Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Szent Péter és Szent Pál


Péter és Pál apostolt egy napon ünnepeljük, bár ők életükben nem mindig értettek mindenben egyet. Megszoktuk, hogy amikor az első keresztény közösségre gondolunk, az jut eszünkbe, amit az ApCsel-ben olvasunk, hogy a tanítványoknak egy volt a szívük, lelkük. Pedig nagy viták voltak már az egyház keletkezésekor a keresztények között. Pál fanatikus farizeus volt megtérése előtt, és ugyanilyen fanatikus módon harcolt, miután keresztény lett, minden ellen, ami a zsidó vallás hagyományaiból származott. Ő maga meséli el a Galatákhoz írt levelében, hogy Pétert Antiókiában képmutatónak nevezte nyilvánosság előtt, mert beállt azok közé, akik ragaszkodtak a zsidó szokások megtartásához. Életük vége felé azonban már a Krisztus iránti szeretet közel hozta őket egymáshoz. Péter a második levelében szeretett testvérnek nevezte Pált. Aztán együtt adták az életüket is Krisztusért.
Nézzük meg a mai ünnepre kiválasztott evangéliumi szakaszt.
Jézus két kérdést tesz fel tanítványainak.
Az első: mit mondanak róla az emberek? A tanítványok válasza kifejezte, hogy az emberek mennyire nem ismerik Jézust. Van, aki Illésnek, van, aki Keresztelő Jánosnak, Jeremiásnak, vagy valamelyik prófétának gondolja Jézust. Ezek az emberek kitűntek életszentségben, az Isten szavának hirdetésében, az önátadásban. Jézust egynek tekintek ezek közül. Nem több, nem más, ő is olyan, mint azok, akik előtte voltak.
A második kérdés: és ti, mit mondotok, hogy ki vagyok? Ezzel azt kérdi tőled is, hogy a te életedben, a te döntéseidben számítok én? Ugyanaz, mint amikor a szerelmes megkérdi azt, akit szeret: ki vagyok én számodra? Mi az én szerepem a te életedben? Tudom, hogy sok minden érdekel, sok minden fontos számodra. Én mennyire vagyok fontos? Én milyen szerepet töltök be a te életedben?
Péter válasza teológiailag hibátlan: te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Sikerül megfogalmaznia azt az újdonságot, amit Jézus személye jelent. Egészen más, mint az előtte élt személyek, próféták, vagy bárki. Te vagy az életem Istene.
Jézus boldognak mondja Pétert, mert nem a saját eszével jött rá erre a válaszra, hanem Isten nyilatkoztatta ki. Boldog, mert megvan a lelkében az a nyitottság, hogy az Istentől érkező kinyilatkoztatást befogadja. Akinek a szívét lefoglalják az e világi gondok, az nem tudja ezt az isteni kinyilatkoztatást befogadni.
Te Péter vagy, - folytatja Jézus, - és én erre a sziklára építem egyházamat. Ezt a mondatot nagyon sokat vitatják. Mi azt szoktuk mondani, hogy a pápa ez a szikla, mert ő Péternek az utóda, és rá épül az Egyház. A szöveg azonban nem ezt mondja. A szikla az újszövetségi Szentírás szerint maga Krisztus. Jézus Péternek ezt a róla, Krisztusról szóló hitvallását nevezi sziklának. Péter azt mondta: te vagy Krisztus! Erre a sziklára építi Krisztus az Egyházát, és nem Péterre. A szakemberek szerint Pétert nem sziklának, hanem kőnek, épületkőnek nevezi, melyből épül az Egyház. Tehát azt mondja Péternek: te vagy az első kő, amelyet erre a sziklára, ami én vagyok, ráépítek. Péter az első, de nem az egyetlen. Mindaz, aki Péterhez hasonlóan hisz Krisztusban, az élő Isten Fiában, beépül az Egyházba.
Jézus folytatja: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Vigyázzunk, a pokol, mint a kárhozat helye, nem szerepel sehol az evangéliumban. Csak a 4. században találták ki a keresztények a pokol fogalmát. Itt Jézus a Hadesről beszél, ami a zsidó kultúrában nem más, mint a halottak birodalma. Oda jut mindenki, mikor meghal. Jézus tehát azt mondja, hogy a halál, amely küzd az élet ellen, nem foga legyőzni azt az életet, amelyet Jézus hozott.
Péter tehát megvallotta a Krisztusba vetett hitét. Ő az őre ennek az igazságnak, Pál pedig ennek hirdetője. Ugyanezt a feladatot kaptuk mindnyájan, a hitet, amelyet Péter átadott nekünk, befogadjuk, és hirdessük testvéreinknek.

2014-06-29


______________________________

Jézus szíve


Deut 7, 6-11
Az első olvasmányt veszem mai is rövid elmélkedésem alapjául. A törvénykönyv szerzője emlékezteti Izraelt arra, hogy Isten kiválasztotta a többi népek közül. A kiválasztás nem Izrael érdemeire épül. Semmit sem tett azért, hogy méltó legyen erre a kiválasztásra. Nem nagy nép, nem híres, semmi rendkívüli nincs benne. Mégis, két oka van Istennek arra, hogy kiválassza Izraelt.
Az egyik, épp az, hogy Izrael jelentéktelen, kicsiny, és Isten nagysága abban mutatkozik meg, hogy szeretettel hajol le a kicsinyekhez.
A másik, hogy az atyáknak megígérte, hogy az utódaikból származó népnek gondját viseli. Bármi történik is, bármilyen nagyot vétkeznek is, nem fogja őket eldobni magától. Csak az vesz el, aki Istent elutasítja.
Jézus szíve ünnepe segít felismerni, hogy Isten kiválasztottjai vagyunk, különös szeretettel szeret minket. Nem azért, mert szépek, ügyesek, tehetségesek vagyunk. Ezeket mind Istentől kaptuk. Nem is azért a jóért, amit tettünk, hisz Isten nélkül nem lettünk volna képesek rá. Azért szeret, mert kicsinyek merünk lenni. Nem akarunk híresek lenni, mások fölé emelkedni, hanem elismerjük, hogy minden lépésünkben Istenre szorulunk.
Ha vétkeztünk, hibáztunk, akkor is hozzá menekülünk, mert ő hűséges hozzánk, mindenképp szeret. Belénk ülteti az ő szeretetét, hogy mi is hozzá hasonló módon szeressük testvéreinket.
Kérjük tehát: alakítsd szívünket a Te Szíved szerint.

2014-06-27


______________________________

Papírkorona


2 Kir 24, 8-17
Joákin király helyett Nebukadnezár a nagybácsit, Mattanját nevezte ki Júdea királyának. Jelentéktelen részletnek tűnik az, hogy megváltoztatta a nevét, de ennek fontos jelentése van. Nem az vagy, aki eddig voltál, hanem az, aki én akarom, hogy légy – ez az üzenete a névváltoztatásnak.
Jelképezi azt az állapotot, amelybe a bűn sodorja az embert. Ez a nagybácsi nem lehetett eddig király, mert az unokaöccse elfoglalta a trónt, és most megragadta az alkalmat, hogy a babiloni király kegyeibe férkőzzön, aki szívesen fogadja az árulót. Látszólag hatalmat ad neki, de már elhurcolta egész Júdeából a valamirevaló embereket: minden harcképes embert, a minisztereket, a kézműveseket. Csak azokat hagyta otthon, akik a társadalom legszegényebb rétegét képezték. Ezeknek lett a királya a nagybácsi.
A bűn azzal kecsegtet bennünket, hogy szabaddá tesz. Amit Isten nem engedett meg nekünk, amit megtiltott számunkra, azt most ő lehetővé teszi. A mi kezünkbe adja a hatalmat, de csak romok felett uralkodhatunk.
A korona, amit a nagybácsi fejére tettek, amolyan papírkoronának bizonyult. Ahelyett, hogy szabaddá váljon, elveszítette a lényeget. Már nem lehet igazi önmaga. Elveszíti az Istentől kapott méltóságát az, aki bűnt követ el. A vélt szabadságát csak arra tudja használni, hogy rosszat tegyen önmagának, és azoknak, akiket Isten az útjába hozott.
A bűn jelen van mindenikünk életében, de ne fogadjuk el azt a szabadságot, azt a királyságot, amelyet az felkínál nekünk.

2014-06-26


______________________________

Nem új, hanem megújult


2 Kir 22,8-13¬; 23, 1-3
Józiás király uralomra jutása új korszakot jelentett a nép életében. A templom, amely az egész népet jelképezi, felújítása, javításra szorult. Megtalálták a törvény könyvét, amely az életüket kellett volna, hogy irányítsa, de nem is ismerték. Jelzi, hogy hova süllyedt Izrael, milyen siralmas állapotba került.
Nem csak a templom falait, hanem az Istennel való kapcsolatukat igyekeztek felújítani. Nem új templomot építettek, nem új Istent kerestek, hanem megújították az Istennel való szövetségüket. Megújult a templom, megújult az életük.
Néha, amikor úgy tűnik, hogy sok minden nem sikerült jól, sok mindent elrontottunk, átéljük a kísértést, hogy valami újat kezdjünk, eldobva a régit. A legtöbbször tévútnak bizonyul az újdonság keresése, mert nem lehet az életet újrakezdeni eltörölve a múltat. Csak a régi alapokra tudunk újat építeni s ez az alap maga Krisztus. Ha látszanak is az életünkön a régi sérüléseink, hibáink nyomai, ezek is beépülnek a kijavított templomba, és emlékeztetnek az Úr hűségére, és végtelen szeretetére.


2014-06-25


______________________________

Keresztelő Szent János születése


Keresztelő Szent János születésének ünnepén az ő születésének a történetét olvastuk az evangéliumban. Ain Karem – így nevezik a helységet. Itt élt Erzsébetet, férjével, Zakariással, ide látogatott el Mária, és itt született Keresztelő Szent János, talán a legtiszteltebb az egyház szentjei közül. A Boldogságos Szűz Mária tisztelete az egyházban csak az 5. századtól kezdődött, de Keresztelő Szent János mindenütt tisztelték már a 4. században is. Az ő születése rendkívüli esemény volt. Isten közbelépésére volt szükség, hogy megszülethessen, mert Erzsébet magtalan volt. Isten jobban vágyik gyermekei születésére, mint sok esetben maguk a szülők.
Miután megszületett a gyermek, Zakariásnak akarták nevezni az apja után. Lukács összekapcsolja a névadást a körülmetélés szertartásával, mintha az lett volna a szokás, hogy amikor körülmetélik a gyermeket, akkor adnak neki nevet. Ugyanezt írja Jézussal kapcsolatban is. Ott is a körülmetéléskor adják neki a nevet. A valóságban a névadás a zsidóknál a születés pillanatában történt.
Lukács azt is mondja, hogy az apja nevét akarták adni neki, mint ahogy szokás volt. Valójában ez sem volt szokás, inkább a nagyapja nevét szokták adni.
A körülmetélés a választott néphez való tartozás jele. A születés utáni 8. napon történt. Ettől a pillanattól Israel népéhez tartozott János is, mint az apja.
A névnek fontos jelentősége van. A név a személyt, annak a küldetését jelentette. A Zakariás név azt jelenti, hogy Isten emlékezik ígéretére. Zakariás üzenete ez volt: ne veszítsd el a reményt, mert Isten nem feledkezett meg rólad. Izrael mindeddig csak emlékezett Isten ígéretére, és remélt, hogy majd eljön a Messiás. Az újszülött gyermek nem lehetett Zakariás, mert véget ért az emlékezésideje, elérkezett a megvalósulás ideje. Nem az apja hagyományát viszi tovább, ezért nem kapja az apja nevét, hanem vele egy új korszak kezdődik.
Jánosnak fogják hívni. A János név azt jelenti, hogy Isten kinyilvánította jóságát. Nem emlékezni kell most már, hanem felismerni a kegyelem időszakát. Isten megváltotta az ő népét.
Még azt hallottuk az evangéliumban, hogy János, mikor akkorát nőtt, elhagyta a családját, a várost, ahol született és ahol nevelkedett, és a pusztába vonult. Itt készült a küldetése teljesítésére. Itt tanulta meg az egyszerűséget, a szegénységet, minket is figyelmeztetve arra, hogy a mi földi életünk nem végleges. Mi úton vagyunk és a lényeges dolgokra kell figyelnünk. Nem lehet úgy kényelmes életet élni, hogy ugyanakkor Isten legyen a legfontosabb az életünkben. Nem lehet Isten a mi kincsünk, a mi boldogságunk, és ugyanakkor magunkat finom ételekkel, díszes ruhákkal és modern csecsebecsékkel kényeztetjük.
Ha hiteles keresztény életet akarunk élni, meg kell tanulnunk Jánostól, mi a lényeges az életben, főleg olyan társadalomban, amely elveszítette Istent, és a jólétre törekszik. Meg kell tanulunk, mi a lényeges, és ami a mellékes, ami nélkül jól meglehet lenni. Sok minden elrabolja az időnket, eltereli a figyelmünket a lényegről, Istenről.
Egy másik dolog, amire törekedni akarunk, az a csend. A zajongás, mellyel kitöltjük egész napunkat, mindig valami zajt keresve magunknak, menekülés. Lehet, hogy félünk a csendtől, mert a csendben felszínre jönnek a lényeges kérdések. Mi meg akarunk tanulni Istenre figyelni, hogy az ő üzenetét meg tudjuk hallani és továbbadni, mint ahogy Keresztelő Szent János is tette.

2014-06-24


______________________________

Istennel szegény lenni


2 Kir 17, 5-8. 13-15a 18
Az olvasmányban az északi királyság megszűnésének történetét foglalja össze az író. Az ő nézete szerint a történelem nem véletlen események egymásutánja, hanem annak irányítása Isten kezében van. Nem csupán azért kerültek fogságba Izrael fiai, mert Asszíria királya világuralomra tört, hanem, mert elfordultak Istentől, aki kihozta őket az egyiptomi fogságból, aki szabaddá tette őket. A szabadságban, a jólétben már nem emlékeztek erre, hanem a bálványokba vetették bizalmukat.
Isten többször figyelmeztette őket a próféták által, de ők nem hallgattak rájuk, így aztán Isten is magukra hagyta őket. Gondoskodjanak róluk a bálványaik.
Meg akarjuk mi is tanulni a szent írótól, hogy a mi életünk történetét is Isten szemével tudjuk nézni. Könnyen elfeledkezünk arról, amit Isten értünk tett, pedig a hit és az emlékezés szorosan összefügg. Ahhoz, hogy Istenben bízni tudjunk, fontos visszaemlékezni arra, hogy Isten eddig is gondunkat viselte. Az ember a jólétben könnyen megfeledkezik Istenről. Valaki nem rég számolt be arról, hogy az egyik nyugati országban kinevették, mikor azt mondta, hogy gyónni szeretne. Bár tudjuk, hogy az elvilágiasodás egyik tényezője a jólét, mégis a jólét felé törekszünk, pedig sokkal élőbben, és sokkal gyakrabban megtapasztalja Isten gondoskodását a maga életében az, aki Istenben bízva mer szegény lenni.

2014-06-23


______________________________

Évközi 12. vasárnap


Sokan szeretünk olyan filmeket végignézni, amelynek főhősei mindig győznek, nem félnek semmitől. Bár tudjuk, hogy a valóság más, mégis nézzük ezeket a filmeket, mert ott él bennünk a vágy, hogy egyszer minden jóra forduljon, és már ne kelljen semmitől félnünk, semmi miatt aggódnunk.
Igen, mert a valós életben tele vagyunk félelmekkel. Már kiskorunkban féltünk a sötétségtől, vagy a kísértetektől, attól, amikor a szüleink kiabáltak, a serdülőkorban féltünk mások lenni, mint a többiek, de ugyanakkor a szabadságunkat is féltettük, féltünk a rossz jegyektől, attól, hogy mások nem fogadnak el olyanoknak, amilyenek vagyunk. Fiatal korunkban a pályaválasztás, a házasság, az életforma, a felvállalt munka felelősségétől féltünk, attól, hogy eltévesztjük az utunkat, hogy rosszul döntünk, hogy a barátaink cserbenhagynak. A felnőttek is félnek a haláltól, nem lehet tudni, hogy meddig lesz munkahelyük, gyermekeik hogyan fognak boldogulni az iskolában, az életben. Mindezek mellett mindnyájan félünk a terroristáktól, a háborúktól, a természeti csapásoktól, és nem jönnek a filmbeli hősök eloszlatni a félelmeinket.
Jézus mégis biztat bennünket: ne féljetek az emberektől, azoktól, akik megölik a testet. Ő maga is legyőzte a félelmeit, és megtanít minket is erre. Istenre, a mi mennyei Atyánkra bízzuk magunkat, aki a verebekről is gondoskodik, mennyivel inkább rólunk. A véle való kapcsolattól senki és semmi nem tud megfosztani minket.
Egy ismerős történetet mondok el én is, amikor egy iskolában tűzvész ütött ki, az első emeleten ott szorult egy kislány, a lépcsők már lángban álltak, nem tudott kijönni, kiszaladt az erkélyre, a füst miatt nem látott semmit, de segítségért kiabált. Lentről az édesapja bíztatni kezdte, hogy ugorjon le, mert ő kifogja. Félek! - válaszolta a kislány, de végül a beugrott a füstbe abba az irányba, ahonnan az édesapja hangját hallotta, és az édesapja kifogta.
Van bennünk elég félelem, de bízunk abban, hogy a mi Atyánk, akit nem láthatunk, de a hangját halljuk, nem enged minket elveszni. Minden nap újra és újra bátorít minket: ne félj! Bízd rám magadat!

2014-06-22


______________________________

Szomorú a hálátlan sorsa


2 Kron 24, 17-25
Elszomorító a történet, amelyet a mai olvasmányban hallottunk. Az a ki gyerek, amelyről a tegnap azt olvastuk, hogy életben maradt, mert Jojáda főpap megmentette a nagyanyja kezéből, király lett. Istennek csodálatos tervei voltak Joással: rajta keresztül akarta népét önmagához elvezetni, de ő elfordult Istentől bálványimádásra adta magát. Hálátlannak bizonyult Istennel szemben is, és azokkal szemben is, akik az életét megmentették. Megölette Jojáda fiát, Zakariást, és annak a fiát is, mégpedig azért, mert Zakariás figyelmeztetni merte a hűtlenségére. Csúnya véget ért Joás. Saját emberei megölték.
Istennek csodálatos tervei vannak velünk is. Születésünktől kezdve úgy igazgatta lépteinket, hogy felkészítsen arra a szépre, arra a jóra, mire meghívott minket. Nem szeretnénk a bálványok kedvéért hátat fordítani Istennek. Isten most is felvigyáz lépteinkre, és figyelmeztet testvéreinken keresztül, események által, ha letérünk az ő útjáról. Nem akarjuk semmibe venni, eltaposni ezeket a figyelmeztetéseket, akkor sem, ha nem mindig kedvünkre valók.

2014-06-21


______________________________

A remény hírnökei


2 Kir 11, 1-4. 9-18. 20
Meghalt Ákáz király, és az anyja, Atália megölette a saját unokáit azért, hogy ő uralkodhasson. Szinte hihetetlen gonosztett. A hatalomért harcolók azonban ma is minden eszközt megragadnak, sokszor nagyon aljas eszközöket is, azért, hogy ellenfeleiket eltegyék láb alól. Egymás megrágalmazása, feljelentése, befeketítése napirenden van ma is a hatalmasok között. Nincs többé testvér, barát, csak ellenfelek, akiket le kell győzni bármi áron.
Isten tervét azonban nem tudják megakadályozni, bármilyen hatalmasok, és befolyással bírók. A kis Joás megmenekült a haláltól, hogy benne beteljesedjenek Isten ígéretei. Isten mindig tud küldeni embereket, akik kicsiknek, jelentékteleneknek látszanak, annyira, hogy a hatalmasok nem méltatják arra sem, hogy eltapossák, de Isten általuk közvetíti a megváltást.
Ilyen volt Szent Ferenc is az ő korában. Bár tudatlan és jelentéktelen volt, és önként vállalta, hogy kisebb legyen, mint mások, mint a hatalmasok, mégis Isten általa újította meg az Egyházat.
Mi is ennek a remények akarunk a hirdetői lenni. Még ha úgy is látják sokan, hogy minden rossz irányba halad, vesztébe rohan az ember, ami népünk, mi a reményt hirdetjük, akkor is, ha annak jelei kicsinynek, jelentéktelennek tűnnek. Istennek minden lehetséges.

2014-06-20


______________________________

Úrnapja


Az oltáriszentségről nem könnyű elmélkedni, mert minden a hit terén zajlik. Mi csak kenyeret és bort látunk, de hisszük, hogy az Krisztus teste és vére. Hitünkből tudjuk, hogy a szentáldozásban Krisztussal találkozunk, de ebből az édes találkozásból nem sokat tapasztalunk. Az oltáriszentségbe vetett hitünket ünnepeljük. Ezt a hitet tudatosítjuk. És erre szükségünk is van. Segít a mai ünnep abban, hogy ismét tudatosítsuk azt, aminek tanúi vagyunk minden szentmisén, hogy ne váljon megszokott, unalmas dologgá a Krisztussal való találkozásunk, a Véle való egyesülésünk.
Kissé keményen hangzanak ezek a szavak: enni az Úr testét, és inni az Ő vérét – nem kannibalizmusról van itt szó, hanem a mindennapi életbél vett hasonlatról. Miként a táplálék, amit magunkhoz veszünk, beépül a mi testünkbe, úgy a Krisztussal való találkozás által Krisztus is beépül a mi életünkbe. Ezek a szavak kifejezik, hogy annyira szükségünk van nekünk, embereknek Istenre, mint a mindennapi eledelre, másrészt kifejezik, hogy Isten kész kielégíteni az ember igazi éhségét, igazi vágyait. Velünk az Úr! Emánuel… Nem csak közel van, nem csak mellettünk van, hanem bennünk. Teljesen egy akar lenni velünk. Az ember már nincs egyedül a maga múltbeli sebeivel, a jövőtől való félelmeivel. Az oltáriszentség harmonikusan összekapcsolja a jelenben a múltat és a jövőt.
Van, aki a múltra nosztalgiával gondol: azok a régi szép idők… visszasírja a múltat, csak a szépre emlékezve abból, elfelejti annak nehézségeit, bukásait.
Van, akit csak a jelen érdekel, és teljes erejével törekszik minél több élvezetet kisajtolni belőle, de drága árat fizet érte.
Van, aki szebb jövőben remél, vagy ellenkezőleg, rettegve tekint a jövő felé.
Az oltáriszentség meggyógyítja az időhöz való viszonyulásunkat. A múltból arra emlékeztet, hogy Isten mit tett értünk: úgy szeretett, hogy egyszülött Fiát adta, hogy megmentsen minket. Nem olyan múlt ez, amelyet visszasírunk. Nem ért véget, hanem a jelenben folytatódik. Isten szeretete ma is kifejti a hatását az életünkben, és a jövőnknek is ez a záloga. Nem csupán nem félünk a jövőtől, hanem reménnyel tölt el. Ezért Szent Tamással imádkozunk ma: Krisztust vesszük magunkhoz, szenvedésére emlékezünk, lelkünk eltelik kegyelemmel, és eljövendő dicsőségünk zálogát nyerjük.
Ha nem is könnyű rajtakapni Krisztus jelenlétét a mi életünkben, mégis ott van, hatással van a gondolkodásunkra, cselekedeteinkre, magatartásunkra, mint ahogy hatással van ránk a kapott neveltetés, a szülőktől örökölt tulajdonságok. Krisztus tulajdonságai is bennünk vannak, és azt akarjuk, midőn Őt az oltáriszentségben megmutatjuk a világnak, hogy életünk is olyan legyen mint egy monstrancia, melynek közepén ott ragyog az Úr Krisztus.

2014-06-19


______________________________