Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 |

Napi gondolatok

Isten büntet?


Lk 13, 1-9
Jézus a mai evangéliumban egy kényes témát érint: az Istentől jövő büntetés témáját. Sokan úgy gondolták, és mai is úgy gondolják, hogy a betegségek, szerencsétlenségek Isten büntetései, amiért valakik megszegték valamelyik parancsát. Nem azért hullott rá a Siloe tornya az emberekre, mert ők bűnösebben voltak másoknál. Nem azért ölték meg Pilátus katonái azokat az embereket, mert ők bűnösebbek voltak, mint mások, de Isten megengedte, hogy ezeket az embereket baj érje, mert ebben az életben nem az érdemeink szerint történnek velünk az események. Az igazi nagy baj nem akkor történik valakivel, amikor rá omlik a torony, vagy amikor megölik, hanem, ha nem termi a bűnbánat gyümölcsét. Istenhez nem az érdemeink vezetnek, hanem a bűnbánatunk.
De mit jelent bűnbánatot tartani? Úgy gondolom, nem elég szomorkodni amiatt, hogy bűnösök vagyunk. Nem elég sajnálkozni bűneink miatt. Nagyon szépen kifejezi a példabeszéd, hogy a bűnbánatnak gyümölcse van. A bűnbánó kifejezi, hogy rászorul a megváltásra, és ezzel Isten kegyelme el kezd benne keringeni, mint a gyümölcsfában az éltető nedv. A megváltott ember engedi, hogy Isten rajta keresztül tevékenykedjen a világban. Isten nem lép közbe, amikor leomlik a torony, vagy lekaszabolják az ártatlanokat, de rajtunk keresztül dolgozik azon, hogy igazságosabb, és szebb legyen az élet a földön, és senki el ne vesszen azok közül, akiket az Úr ránk bízott.

2013-10-26


______________________________

Rajtam is csodálkozik


Lk 12, 54-59

Két dologról beszél Jézus a mai evangéliumban. Először is azért panaszkodik, hogy a korabeli emberek nem ismerik fel benne a Messiást, Isten Fiát, az után pedig egy példabeszédet mond arról, hogy mennyire fontos kiengesztelődni testvérünkkel, amíg még van rá időnk.
Mintha csodálkozna Jézus azon, hogy az emberek, bár a természet jeleit képesek felismerni és értelmezni, az Isten látogatásának a jeleit nem képesek felismerni, megérteni, pedig nem kevésbé nyilvánvalók ezek a jelek sem.
Talán rajtunk is csodálkozik Jézus, hogy Isten jelenlétét nem tudjuk felismerni a magunk történetében, a mi környezetünkben, a mi közösségünk életében. Jézus korában is, nem a jelek hiánya miatt nem ismerték fel Jézusban a Messiást, Isten Fiát, hanem, mert nem akarták, hogy Jézus felborogassa az ő jól megszokott életüket. Sok minden ellen zúgolódtak, elégedetlenkedtek, de nem akartak semmin változtatni.
Hasonló velünk is a helyzet. Sok mindennel elégedetlenek vagyunk önmagunkban, másokban, közösségünkben, társadalmunkban, mégis nehezen szánjuk rá magunkat a változtatásokra. Pedig ha felmernénk ismerni mindezekben Isten jelenlétét, egy-két dolgon kellene változtatnunk.
Elsősorban az én hozzáállásom kellene, hogy változzon, kezdve azzal, hogy hogyan viszonyulok testvéreimhez. Annak idején Saul elindult, hogy üldözze a keresztényeket. A damaszkuszi úton, Jézus szavaiból értette meg, hogy Krisztus azonosítja magát azokkal, akik hisznek benne. Azt kérdezte tőle: „miért üldözöl engem?” - és nem azt, hogy „miért üldözöd a keresztényeket?” Talán kissé másképp fogunk egymáshoz viszonyulni, annak tudatában, hogy Krisztus azonosítja magát azzal a testvérünkkel is, akivel éppen dolgunk van, még akkor is, ha nem mindig érezzük őt kellemes társaságnak.

2013-10-25


______________________________

A tüzet át kell adni


Lk 12,49-53
Jézus ma is arra akar emlékeztetni bennünket, hogy a keresztény élet nem kényelmes henyélés a jóságos Isten árnyékában. Ellenkezőleg: sürgős feladatunk építeni az Isten Országát, amely nem majd, a halálunk után érkezik el, hanem már itt van közöttünk és rajtunk keresztül mutatkozik meg. Nincs időnk azon siránkozni, hogy mennyi minden nincs rendben, ebben a világban, ebben az egyházban, a mi közösségünkben. Lelkünkben fel kell fedeznünk azt a nyugtalanságot, amihez hasonlót akkor érzünk, mikor készülünk találkozni valakivel, aki számunkra fontos.
Hasonlít ez a nyugtalanság a tűzhöz. Jézus azt mondja, hogy tüzet hozott a földre. Ez a tűz hamuvá égeti az értelmetlenséget, a célnélküliséget.
A papságra, és főleg a szerzetesi életre való készülésnek, az abban való hűségnek első és alapvető követelménye, ennek a tűznek az ápolása, mert nekünk nem csak beszélnünk kell a tűzről, nem csak előadásokat tartani arról, hogy milyen ez a tűz, hanem a tüzet át is kell tudni adni.

2013-10-24


______________________________

Nekem mondod?


Lk 12,39-48
Legyetek éberek! – mondja Jézus a tanítványainak. Péterben nagyszerű, hogy ki meri mondani azt, amit talán a többiek is gondolnak, vagy éreznek. Azt is, amit mi magunk gondolunk, vagy érzünk: „Uram, csak nekünk mondod ezt, vagy mindenkinek?” Mi akar mondani Péter? Azt, hogy: „remélem, nem csak nekünk szól ez a példabeszéd, hanem csak úgy általában az embereknek, hogy legyenek éberek, mert mi a tanítványaid elég éberek vagyunk. Elég sok mindennel bizonyítottuk a hozzád való ragaszkodásunkat.” Én is mondhatom: „Uram, persze, nekem is törekednek kell az éberségre, de azért még sincs akkor vész nálam, mint másoknál. Korán felkelek, nap, mint nap imádkozom, elmélkedem, igyekszem végezni a feladataimat, Másokhoz képest, meg lehetsz elégedve velem.”
Erre Jézus egy másik példabeszédet mond a tanítványainak arról a szolgáról, akit szolgái fölé rendelt ura. Akiben jobban megbízott, akire nagyobb felelősséget ruházott, attól még nagyobb odaadást kíván, mint a többiektől. „Aki sokat kapott, attól sokat követelnek, akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Nem érdemes másokhoz hasonlítgatni magunkat, még a lelki életben sem, hanem ahhoz hasonlítsuk, akikké igazából lennünk kell. Minél közelebb kerülünk Jézushoz, annál nagyobbá kell lennie az önátadásunknak is.

2013-10-23


______________________________

Templomszentelés


Jn 4, 19-24
Valamikor a Szászsebesen élő katolikusok összefogtak, és templomot építettek. Sosem volt könnyű feladat templomot építeni. Ők mégis fontosnak érezték, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak Istennel, ahol együtt imádhatják Istent. Ma ennek a templomnak a felszentelésének évfordulóját ünnepeljük. Azt az eseményt, hogy közös erőfeszítésük gyümölcsét Istennek ajánlották, Istennek szentelték.
Szép dolog, hogy ma együtt ünnepeljük mindazokat a templomokat, amelyeknek nem ismerjük a felszentelésük dátumát. Talán még szebb így, mert a templom felszentelése jelképezi minden egyes hívőnek egyéni és közösségi felajánlását, amikor önmagát, a munkáját, a fáradtságát Istennek ajánlja, és ez által az megszentelődik.
Kedves számunkra a templom, mint ahogy bizonyos helyek kedvesek számunkra, mert kedves emlékek fűznek hozzájuk. Örömmel megyünk oda, ahol gyermekkorunkat töltöttük, ahol sokan szerettek bennünket. Nos, a templom egy olyan hely, ahol sok lelki élményben részesültünk, de annak is tudatában vagyunk, Jézus mond a mai evangéliumban: nem attól lesz igazi az Istenimádásunk, hogy ezen a helyen, vagy másik helyen imádkozunk, hanem hogy, ha lélekben, és igazságban imádjuk Őt.
Tudjuk, hogy testvéreinkkel együtt alkotjuk azt a szent templomot, ahol az Úr önmagával és testvéreinkkel összekapcsol. Ezért ma nem csak emlékezünk ennek a templomnak a felszentelésére, hanem magunkban megújítjuk a szándékot, hogy Istennek szenteljük az életünket, és testvéreink kezére bízzuk magunkat.

2013-10-22


______________________________

Váltsuk be...


Lk 12, 13-21
Sok mindenre szükségünk van ahhoz, hogy élhessünk, és ne nyomorogjunk. Ugyanakkor azt veszem észre, hogy minél több mindent megengedek magamnak, annál több mindenhez kezdek ragaszkodni, annál több mindnet tekintek nélkülözhetetlennek a magam számára, pedig azelőtt jól megvoltam nélküle is. Ezek a dolgok eltöltetik az időmet, elterelik a figyelmemet az igazán lényeges dolgokról, és úgy kezdek élni, mintha örökre tartana ez az élet. Elfeledkezem az örök életről. Persze, hiszek benne, ha valaki kérdezi, de nem gondolok rá. Döntéseim, cselekedeteim nem azt mutatják, hogy oda igyekszem.
Ebben hasonlítok a példabeszédbeli emberre, biztonságban érezte magát azért, mert sok termést begyűjtött. Évekig gond nélkül élhet, pihenhet, élvezheti az életet.
Isten azonban másképp ítéli meg a helyzetét. Nem azt mondja neki, hogy: ügyes vagy, mert jól gondoskodtál magadról! – hanem esztelennek nevezi. Számba tudta ugyan venni a vagyonát, de nem számolt az élete végességével. Kié lesz, amit összegyűjtött?
Valóban megdöbbentő, hogy azok a dolgok, amelyekről azt hisszük, hogy a mieink, valójában túlélnek bennünket, és mások fogják majd ugyanúgy magukénak hinni. Olyanok, mint az Aladin meséjében a lámpa szelleme: azt szolgálja, aki éppen birtokolja a lámpát, de ő valójában senkinek sem a tulajdona.
Jó időnként számba venni, hogy mi mindent gyűjtöttünk össze magunknak, és igyekezni azt olyan értékekre beváltani, amelyek megmaradnak az örök életre. Ha nem, akadályt fognak jelenteni abban, hogy igazán, és örökre boldogok legyünk.

2013-10-21


______________________________

Évközi 29. vasárnap


A mai evangéliumban Jézus egy példabeszéd által igyekszik meggyőzni bennünket arról, hogy mennyire fontos a kitartó imádság. Az evangélium bevezető részében azt olvastuk, hogy szüntelenül kell imádkozni és soha se fáradni bele. Mindjárt kezdettől jó tisztázni, hogy mit jelent imádkozni. Ha rózsafüzér, litániák, a zsolozsma végzése, és más imaszövegek elszavalása az imádság, feltéve. hogy mindezt sikerül úgy elmondani, hogy az tényleg ima legyen, lehetetlen ezt szüntelenül végezni, hisz egyéb tennivalónk is van, mint, hogy egész nap imákat mondjunk. Ha ellenben az imádság nem más, mint Istennel folytatott párbeszéd, próbálni Isten szemével látni mindazt, ami történik, és amit tennünk kell, ezt lehet szüntelenül végezni anélkül, hogy belefáradnánk.
Társadalmunkban nagyon sok igazságtalanság van, annyi minden nincs rendben. Sokszor hallunk ilyen kijelentéseket, hogy ma mindenki lop, mindenki csal, mindenki csak a saját érdekeit nézi, nem lehet senkiben bízni. Még egyházi körökben is sok igazságtalanság történik. Sőt, köztünk, szerzetesek között is. Egyeseknek könnyebb, másoknak nehezebb a helyzete. Egyeseket értékelnek, agyondicsérnek, másoknak nem is veszik észre a munkáját. Hány ember csak legyint ezeket látva: semmit sem lehet tenni, ilyen ez a romlott világ. Úgy sem tudod megváltoztatni, te is csináld, amit a többi. Igyekezz, hogy neked jó legyen, a többi ne érdekeljen. Ezek az emberek elveszítették a reményüket. Nem várnak semmi javulást, ezért nem is tesznek semmit ennek érdekében.
Ilyen emberekkel lehetett dolga ennek az igazságtalan bírónak. Jézus korában, akárcsak manapság, előfordult, hogy a bírók engedték magukat megvesztegetni, és annak javára döntöttek, aki lefizette őket. Akkor is a szegények, az özvegyek, a védelemnélküliek jártak pórul. Ő maga elismeri, hogy nem igazságos. Nem fél sem Istentől, sem embertől, annyit csal, amennyit akar.
Mindenki látta, tudta, hogy gaztetteket visz végbe, de senki nem tett semmit. Csak egyedül ez az özvegy asszony mert szembeszállni vele, és követelni, hogy tegyen igazságot.
Ha egy ilyen gazember is képes igazságos lenni azzal, aki ezt kiköveteli tőle, mennyivel inkább tesz Isten igazságot azoknak, akiket szeret.
De hát akkor miért nem teszi? Miért kell azzal vigasztalnunk magunkat, hogy itt ebben az életben nincs igazság, de majd az örök életben kárpótol minket az Úr?
Mert az Úr rajtunk keresztül akarja megvalósítani az ő igazságos országát. És ehhez kell a szüntelen imádkozás.
Hogy ha nem imádkozunk, lassan átvesszük ennek az igazságtalan rendszernek a gondolkodását, megoldási módozatait, és velük együtt elveszítjük a reményünket, hogy valaha megvalósulhat egy igazságos világ. S ha azonosulunk a világgal, már nem vagyunk Krisztus tanítványai.
Megszólal, az Úr: higgyetek, mert az igazság megvalósul. Bízzunk Istenben, aki igazságot fog szolgáltatni nekünk, akik egész nap hozzá kiáltunk. Nem Isten fog eljönni és rendet csinálni, hanem mi magunk fogjuk megvalósítani ezt az igazságos világot. Imádkozva, Istennel párbeszédet folytatva és Vele együtt cselekedve fogjuk megvalósítani az Ő Országát. Meglátszik abból, ahogy élsz, hogy milyen az imaéleted, az Úrral való kapcsolatod.

2013-10-20


______________________________

Ma más a helyzet


Lk 12, 8-12
Az apostolok, az első keresztények életét szemlélve láthatjuk, hogy akkor is, ha törvényszék elé állították őket, akkor is, ha üldözték őket, ha kényszeríteni próbálták őket, hogy ne beszéljenek erről az új tanításról, határozottan kijelentették, hogy ők nem hallgathatnak. Egyrészt, meg voltak győződve arról, amit hirdettek, másrészt pedig, tudták, hogy Krisztustól feladatként kapták, hogy hirdessék az evangéliumot.
Mi is az Ő tanúi vagyunk, de ma kissé más a helyzet, mint az apostolok korában, mint az első keresztények korában. Most senki nem akar megölni bennünket azért, mert keresztények vagyunk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban. Csak egyszerűen megmosolyognak, lenéznek, kinevetnek.
Mit jelen tehát ma, megvallani Krisztust az emberek előtt? Egyrészt ne káromolni a Szentlelket, másrészt pedig a Szentlélekben bízni.
A Szentlelket káromolja az, aki feladja, aki lemond a reményről: ilyen körülmények között nem érdemes, kár a gőzért, úgy sem lesz ebből semmi… Ez a kárhozat kezdete.
A Szentlélek ma is megtanít bennünket arra, amit mondanunk, tennünk kell. csak kérdezzük meg bátran tőle, és ne tegyük magunkat, hogy nem értettük, mit tanácsolt nekünk.

2013-10-19


______________________________

Isten bízik bennem!


Lk 10, 1-9
Szent Lukács evangélista ma arra emlékeztet, hogy az Úr minket is küld az ő földjére, az ő aratásába. Megdöbbentő, hogy az Úr, bár annyira fontosnak tartja az emberek üdvösségét, hogy képes életét adni érte, mégis ránk meri bízni ennek megvalósítását. Nem végtelen hatalmának az erejével akarja terjeszteni az Országát az emberek között, hanem embereket hív meg, választ ki, és küld testvéreikhez.
Mindig meghatódom, mikor azt látom, hogy valaki megbízik bennem, rám bízza a gondjait, megajándékoz örömeivel, kéri, hogy imádkozzam érte. Hát még, amikor arra döbbenek rá, hogy Isten maga bízik meg bennem. Ma kér minket, hogy imádkozzunk, azért, amit Ő nagyon szeretne, hogy tudjon munkásokat küldeni az aratásába. Furcsa: mintha azt mondaná, hogy, „ha szépen kértek, sokáig könyörögtök, talán megkapjátok azt, amit én szeretnék.” Nem erről van szó: aki elkezd imádkozni, azt Isten szeretete alakítja és teszi készségessé az evangélium hirdetésére. Istennek nincs más eszköze az ő Országa terjesztésére, mint az irántunk való szeretete, és ezt a szeretetet akkor tudjuk felismerni, amikor imádkozunk.
Ugyanez az eszköze azoknak is, akik evangéliumát hirdetik. Nem adott tanítványainak csodatevő hatalmat, nem vihetnek magukkal semmit az útra, nem bízhatnak még az emberi eszközökben sem, de azért vannak ketten, hogy az egymás iránti testvéri szeretet adjon hitelt szavaiknak.
Valaki azt mondta, hogy nem négy evangélium van, hanem öt. Az ötödik nincs befejezve, mi írjuk azt a saját életünkkel.

2013-10-18


______________________________

Imádkozzunk amíg még tudunk!


Lk 11, 47-54
Próféta az, aki Isten nevében beszél, aki Isten üzenetét hordozza. Mi nem öltünk prófétát, de olyan, mintha megölnénk, ha nem vagyunk hajlandók odafigyelni arra az üzenetre, amelyet hordoz, amelyet át szeretne nekünk adni.
Akkor kell a prófétákat felismerni, értékelni, amíg életben vannak, közöttünk élnek. Sok ember értékét csak a halála után ismerjük fel. Sok olyan embert ismertem, akiknek tapasztalatuk, bölcsességük elveszett a halálukkal, mert mi, akik körülötte voltunk, nem tudtuk eléggé értékelni, nem tudtunk eléggé rá figyelni.
Nagy kegyelemként éltem meg Ambrus testvér tegnap esti szavait. Ez az egyszerű testvér eljött hozzánk, hogy megtanítson minket szabadon élni életünket, hivatásunkat. Nem arra biztatott, hogy igyekezzünk kihasználni az élet- nyújtotta örömöket, hisz rövid az élet, hanem, hogy imádkozzunk, amíg még megtehetjük. Ez a legfontosabb, amit tehetünk. Az imában nyerjük el a szabadság kegyelmét, és képesek leszünk az Úrra bízni az életünket, mindenféle fenntartás nélkül.

2013-10-17


______________________________