Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 |

Napi gondolatok

Vigyázzunk magunkra és egymásra


Csel 20, 28-38
Szent Pál az efezusi presbiterekhez intézett beszédét folytatja a mai szentleckében. „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Legyetek éberek.” Mire vigyázzanak? Nem arra kell vigyázniuk, hogy semmi baj ne érje őket. Pál a tegnap mondta, hogy rá bilincsek várnak, és tudja, hogy többé nem fog velük találkozni, tehát meg fog halni. Nem vigyáz eléggé magára? Nem ez jelenti az igazi veszélyt. Tudja, hogy korona vár rá. Az igazi veszély, amely a presbiterekre és a tanítványokra leselkedik az, ha eltávolodnak Istentől. A presbiterek a pásztorok, és a tanítványok a nyáj. A nyájra pedig a farkasok jelentenek veszélyt. És ezek a farkasok nem csak kívülről törnek rá a nyájra, hanem bentről a tanítványok közül is egyesek farkasoknak bizonyulnak, sőt minden tanítványban ott rejtőzik egy-egy farkas is.
Nekünk is szól Pál figyelmeztetése. Vigyázzunk magunkra, és vigyázzunk egymásra.
Vigyázzunk magunkra: ne bízzuk el magunkat. Minden jelentéktelennek tűnő kis döntés jelenthet veszélyt számomra. Hogy megnézek-e valamit az interneten, mondván, hogy ez még nem árt nekem; bár tudom, hogy jó lenne imádkozni, de most az egyszer valami egyébbel töltöm el az időmet, mondván, hogy majd máskor imádkozni is fogok; tudom, hogy nem végeztem el még a feladataimat, de majd később is ráérek foglalkozni vele; tudom, hogy a testvéremnek segítségre volna szüksége, de most nincs kedvem…
Ártatlannak tűnő lépések, de ha nem vigyázunk magunkra, lassanként eltávolodunk Istentől és a farkasok zsákmányai leszünk.
Vigyázzunk egymásra: érdekel, mi van a testvéremmel, hogy érzi magát, mik az örömei, mik a nehézségei. Az én példám építhet, vagy rombolhat. Szent Pál azt mondja, hogy „minden tekintetben példát adtam nektek”. Példánkkal, szavunkkal ne szűnjünk meg egymást a jóra buzdítani.


2014-06-04


______________________________

Kicsi, vagy nagy?


Csel 20, 17-27
A tegnap említettem, hogy Szent Pál mennyire megkedvelte az efezusi keresztényeket. Most is az ő presbitereiknek beszél a szentleckében. Tudjuk Szent Pálról, hogy nem állt rosszul az önértékelés terén. Mégis kissé megdöbbentenek a szavai. Ki meri jelenteni, mégpedig ünnepélyesen, hogy ő mindent megtett, ami tőle telt azért, hogy közvetítse az efezusi testvérek felé Isten akaratát. Fel is sorolja, hogy mi mindent tett érettük, mennyi mindent kellett elszenvednie. Önmagát elvetéltnek, az utolsónak nevezi az apostolok között, és mégis tudatában van annak, hogy amit ő tett, az rendkívüli.
Szent Ferenc is eszembe jutott, aki a Celanoi életrajzban önmagáról azt állítja, hogy ő a minta, ő a példakép, ahogy a kisebb testvéreknek élniük kell. Ő a forma minorum.
Az utolsó helyet keresi, mégis tudja, hogy a kisebb testvérek számára ő a példakép. Hogy egyeztethető a két dolog egymással?
Az ember, ha a saját érdemeit nézi, azt, amit a maga erejéből valósított meg, akkor nincs mivel dicsekednie, de ha felismerjük, hogy Isten milyen csodálatos dolgokat visz végbe általunk, akkor igenis büszkélkedhetünk azzal a kegyelemmel, amelyben részesültünk és dicsőíthetjük Istent, akinek az akarata, tervei megvalósultak a mi életünkben a mi gyengeségeink ellenére is.


2014-06-03


______________________________

Kétféle keresztség


Csel 19, 1-8
Szombaton Apollóról hallottunk, aki ugyan Jézus tanítványának tartotta magát, de még csak a János keresztségéről tudott. Úgy tűnik, hogy nem Apolló volt az egyetlen, aki nem ismerte a Szentlelket, csak a bűnbánat keresztségében részesült. Szent Pál Efezusban egy csoportot talált, akik hasonlóképpen a János keresztségében részesültek. Pál megkeresztelte őket, és ők részesültek a Szentlélekben. A Szentlélekkel való együttműködésre való nyitottságuk miatt különösképpen megkedvelte az efezusi híveket Szent Pál.
A kétféle keresztség a Krisztushoz való tartozás kétféle módját jelenti. A János keresztsége, a bűnbánat keresztsége azt jelzi, hogy az ember törekszik legyőzni a bűneit, hibáit, igyekszik megtérni. Aki azonban megkapja a Szentlelket, az együtt működik Istennel. Olyasmire lesz képes, amire az ember a maga erejéből nem lenne képes. Nyelveken beszél és jövendöl. Megtalálja a megfelelő nyelvezetet, melyen a különféle kultúrájú emberekkel meg tudja ismertetni Jézus Krisztust, és úgy tud beszélni az eljövendő örök életről, amit ő sem látott, hogy másokban is felébreszti a vágyat, hogy oda eljussanak.
Mi is részesültünk a Szentlélekben. Ne feledkezzünk meg tehát a Szentlélekkel való együttműködésről. Nem elég őszintén törekedni a jóra. Nyitott szívvel kell járnunk, élnünk, cselekednünk, hogy a Szentlélek rajtunk keresztül is működni tudjon.



2014-06-02


______________________________

Húsvét 7. vasárnapja


Jézus búcsúbeszédének ez a része érint meg leginkább. Összefoglalja küldetésének célját, mielőtt életét visszaadná az Atyának. Hatalmat kapott arra, hogy örök életre vezessen minden embert. Ezek között sajátos helyen vannak azok, akik már Jézushoz tartoznak, az övéi. Érettük könyörög az Atyához. Értem, érted, értünk. Nem csupán imádkozik értünk, hanem könyörög. Az jutott eszembe, ahogy a kórházban könyörögtem Istenhez, mikor édesanyámat műtötték. Azt kértem, hogy úgy legyen, ahogy a legjobb neki, de vigyázzon rá, mert számomra nagyon fontos. Valahogy így könyörög értünk Jézus is. Nagyon fontosak vagyunk számára. Nem egy hűvös, meginghatatlan kegyúr a mi Istenünk. Közelebbinek érez minket, mint a szülő a gyermekét, vagy a gyermek a szülőjét. Bármire kész, hogy megmentsen minket. Hozzá tartozunk, és nem a világhoz.
A világ elnevezés jelenti mindazt, ami múlandó, ami nem részesült az örök életben. Mi ezek között a dolgok között, a világban élünk, de ezek nem tartoznak hozzánk, és mi nem tartozunk hozzájuk. Feladatunk megszentelni a világot, nem pedig, hogy a világ dolgaiért éljünk. Mi nem ebből a világból valók vagyunk. Célunk eljutni oda, ahol Krisztus vár ránk, az örök életben. Minden erőnkkel efelé igyekszünk, és próbálunk szabaddá lenni mindentől, ami gátolhat ebben minket. Az űrrakéta példája jutott eszembe, melyet útjára bocsátanak, és apránként ledobja magáról a kiürült üzemanyagtartályokat, hogy gyorsabban repülhessen. Az evangéliumi szegénység, a ferences szegénység értelme is ez: szabaddá válni mindattól, ami megnehezíti az Isten fel való haladásunkat. Ha Jézusnak ennyire fontosak vagyunk, ne engedjük, hogy elkallódjunk a világ dolgai között.


2014-06-01


______________________________

Együtt


Csel 18, 23-28
Ma egy Apolló nevezetű kereszténnyel találkoztunk a szentleckében, aki buzgón hirdette Jézus Krisztust bár még nem tudott eleget róla. Nem várta meg amíg mindent megtanult, hanem amit megértett azt hirdetni kezdte. A testvérek sem tiltották meg neki, hanem tovább adták azt amit ők maguk tudtak. Továbbképzést tartottak neki. Mindig tanulhatunk egymástól. Isten mindenikünkön gazdagítja a közösségünket.
Mégis hajlamosak vagyunk az elkülönülésre. Ki-ki a maga elképzelései ötletei szerint dolgozik. Oly kevés dolgot sikerült igazán közösen végeznünk. Ne szóljon bele senki az én dolgaimba.
Pál idejében is felütötte fejét ez az elkülönülni akarás kísértése. Maga Apolló is mintha Pál vetélytársává lett volna, amint az első Korintusi levélben olvassuk (3, 4) "Én Pállal tartok, én Apollóval..." Egyedül a Krisztushoz való tartozás számít, és együtt dolgozunk Krisztus ügyén. Kár lenne, ha az egymás iránti irigység, versengés meggátolna abban, hogy tanuljunk testvéreinktől.


2014-05-31


______________________________

Nem békét...


Csel 18, 9-18 Szászsebes
Pált elkísérjük igehirdető útján. Utoljára arról hallottunk, hogy Athénban kigúnyolták, pedig ügyesen beszélt. Az evangélium hirdetését nem mindig követi siker, taps. Sőt, ha senkit nem zavar az, amit mondunk, amit hirdetünk, ahogy élünk, akkor lehet, hogy a szájuk íze szerint beszéltünk, elvárásaiknak megfelelőn viselkedtünk, és nem az evangéliumot hirdettük. A tegnapi ünnepen az Úr megígérte az evangéliumban tanítványainak, hogy velük lesz mindig. Ma Szent Pálnak is ugyanezt mondja: ne félj, beszélj csak bátran, mert én veled vagyok. Nekünk is szól a bátorítás. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a hitéletünk visszaszoruljon a kolostor falai közé, vagy a szobánk csendjébe. Pál bátorságát látva mi is próbálunk merészebbek lenni.
Érdekes, hogy ahol Pál beszélni kezd, hamarosan egymásnak esnek az emberek. Itt is az elején egységesen Pál ellen fordultak a zsinagógában levők, de kissé később azt látjuk, hogy a saját elöljárójukat, Szosztenészt verik meg. Ugyanez történik később a főtanács előtt is, a farizeusok és a szadduceusok egymást kezdték verni. Jézus szavai jutnak eszünkbe: nem békét hozni jöttem, hanem kardot. Az evangélium új életet hoz, de ellenállást is ébreszt az emberekben. Egymásnak is, és közösségünknek is jót teszünk, ha összevetjük az életünket az evangéliummal, és merünk erről egymásról beszélni, még akkor is, ha emiatt kellemetlen helyeztek alakulhatnak ki. Az Úr velünk van a hitelesebb életért való küzdelemben.

2014-05-30


______________________________

Mennybemenetel


2014-05-29


______________________________

Egységben maradni


Cel 15, 1-6
Véleménykülönbségek mindig akadnak, még a legbuzgóbb keresztények között is.
A szentleckében felmerült vita témája, hogy mit kell elvárni azoktól, akik pogány származásúak és keresztények akarnak lenni. Egyesek azt hangoztatták, hogy a nem zsidó származásúakat, mielőtt megkeresztelnék, körül kell metélni őket. Ezzel szemben mások, közöttük Pál és Barnabás, úgy gondolták, hogy erre nincs szükség. Nem döntöttek a maguk feje szerint, hanem elküldték Pált és Barnabást Jeruzsálembe, hogy beszéljék meg a kérdést Péterrel és a többi apostollal. Bár Pál és Barnabás meg voltak győződve a maguk igazáról, mégis vállalták a nehéz utat Jeruzsálemig.
Sok mindenben lehet nekünk is eltérő véleményünk, mint másoknak, de kérjük az alázat kegyelmét, és elfogadjuk azoknak a döntéseit, akiket Isten arra rendelt, hogy az ő nevében vezetőink legyenek. Néha fontosabb, hogy egységben legyünk, mint, hogy bebizonyítsam a magam igazát de ezzel eltávolodjam testvéreimtől.

2014-05-21


______________________________

Sienai Szent Bernardin


2014-05-20


______________________________

Nem vagyunk istenek!


Csel 14, 5-18
A mai szentleckében Lisztrában találjuk Pált és Barnabást. Igehirdetésüket azzal kezdik, hogy meggyógyítanak egy béna embert. Fölösleges valakinek az evangéliumról elméletileg beszélni, míg az evangélium, az örömhír az ő igazi problémáit nem érinti, nem gyógyítja meg.
Feladatunk felismerni, melyek azok a szenvedések, nehézségek, melyek miatt az emberek, akiknek hirdetni akarjuk az evangéliumot, nem boldogok. Isten segítségével előbb ezen a téren kell segítséget nyújtanunk az embereknek.
Mikor látták, hogy meggyógyult a béna, Pált és Barnabást isteneknek gondolták. Ma is kísértése az igehirdetőnek, hogy az emberek dicsérik, egyesek rajonganak érte. Fennáll a veszély, hogy Istennek, vagy legalábbis rendkívüli személynek képzelje önmagát.
Pál és Barnabás azonnal visszautasították ezt a tiszteletet. Nem a mi ügyességünkön múlik a siker, hanem Isten kegyelmén. Neki adunk vissza minden szépet és jót, melyet általunk megvalósít.

2014-05-19


______________________________