál, az adott nekem a gyümölcsből.
Megromlik a kapcsolat Istennel is. Az asszony a kígyót okolja: Isten teremtette az emberbe ezt a kígyót, ezt a hajlamit, tehát Isten a hibás, hogy ez történt, mert ilyen természetet adott az embernek.
Ez a bennünk levő kígyó mindig győzni fog? Nem lehet legyőzni a rosszat, ami jelen van a világban és bennünk?
Íme, a mai ünnep ad választ erre a kérdésre. Isten megígérte az embernek, már a proto-evangéliumban, a bűnbeesés után. Ez Máriában már megvalósult. Benne helyreállt az a harmónia, melyet Isten a teremtéskor megálmodott. Mária legyőzte a benne levő kígyót. Bennünk is győzni fog az a kegyelem, amelyet Mária Fia, Jézus hozott közénk, mert, ahogy hallottuk a szentleckében, Isten minket is arra hívott, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk, akárcsak Mária.

2012-12-08


______________________________

Tudjuk, mit kérünk?


Mt 9,27-31
Mi kérjük-e Jézustól, hogy meggyógyítsa a lelki vakságunkat? Inkább sok minden mást kérünk tőle: jó egészséget, hogy megoldja a problémáinkat, hogy jobbakká változtassa a körülöttünk lévő személyeket, hogy ne okozzanak nekünk több kellemetlenséget. Jézus azonban nem teljesíti ezeket a kéréseinket. Ő a mi boldogságunkat akarja megadni nekünk, és nem a szeszélyeinket teljesíteni. Sokszor, sok mindent kérünk az Úrtól, olyan dolgokat, amelyek nem igazán válnak javunkra, csak pillanatnyilag vágyunk rájuk. Jobban tesszük, ha a belső gyógyulásunkat kérjük. Ezt az imát szívesen meghallgatja az Úr. Nekünk is azt mondja, amit az evangéliumban szereplő vakoknak: legyen nektek a hitetek szerint. Az egyetlen igazi veszély, ha lelkünk gyógyulásáért imádkozunk, hogy valóban meghallgatja az imánkat, és megtérünk.
Így készüljünk karácsonyra, felismerve, hogy mennyi sötétség lakozik bennünk, és imádkozva azért, hogy az ő jelenlétének fénye megvilágítsa életünket.

2012-12-07


______________________________