Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Nem fontos, mink van


Mk 6, 7-13
A mi életünk olyan, mint egy zarándoklat. Mi döntjük el, hogy erre a zarándokútra mit viszünk magunkkal. Ha túl sok mindent felcsomagolunk, az annak jele, hogy nem bízunk eléggé abban, aki küld, ezért biztosítani akarjuk magunkat, hogy ne szoruljunk senkire, minden helyzetben rendelkezésünkre álljon az, amire szükségünk lehet. Nagyon el tudjuk bonyolítani a dolgokat. Néha azt gondoljuk, hogy ha ez, vagy az a rendelkezésünkre állna, sokkal eredményesebben tudnánk dolgozni.
Azt hiszem, Jézus nem azt akarja mondani, hogy akkor lesz eredményes az evangelizálásunk, ha minél kevesebb eszközzel rendelkezünk, de az sem akadály, ha kevés eszközünk van. Számos példát lehetne felhozni, amikor szentéletű emberek kevés lehetőséggel rendelkeztek, mégis nagy hatással tudtak lenni a korabeli emberekre. Ugyanakkor sok példát tudnánk mondani olyanokra is, akiknek hatalmas lehetőségeik voltak, de nem tudták azokat megfelelően kihasználni.
Úgy képzelem el ezt, mint a választott nép életében a mannát. Szombaton nem szabadott mannát gyűjteniük, de pénteket szombatra is gyűjtöttek. Aki többet összeszedett, annak sem maradt meg, és aki kevesebbet gyűjtött, annak is elég volt.
Ezt szeretnénk ma tudatosítani, hogy nem az eszközökön múlik, hogy mennyire vagyunk, vagy leszünk az evangélium eredményes hirdetői. Elég a bot, amire támaszkodhatunk, vagyis annak a tudata, hogy minket Isten szeret, meghívott, és ő küld, nem a magunk feje után hirdetjük az örömhírt. Nem a mi dolgunk azt felmérni, hogy elég jók vagyunk-e, hogy elég felkészültek vagyunk-e erre. Megtesszük, ami tőlünk telik, hogy felkészüljünk, de az igazán fontos az, hogy ajándékká váljunk.

2013-02-07


______________________________

Csodálkozások


Mk 6, 1-6
Kétszer is előfordul a csodálkozás ebben az evangéliumi szakaszban. Egyszer a nép csodálkozik Jézus szavain, nem nézték volna ki belőle. A másik csodálkozás fájdalmasabb, mint ahogy fáj annak visszautasítása, akit szeretünk: Jézus csodálkozik a hitetlenségükön. Egyrészt az ember csodálkozik, mert Isten ennyire más, mint amilyennek gondolta. Nem lehet ennyire törékeny, gyenge, ennyire hétköznapi.
Másrészt Isten csodálkozik, hogy az ember mennyire keményszívű. Jézus nem tud csodákat tenni, pedig bizonyára jobban hittek volna benne, ha egy-két csodával lép fel, de a mi hitünk indítja Istent cselekvésre.

Isten sokszor a számunkra közönséges, megszokott, hétköznapi dolgokon keresztül mutatkozik meg. Isten olyan embereket bíz meg, hogy hirdessék az evangéliumot, tanúságot tegyenek az Isten Országáról, akiket nem mind tartunk erre megfelelőknek. Elöljáróknak sem mindig olyanokat rendel, akiket mi jónak látunk. A saját gyengeségeimet tapasztalva, én is csodálkozom, hogy isten még mindig megbízik bennem. Jézus nem a tökéletesek társaságát szedte össze, mi sem azok kell, hogy legyünk, hanem azok társasága, akik megtapasztalják Isten kegyelmét az életükben.
Ne várjuk tehát, hogy Isten csodálkozzon a mi hitetlenségünkön, hanem mi csodálkozzunk rá Isten kegyelmének megnyilvánulásaira.

2013-02-06


______________________________

Nem elég kérni...


Mk 5, 21-43
Az apostolok megjegyzik, hogy sokan hozzáértek Jézushoz a nagy tolongásban, de ennek az asszonynak az érintése más volt, mint a többié. Ő az egyetlen, aki megtapasztalta Jézus gyógyító erejét.
Százféleképpen közelíthetünk Jézushoz, de csak aki felismeri, hogy Jézus az egyetlen menedéke, az tudja befogadni gyógyító erejét. Ez az asszony vérzett. A vér veszítése a zsidók számára az élet fokozatos elveszítését jelentette, mert a vér az életet jelképezte. Csak aki azt érzi, hogy az élete elfolyik, ha Jézus nem segít rajta, az tudja befogadni Jézus gyógyító kegyelmét.
Nem elég kérni Jézustól, hogy segítsen meg bennünket. Ahhoz, hogy segíteni tudjon, szükséges a mi ráhagyatkozásunk, a mi bizalmunk.
Hasonló a mondanivalója a második csodának is, a Jairus lánya feltámasztásának.
Itt is tömeg van, de ezek nem Jézust ünneplik, hanem gyászolnak, sírnak. Jézus az első esetben sem hatódott meg a tömeget látva, nem hitte el, hogy igazán befogadják Őt, és ezeknek sem hitte el, hogy szívből gyászolják ennek a lánynak a halálát. Látható is, hogy a nagy gyászolás közepette, amikor Jézus azt mondja, hogy a lány nem halt meg, csak alszik, azonnal nekifognak nevetni. Annyira nem voltak elkeseredve, hogy ne tudtak volna nevetni.
Jézus nem enged senkit közel, csak néhány apostolt, és a lányka szüleit. Csak azok lehetnek jelen, akik Jézussal együtt tudják gyászolni az ember halálát, és akik bízni tudnak abban, hogy Jézus életet tud adni.
Ezt a feltétel nélküli ráhagyatkozást, bizalmat akarjuk megtanulni, hogy fel tudjuk ismerni, mennyire rászorulunk Jézus segítségére, és, hogy Ő az egyetlen, aki igazan segíteni tud rajtunk.

2013-02-05


______________________________

Mi küldjük el Jézust, vagy ő küld minket?


Mk 5, 1-20
Sok furcsaság van ebben a történetben, és nehéz minden furcsa dologra megfelelő magyarázatot találni. Talán nem is szükséges.
Meg szoktuk szidni ezeket az embereket, akik nem tudnak együtt örvendeni a társukkal, hogy meggyógyult, hanem afeletti dühükben, hogy a disznaik elpusztultak, Jézust elűzik a vidékükről. Fontosabb számukra a disznó, mint az ember. De hát ez a megszállott ember olyan volt számukra, mintha már nem is létezne, mintha már meghalt volna. Amúgy is a sírok között lakott, és önmagát ütötte, nem lehetett vele bírni, még láncokkal sem tudták megkötözni. Ha meghalt volna, senki sem sajnálta volna. Ha meggyógyult, az ő öröme, de a disznók, az övéik voltak, és elveszítették azokat.
Számára furcsa, ezeket a gonosz lelkeket Jézus miért kíméli, miért engedi meg nekik, hogy a disznókba menjenek, ha már meg akarta szabadítani ezt az embert tőlük? Miért engedte, hogy további károkat tegyenek?
A tisztátalan lelkek is Isten teremtményei, és Jézus nem azért jött, hogy megsemmisítse őket, hanem, hogy megszabadítsa az embert a tisztátalan lelkek hatalmától. A tisztátalan lelkeknek is megvan a szerepük, és a helyük. A disznók tisztátalanok a zsidók szemében, tehát ott tartózkodhatnak a tisztátalan lelkek. Ők elismerik Jézus hatalmát, tudják, hogy hatalma van elűzni őket, és könyörögnek neki, Istenre kérik, hogy ne űzze el a vidékről, és Jézus hallgat rájuk, mert a pogányok vidéke tisztátalan vidék. ott a helyük.
Jézus eljött a világba, hogy megszabadítson minket a tisztátalan lelkek hatalmától, de a tisztátalan lelkek itt maradnak közöttünk, ahol valaki szembeszegül Isten tervével, bármilyen kis dologban, ott otthonra lel a tisztátalan lélek, és további megoszlást, önrombolást, halált okoz.
Talán nem is azért űzték el Jézust a vidékükről, mert a disznóik elpusztultak, hanem mert nem akarták, hogy felborogassa az életüket. Ők jól érzik magukat a tisztátalan lelkek társaságában, és ezen nem akarnak változtatni.
Lehet, hogy bennünk is jelen van ez a magatartás, amikor távol tartjuk magunkat Jézustól. Mi bajod velünk Názáreti Jézus? Ne gyötörj. Jól vagyunk mi úgy, ahogy vagyunk.
Megható, hogy ez a meggyógyult ember most Jézushoz akar szegődni, el akar erről a pogány vidékről költözni, Jézussal menni, de Jézus nem engedi. Ellenkezőleg, feladatot ad neki: ott, ahol élsz, hirdesd, hogy Isten milyen nagy dolgot tett veled.
Ez a mi feladatunk is: nem kimenekülni ebből a bűnös, tisztátlan lelkekkel teli világból, hanem hirdetni benne bátran azokat a csodás dolgokat, melyeket Isten a mi életünkben cselekedett.

2013-02-04


______________________________

Évközi 4. vasárnap


Lk 4, 21-30
Látszólag mindenki egyetért Jézussal. Miért csodálkoznak el szavain, és miért lesznek rá dühösek? Miért emlegetik az apját, Józsefet? Jézus már azzal rossz pontot szerzett a názáretiek szemében, hogy nyilvános működését nem Názáretben kezdte, hanem Kafarnaumban. Kafarnaum fél-pogány vidék volt, Názáretben ellenben hithű zsidók laktak. Ezért emlegetik Józsefet. József és családja mindig hűséggel megtartották az atyák törvényeit. Jézusnak kötelessége lett volna ezt hűségesen tovább vinni, ő ellenben a pogányok közé ment.
Izajás próféta 61. fejezetének elejéből olvasott fel Jézus, de nem fejezte be a mondatot. A mondat vége így szól: hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszújának napját. Ezt a végét elhallgatta Jézus. A názáretiek jól ismerték Izajás próféta írásait, mert a korabeli szegényebb zsinagógákban nem volt meg a teljes Szentírás, de a Tóra mellett mindenütt megvolt az Izajás tekercs. Tehát, valószínűleg ezt már számtalanszor felolvasták nekik, és jól ismerték a szöveget. Ők várták is, hogy amikor eljön a Messiás, Isten majd szabadságot hirdet nekik, a kegyelem esztendejét a választott nép fiainak, és bosszút az ellenségeiknek. Jézus ellenben nem akar bosszút állni, nem akarja megbüntetni a pogányokat, sőt a pogányok közé költözött, és ott tett csodákat. Az efezusiakhoz írt levélben azt mondja az apostol, hogy Jézus minden válaszfalat lerombolt. Szemében minden ember Isten fia, attól függetlenül, hogy milyen fajhoz, nemzethez vagy valláshoz tartozik. Ez volt Jézus üzenete, amit nem tudtak elfogadni, ami dühítette a názáretieket. Nekik ilyen Messiás nem kell, aki mindenkihez jó, és nem áll bosszút a rosszakon, az ellenségeken. Jézus érvel is: már Illés, és Elizeus próféta is a pogányok közé mentek, és Isten nevében segítettek az ottani embereken.
Komoly tanulság ez számunkra, akik az evangéliumot hirdetjük, vagy erre készülünk. Nem a hallgatók elvárásai szerint kell beszélni. Nem azt kell mondani, ami nekik tetszik, aminek örvendeni fognak, hanem isten üzenetét közvetíteni, akkor is, ha az nem tetszik, akkor is, ha azzal nem értenek egyet.
Názáret városának környékén nincs sehol egy szakadék, amelybe beletaszíthatták volna Jézust. A maguk elvárásainak szakadékába akarták beletaszítani, de Jézus átment közöttük és eltávozott. Ez adjon nekünk is bátorságot, hogy a mi szemünkben se létezzenek falak, amelyek egyes embereket kizárnak, akiknek nem akarjuk hirdetni az evangéliumot, azért, hogy a mi fajták emiatt nehogy haragudjon ránk. Nem sikeres igehirdetők akarunk lenni, hanem igaziak.

2013-02-03


______________________________

Gyertyaszentelő


A kis Jézust elvitték a templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Jézusnak ez az első útja Jeruzsálembe, jelzi az utolsó útját is, amelyen nem csak felajánlják Jézust az Úrnak, és helyette egy pár galambot áldoznak fel, hanem ő maga lesz a feláldozott bárány.
Itt Simeon karjain nyugszik, ott majd a kereszten.
Simeon szeretettel öleli magához, de megjövendöli azt, hogy majd sokan ellen fognak fordulni, és Mária is, aki most örül, véle fog szenvedni.
Két öreg ember, akik nem a régi szép időket sírják vissza, hanem beteljesedettnek érzik életüket, nem az elért sikerekért, hanem, mert megtalálták azt, akire vágytak, a Messiást. Meg is halhatnak, mert nem éltek hiába. Nem meghalni készültek még sem, hanem élni. Simeon a jövőről beszél, Anna pedig elindul mindenkinek hírül adni, hogy megszületett a Messiás. Aki Jézust karjaiba fogadja, annak szívében új remény ébred.

A választott nép törvényei szerint minden elsőszülöttet, de minden állatnak első ellését, és a föld első termését az Úrnak kell ajánlani. Ezzel a nép kifejezte azt, hogy mindent az Úrtól kapott, és az Úrnak akar szolgálni azzal, amit kapott. Még inkább az Úrnak ajánlották azt, amit az Úrtól kaptak, akkor, amikor Jézust bemutatták a templomban, Istent az Istennek.
Az ember azzal vétkezett leginkább, hogy önállósulni akart Istentől. Nem akarta többé elismerni, hogy Istentől kapott mindent, hanem önmagának, a maga ügyességének, okosságának tulajdonított mindent, amit megvalósított. Ez a mai embernek is a vétke. Nem valami rosszat tesz, csak eltávolodik Istentől. Mint ahogy Jézus kortársai nem ismerték fel a kis Jézusban Istent, aki közéjük jött, csak az öreg Simeon és Anna prófétaasszony. Az emberek akkor is túlságosan önmagukkal voltak elfoglalva, és nem várták eléggé a Messiás eljövetelét. Aki igazán várta, az felismerte.
A ma emberének is szüksége van Simeonokra, Annákra, akik rá tudnak mutatni Isten jelenlétére, Isten jóságára, arra a számtalan ajándékra, melyekkel Isten eltölt bennünket és embertársaik nevében is köszöntik Istent, hálát adnak, neki, örvendenek eljövetelének. Ezért ma az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek világnapja. Ez a feladata azoknak is, akik Istennek szentelik az életüket, a szerzeteseknek is. Ne legyen más elfoglaltságuk, mint az, hogy Istenre figyeljenek, hogy érkezését felismerjék, és ne legyen más vágyuk, mint, hogy Vele találkozzanak. Ha vele lehetnek, akkor az életük beteljesedett, mint az agg Simeoné, és mindenkinek örömmel hirdetik, mint Anna próféta asszony, hogy itt a Messiás.
Imádkozzunk egymásért, vegyük kezünkbe a fényességet, amelyet Krisztus hozott, legyünk mi világító gyertyák egymás számára és minden ember számára, akik égő lámpásokkal akarjuk fogadni az érkező Vőlegényt.

2013-02-02


______________________________

Mindennapi kenyér lenni


Mk 26-34
Jézus magokról beszél. Búzamagról, meg mustármagról, de valójában Istenről, Isten országáról, a lelki életről szólnak a hasonlatai. A hallgatói olyan emberek voltak, akik jól ismerték, mit jelent elvetni a magot, hogyan nő ki egy búzaszár, hogyan lesz kalász, hogyan lesz egy kis magból fa. Ismerték a fölművelés nehézségeit, az aratás örömét, és hálásak voltak a termékeny galileai földnek. Nem tudom, hogy mi mennyire érezzük magunkhoz közelinek Jézus példabeszédeit, hasonlatait.
Mindenképp, Jézus arra szólít fel bennünket, hogy nagylelkűen merjük szórni az Isten igéjének a magvait, ne méricskéljük, hogy mi elég jók vagyunk-e ehhez a feladathoz. Ne aggódjunk, hogy lesz-e eredménye a munkánknak.
Mi szeretnénk mindent jól megszervezni, előre megtervezni, mindent ellenőrizni. Ez ma nagyon aktuális, mert mindent sietve kell elvégezni, és azonnal eredményeket akarunk látni. Ilyenek a vizsgák is. Az ember leméri a munkájának az eredményét egy jegyben. Ez persze, csak részben mutatja a valós eredményt. Azt jelzi a jegy, hogy mennyire értettük meg az anyagot, mennyire tudjuk azt visszaadni, de azt nem, hogy mennyire épült be a lelki életünkbe az, amit tanultunk, pedig ez a lényeg.
Tanuljunk ettől a földművestől, aki nyugodtan veti a magot. Tudja, hogy veszíthet, lehet, hogy fölöslegesen dolgozik. Lehet, hogy nem lesz eredménye a munkájának, de ő nem nagy sikereket, nagy jövedelmet akar, hanem mindennapi kenyeret. Ne nagy fák akarjunk lenni, akikre mindenki felnéz, hanem mustár bokrok, amelyeknek ágai között az ég madarai fészket rakhatnak. Alázattal akarunk a magunk feladataira tekinteni, grandiózus elvárásainkat a szemétbe dobni, és engedni, hogy rajtunk keresztül Isten gondoskodjon testvéreinkről, olyanok legyünk számukra, mint a mindennapi kenyér.

2013-02-01


______________________________

Kaptuk és továbbadjuk


Mk 4,21-25
Ezt az evangéliumi részt hallva arra gondolunk, hogy a keresztény embernek világító lámpásnak kell lennie mások számára, hogy a hitünket nem rejthetjük az ágy alá, hanem meg kell vallani, mindenki szeme láttára világítson. Ez igaz, de azt hiszem, tévúton járunk, ha azt hisszük, hogy tőlünk ered a világosság.
Úgy gondolom, hogy az a világosság, amiről szó van, az Krisztus világossága, az Isten szavának, az evangéliumnak a világossága. Ennek a világosságnak nem az ágy alatt a helye, vagy a polcon, a mi fejünkben, a tankönyvekben. Nem önmagunkat, hanem a bennünk működő Krisztus világosságát tesszük tartóra. Senki nem önmagáért van itt, hanem azért, hogy a többiek is részesüljenek abban a világosságban, melyet ő kapott.
Titokban, csendben kaptuk az Úrtól, de azért, hogy napfényre kerüljön.
Akinek van, annak még adnak. Minél inkább gazdagítunk másokat abból, amit mi kaptunk, annál gazdagabbak leszünk.

2013-01-31


______________________________

Szántó szó


Mk 4,1-20
A magvető bőkezűen veti a magot, bár látja, tudja, hogy nem minden mag esik jó földbe. Akkor is, ha az útszélre, köves talajra, tövisek közé hull, remél, hogy onnan is fog jönni termés.
Jézus olyan Istent mutat be nekünk, aki nem fél szórni az ő szavát, aki remél bennünk, bár jól ismer minket, gyengeségeinkkel együtt.
Mi azt választottuk, hogy gyümölcsöztetjük Isten igéjét az életünkben, de a mindennapi élet gondjai, a fáradtság, a feszültségek, a kedvetlenség, az elbátortalanodás, az élet túl gyors ritmusa azt eredményezik, hogy sokszor elfojtjuk, nem engedjük gyümölcsöt hozni az életünkben Isten szavát. Bár szeretettel fogadtuk be, nem tud hatással lenni a mi életünkre.
Mi ezen nem sokat tudunk változtatni, de ha beismerjük, hogy mennyi gyengeségünk van, hogy mi sokszor kemény út, köves talaj, tövises föld vagyunk, és engedjük, hogy az Úr szava felszántsa ezt a kemény talajt, megváltoztassa, megforgassa, eltűnnek a tövisek, a kövek, a kemény föld fellazul, és Isten kegyelméből képesek leszünk termést hozni.
Ne ragadjunk le tehát annál, hogy mi ilyen gyarlók vagyunk, hogy mennyi minden nem sikerült, minden jó elhatározásunk ellenére, hanem arra a bizalomra építsünk, amit Isten belénk vet még most is, és engedjük, hogy az ő szava mélyen felszántsa a mi életünket.

2013-01-30


______________________________

Bemehettek volna!


Mk 3, 31-35
Tegnap az írástudók jöttek Jeruzsálemből. Meg voltak győződve arról, hogy nekik sürgősen intézkedniük kell, mert Jézus nem a helyes úton jár. Ma a hozzátartozói érkeznek Názáretből, Máriával együtt, azzal a meggyőződéssel, hogy nekik is intézkedniük kell, mert Jézus eszét vesztette.
Érdekes, hogy nem mennek be a terembe, ahol Jézus beszél a tömegnek, hanem megállnak kinn és üzennek Jézusnak, hogy jöjjön ki.
Izraelben a család nagy közösséget jelentett, nem egy három emberből álló kis csoportot. Ez a nagy család fontos szerepet töltött be mindenki életében. Ezen keresztül tapasztalták meg konkrétan, hogy mit jelent Isten szeretete és a felebarát iránti szeretet. Hűséges lenne ehhez a családhoz, ezt védeni, ugyanannyit jelentett, mint hűséges lenni Istenhez, az Istennel kötött szövetséghez.
Jézus nem engedi, hogy birtokolja őt a családja, hanem kitágítja a családot olyanokra, akikkel már nem a vérbeli kapcsolat fűzi össze, hanem lelki kapcsolat jön létre közöttük: mindnyájan a mennyei Atyának a gyermekei, és Krisztusnak testvérei. Családjába fogadja mindazokat, akik az Isten akaratát teljesítik.
Isten szava új közösséget hoz létre, ami fontosabbá válik, mint a családi kötelék. A vérbeli kapcsolat nem gyengül, de második helyre kerül. Velük is együtt keressük Isten akaratát, de ha ők nem akarnak velünk lelki közösségben is lenni, nem hívhatnak ki a közösségünkből, hogy velük legyek. Nem vonhatnak el attól a feladattól, amelyet Isten, az én közösségem rám bízott.
Ezt akarjuk mi is tudatosítani magunkban, hogy Jézus testvéreket, nővéreket adott nekünk. Közösségünkben megtapasztalhatjuk, hogy Isten szeret minket, azáltal, hogy szeretetben tudunk élni.

2013-01-29


______________________________