Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 |

Napi gondolatok

Megtérők


2014-01-25


______________________________

Ami az Úrtól jön az mindig az életről szól


2014-01-22


______________________________

felismerni a lényeget


2014-01-21


______________________________

Új ruha


2014-01-20


______________________________

Nekünk is legyen királyunk?


1 Sám 8, 4-7. 10-22a
Abban az időben Izrael törzsek szövetsége volt. Időnként bírákat küldött közéjük az Úr, hogy összefogja, és a helyes útra terelje őket. Az utolsó ilyen bíra épp Sámuel volt. A nép, látva, hogy a környező népeknek mind királyaik vannak, azt szerették volna, hogy nekik is királyuk legyen. Sámuel nem tapsolt az ötletnek, mert úgy érezte, hogy ezzel a nép Isten uralmát akarja háttérbe szorítani, helyette, egy konkrét, megtapasztalható királyt akarnak maguknak. Sámuel fel is sorolja a hátrányait a királyságnak, de ők ennek ellenére kitartanak a kérésük mellett. Egyetlen érvük, hogy nem akarnak lemaradni más népektől, ők is olyanok akarnak lenni, mint a többi nép. Épp arról mondtak le, ami őket kiemelte a többi nép közül. Büszkén mondta annak idején Mózes: „a többi nép azt fogja mondani, valóban bölcs, és okos nép ez a nemzet, mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr?” (Dt 4,7). Ezt a közelséget akarják feláldozni, azért, hogy olyanok legyenek, mint mások. Mikor az Istennel való személyes kapcsolat meggyengül, már nem látják azt annyira fontosnak. Mikor a lélek szegény, fontosabbá válik a külső, ami látszik, a mások véleménye.
Eszembe jutott, mi mindenről lemondanak saját értékeinkből népünk fiai, azért, hogy olyanok legyenek, mint a nyugatiak. Milyen sok keresztény szégyelli, hogy ő hisz, hogy templomba jár. Titkolja, amikor olyanok társaságában van, akik nem gyakorolják a hitüket. Bizonyára nektek sem könnyű habitusban megjelenni a teológián, amikor a kispapoknak, jó része még a papi civilt sem viseli.
Nem akarunk beállni azok közé, akik önként alá akarják vetni magukat a földi királyok kényuralmának. Már a nagykereskedők szabják meg, hogy mit ehetünk, és mit ihatunk, a médiából tudjuk meg, hogy mi a véleményünk, a bankok döntik el, hogy mit tehetünk, és mit nem tehetünk a pénzünkkel. Ne engedjük hát, hogy a lelkünkön is mások uralkodjanak. Fogjuk szorosabbra az Istennel való kapcsolatunkat, hogy merjünk igaz emberek, hívő keresztények és hiteles kisebb testvérek lenni, akkor is, ha ezt nem mindenki díjazza.


2014-01-17


______________________________

Helyettünk nem harcol


1 Sám 4, 1-11
Izrael komoly vereséget szenved el a filiszteusoktól. A kérdés, amelyet feltesznek a csata után, ismerősként hangzik: miért engedte meg Isten, hogy vereséget szenvedjünk? Hány ember teszi fel újra és újra a kérdést: miért engedi meg Isten, hogy baj érjen?
Megoldásként az izraeliták azt találják ki, hogy a szövetség ládáját vigyék ki a csatamezőre. Első hallásra úgy tűnhet, mintha az Istenbe vetett bizalmukat fejeznék ki ezzel: magunkra túl gyengék vagyunk, ezért az Urat hívjuk segítségül. A szövetség ládáját akarták kivinni, a választott nép „szentségét”, Isten jelenlétének látható jelét. Mintha Isten hatékonyabban tudna működni, ha közelebb van. A szövetség ládáját amuletté alacsonyították, amelyet azért hordoznak egyesek, hogy szerencséjük legyen, vagy, hogy baj ne érje őket. Istent mintegy kényszeríteni akarják arra, hogy segítsen nekik.
Nagy kísértés ez számunkra is a nehéz pillanatokban, amikor a hitünk ingadozik, szeretnénk érezni Isten jelenlétét. Szeretnénk, ha azonnal közbelépne, és az ő hallgatása miatt elveszítjük a belé vetett bizalmunkat. Nem merjük rá bízni magunkat és különféle „szent” cselekményekkel próbáljuk Őt rábírni, hogy azt tegye, amit kérünk tőle: kilencedek, felajánlott rózsafűzérek, böjtölés, csodás érem hordása, melyek önmagukban mind jó dolgok, de babonává alacsonyítjuk, amikor ezekkel Istent rá akarjuk venni valamire.
A filiszteusok példájából is tanulhatunk. Bár megijednek, amikor ujjongást hallanak az izraeliták táborában, hisz tudják, hogy az a hatalmas Isten jött az ellenség táborába, aki kivezette őket Egyiptomból. Ennek ellenére bátorítják egymást: harcoljunk férfiakhoz méltón. Félnek, de nem menekülnek el, hanem harcolnak és győznek, míg az izraeliták elvárják Istentől, hogy helyettük harcoljon.
A mi küzdelmeinket Isten helyettünk nem fogja megharcolni. Persze, hogy imádkoznunk kell a nehézségek közepette, de csak azért, hogy megértsük, mi a tennivalónk, és azt meg is merjük tenni.


2014-01-16


______________________________

Ne engem keressenek


1 Sám 3, 1-10
Megszületett a kis Sámuel, és édesanyja, Hanna, valóban az Úrnak ajándékozta. Ott nőtt fel az öreg Héli főpap mellett. Ő lett az ő nevelője. Héli nem volt nagyon sikeres nevelő. Két fiából gazember lett. Nem tudta őket jóra nevelni, de segíteni tudta a kis Sámuelt, hogy Istennel kapcsolatba kerüljön. Valószínűleg a fiait is szívesen megtanította volna, hogy figyeljenek az Úrra, de azok nem hallgattak rá, míg a kis Sámuel álmából is felugrott, amikor úgy vélte, hogy Héli nevén szólította.
Hogy mennyire haladunk a lelki életben, nem csupán attól függ, hogy ki az elöljárónk, nevelőnk, vagy lelki vezetőnk, hanem, hogy mennyire vagyunk készek hallgatni rájuk. Mert aki nem hallgatja meg az elöljáróját, a nevelőjét, úgy gondolja, hogy neki nincs szüksége lelki vezetőre, mert ő elég okos, elég ügyes magában is, az nem tud odafigyelni Isten szavára sem, mert túlságosan önmagával van elfoglalva.
Az öreg Hélitől is tanulhatunk: fel tudta ismerni Isten működését ebben a gyermekben. Nem azon volt, hogy ez a gyermek őt szeresse, neki legyen hálás, hanem, hogy Istenre figyeljen. Tisztulnak, nemesednek a másokkal való kapcsolataink, ha Isten működésének a jeleit keressük az előttünk álló személyben, és nem annak a jeleit, hogy mi mennyire vagyunk fontosak a szemükben.
Az evangéliumban Jézus is erre tanít minket. Nem azt akarja, hogy mindenki őt keresse, hanem, hogy mindenkihez eljusson az evangélium.


2014-01-15


______________________________

Az ima átalakít


1 Sám 1, 9-20
A mai olvasmányban folytattuk Sámuel édesanyja, Hanna történetét. A tegnap hallottuk, hogy férje próbálta vigasztalni, és Hanna valóban kissé megnyugodott, de aztán ismét erőt vett rajta a szomorúság. Elment imádkozni. Gyönyörű ez az imádság. Nem kap semmiféle választ, az Úrtól, Isten nem ígér neki semmit, de benne változás megy végbe ima közben. Már nem önmagának akar egy gyermeket, hanem kész anyja lenni annak, aki az Úr szolgája lesz. Az Úr rendelkezésére bocsátja önmagát, és bár az ima közben nem tapasztalt semmi rendkívülit, mégis, az Úr megvigasztalta őt. Elmúlt a szomorúsága, mert sikerült az Úrra bíznia önmagát.
Ha a szomorúság erőt vesz rajtunk, mi is az Úrhoz menekülünk. Egyedül Ő tud megvigasztalni. Nem rendkívüli dolgokra számítunk, de tudjuk, hogy az Úr átalakít ima közben minket, és ha minden képességünkkel és adottságunkkal szolgálatába állunk, elmúlik a szomorúságunk.
Aztán itt van az olvasmányban éli főpap, aki nem képes felismerni, hogy mi zajlik ennek az asszonynak a lelkében. Azt hiszi, részeg. Ő, aki az Istennel való kapcsolat nagy mestere kellene, hogy legyen, melléfog. De aztán, amikor megérti, hogy mi történt, akkor bátorítja. Látszólag nincs fontos szerepe, hisz a lényeges dolog Isten és az asszony között történik, de mégis jó, hogy ott van. Az ő szerepe csupán az, hogy támogassa ezt az asszonyt az Istenbe vetett reményében.
Ilyen a lelki vezető. Tőlünk, szerzetesektől elvárják, hogy a lelki élet mesterei legyünk, de sok esetben melléfogunk. Nem mindig értjük meg, hogy mi történik a másik ember lelkében, de nem is akarunk a mindent tudó szerepében tündökölni. Nem mi közvetítjük Isten akaratát, csak bátorítjuk azokat, akik hozzánk fordulnak, hogy merjék Isten rendelkezésére bocsátani önmagukat.

2014-01-14


______________________________

Isten vigasztal


1 Sám 1, 1-8 2014-01-13 Szászsebes
Sámuel történetét kezdtük el olvasni. Próféta volt és ugyanakkor az utolsó a bírák között. Az ő idejében lett első királya a választott népnek. Megismerkedtünk a családjával, apjával, annak két feleségével. A két asszony, egymás között, nem voltak valami békés viszonyban. A férj jobban szerette Hannát, mint a másik feleségét, az áldozta utáni lakománál is több ételt adott neki, mint a többieknek. Ez azonban Hannát nem vigasztalta meg, és férje tehetetlenül állt mellette. Egyedül Isten tud vigaszt nyújtani Hannának. Nem elég a férje szeretete, mert csak akkor látná Hanna értelmét az életének, ha tovább tudná adni az életet.
A bűnbe esett ember hasonlít Hannához. Bár része van sokak szeretetében, van, minek örülhetne, mégis értelmetlennek, céltalannak látja az életét, és nincs, ki megvigasztalja. Egyedül Isten tudja megvigasztalni. Talán ezért is nevezzük Isten Lelkét a Vigasztaló Szentléleknek.
Nekünk is feladatunk a vigasztalás. Számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor nem tudjuk, hogy mivel vigasztalhatnánk meg a szomorkodó testvérünket. Súlyos betegség, valakinek az elveszítése, aki nagyon fontos volt, nagy anyagi kár, mely létében veszélyeztet embereket, családokat, a magára maradtak, aki úgy érzi, hogy másoknak terhére van, olyan helyzetek, amikor nem tudjuk, mit mondjunk. Nem tudjuk, mivel tudnánk vigasztalni. Nem elég tudtára adni, hogy mi szeretjük, vagy, hogy Isten szereti őt. Nem is abban áll a vigasztalás, hogy elhitetjük vele, hogy minden rendben van, hogy eltereljük a figyelmét attól, ami miatt szenved, hanem segítjük felismerni az Isten rá vonatkozó tervét. Isten termékennyé tudja tenni mindenkinek az életét, aki hajlandó vele együtt működni. Nem mentesül a nehézségektől a szenvedéstől, de értelmét látja az életének, és már most boldog tud lenni.


2014-01-13


______________________________

Urunk megkeresztelkedése


2014-01-12


______________________________