Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Magyarok nagyasszonya


Magyarok Nagyasszonya! Szent István király kilátástalan helyzetében a Szűzanya oltalmába ajánlotta a magyar népet. Így lett Szűz Mária a magyarok Nagyasszonya. Azt ünnepeljük tehát, hogy a Szűz Mária különös anyai gondoskodással figyel a magyar népre. Olyan, mintha örökbe fogadott volna.
De egyáltalán miért van szükség arra, hogy a Szűzanya segítségét kérjük, az ő oltalmába ajánljuk magunkat, népünket? Miért nem elég Istennek a segítségét kérni, az ő védelme alá helyezni magunkat?
Nehéz, kilátástalan helyzetben, még ha nem is fogalmazzuk meg, de érezzük, hogy milyen jó lenne most az édesanyánk vigasztalása, ölelése. Ugyanígy a nehéz pillanatokban égi édesanyánkhoz fordulunk, mert tudjuk, hogy ő megért minket, részéről sok-sok szeretetre számíthatunk. Tudjuk, hogy Isten mindig embereken keresztül juttatja el hozzánk az ő segítő kegyelmét. Az ő anyai szeretetét leginkább Márián keresztül küldi el hozzánk. Ezért, igen is kérhetjük, az ő oltalmát, az ő segítségét.
Más népek királyai épülve Szent István nemes tettét, hasonlóképpen cselekedtek: ők is a Szűz Anyának ajánlották saját népüket. Nem versenyezünk velük, hogy kiket szeret jobban a Szűz Anya, hanem általa ismerjük del, hogy más népek is a testvéreink, ha ugyanaz az égi édesanyánk. Persze, nem vagyunk egyformák. Fontos, hogy ragaszkodjunk a saját hagyományainkhoz, a saját népünk kincseihez, de nem azért, hogy ezekkel kitűnjünk, mások fölé emelkedjünk, hanem hogy gazdagítsuk általuk azt a nagy testvériséget, amire meghívást kaptunk.


2014-10-08


______________________________

Évközi 27. vasárnap


A példabeszédbeli ember szőlőt ültetett. Mindennel ellátta, amire szükség volt: bekerítette, taposógödröt vágott, tornyot épített, ahonnan lehessen őrizni a szőlőt. Bérbe adta, és elutazott. A hallgatói világosan értették, hogy a példabeszédbeli gazda Istent jelképezi, a szőlő a választott nép, a szolgák pedig, akiket a gazda küld a próféták. A mai első olvasmányban épp az egyik próféta, Izajás hasonló történetet mond. Isten szőlőt ültetett, de ez nem akar jó termést hozni. Izajás, ha tovább olvassuk, azt mondja, hogy az Úrnak nincsenek tetszésére azok az áldozatok, azok a vallásos szertartások, azok az imádságok, amelyeket mondanak. Nem ez az a termés, amit Isten vár a népétől. Hasonlóképpen az evangéliumbeli példabeszéd szereplői sem tudják átadni a szőlő gazdájának a termést, mert nem úgy kezelték a szőlőt, hogy az jó termést hozzon, így nincs mit átadniuk.
Isten szemében kedves termés az emberség, a jóság, a megbocsátás, a segítőkészség. Ha ezek nincsenek meg, akkor a vallásos cselekedeteink nem igaziak, és nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
Az Úr prófétáit gyakran üldözték, megkövezték, megölték, mert nem tetszett, amit Isten általuk üzent nekik.
Végül a gazda a fiát küldte, akit kidobtak a szőlőből, és megöltek. Mondhatnánk, hogy meggondolatlan volt az apa. Ha látta, hogyan viselkedtek a szolgákkal, egy hadsereg kíséretében kellett volna, küldje a fiát. Ő teljesen fegyvertelenül küldte. Még mindig bízott a jóságukban. Ezt tette Isten, amikor elküldte Jézus Krisztust közénk. Ő senkinek az életét el nem vette, bár megérdemelték volna. Ő csak életet ajándékozott.
Nem csak 2000 évvel ezelőtt történt ez meg, amikor Jézus Krisztust megölték, hanem ma is megismétlődik. Isten szavát kiűzzük az életünkből, mikor az kényelmetlen számunkra. Isten akaratát kimagyarázzuk az ésszerűséggel, emberi logikával. Ezt történt, amikor egyházi vezetők áldásukat adták háborúkra, kivégzésekre. Az önzést, a mások kihasználásából való meggazdagodást sérthetetlen magántulajdonnak tekintjük.
Kiűzzük Isten Fiát az életünkből, amikor a magunk kitalálta szabályok, eszmék nevében kegyetlenkedünk testvéreinkkel, embertelenek vagyunk egymással.
Nem kell a végtelenségig ismétlődnie ennek a kegyetlen történetnek. Az Úr Jézus ma ismét hozzánk érkezik. Engedjük be az életünkbe, akkor is, ha azt felforgatja és a maga tervei szerint rendezi újra. Be fogjuk látni, hogy jobb az a termés, amelyet ő vár el tőlünk, mint amihez mi ragaszkodunk.


2014-10-05


______________________________

Szent Ferenc halála


Szent Ferenc halálát ünnepeljük, mégpedig nagy örömmel, hisz igazából nem is halált ünneplünk, hanem életet, azt az életet, amelyet Isten, ami mennyei Atyánk elültetett Ferenc lelkébe. Ez az élet nem ért véget Ferenc halálával, hanem bennünk, kisebb testvérekben, és azokban, akik magukat ferencesnek érzik, tovább él.
De miben is áll ez az élet? Épp a tegnap beszélgettük a testvérekkel, hogy van-e valami sajátossága a ferences prédikációnak. Ugyanígy feltehetjük a kérdést, hogy van-e valami sajátos jellemvonása a ferences lelki életnek. És ebben leginkább Szent Ferenc imái tudnak útbaigazítást nyújtani.
Régebb azt hittük, hogy Szent Ferenc, életének példájával tanít bennünket a lelkiéletre, és kevésbé az írásaival, mert elhitette velünk, hogy ő egyszerű, tudatlan ember volt. De mióta Szent Ferenc írásait kezdtük tanulmányozni, felismertük, hogy igazi lelki mester írásai ezek.
A Szent Ferencről szóló életrajzokat olvasva megállapíthatjuk, hogy Szenet Ferenc erősen Krisztus-központú. Krisztus az, akivel Ferenc együtt érez, amikor a leprást megcsókolja. Krisztus az, aki a San Damiano-i keresztről szól hozzá, és arra szólítja fel, hogy építse Egyházát. Mikor a Porcinkula templomnál meghallotta, hogy Krisztus az ő tanítványait szegényen indította útra, bot, és saru nélkül, ő is azonnal elhatározta, hogy ilyen szegényen követi Krisztust. Amikor Geccioban a jászlat felállította, érzékelni akarta, saját szemeivel látni, érezni azt, amit a kisded Jézus érzett Betlehemben. Alvernán is érezni akarta azt a szeretetet, amellyel Krisztus szeret bennünket, és azt a szenvedést, amelyet Krisztus értünk elviselt. A Krisztussal való együtt örvendés és együtt szenvedés tanúiként jelentek meg Ferenc testén is Krisztus sebhelyei. Nem hiába jegyzi meg Celanoi Tamás, mikor Ferenc meghalt, és a testvérek mindnyájan szemlélhették testén a sebhelyeket, hogy a szeplőtelen Bárány képe ismétlődött meg szemük előtt.
És bár Krisztus ennyire fontos volt Ferenc életében, meglepő, hogy az általa megfogalmazott imák között nincs egy sem, amelyik Krisztushoz szólna. Kivétel a liturgiából átvett ima, amellyel minden alkalommal köszöntjük a közöttünk jelenlévő Krisztust. A személyes imái mind a Szentháromság egy Istenhez szólnak, a Mindenható Istenhez, aki van, aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható szentséges, és hatalmas Istenhez.
Honnan ez az ellentmondás? Hogy van az, hogy, aki számára Krisztus ennyire fontos, akinek a Krisztus követése, a Krisztussal való egyesülés a legfőbb vágya és törekvése, az egy imát sem mond Krisztushoz? Vagy félreértelmeztük Ferencet? Szó sincs róla? Nem hiába mondta Szent Bonaventúra, és sokan mások Ferencről, hogy ő az „alter Cristus”. Ferenc azért nem mond Krisztushoz imát, mert ő Krisztussal egyesülve imádkozik. Benne a Lélek mondatja, Krisztussal együtt: Abba, Atya. Ezért, főként a mennyei Atyához szól az imája Krisztus nevében. Érdemes ilyen szemmel végigolvasni Ferenc imáit, főként az Úr Misztériumainak zsolozsmáját. Krisztust idézi, akiről azt mondja Ferenc, hogy értünk kérte az Atyát, amikor önmagáért imádkozott: „Atyám, dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, ők is velem legyenek.” Tehát Ferenc így imádkozik, mint aki Krisztussal van. Ugyanezt az imát megismétli a Hívekhez írt levélben is. Ugyanezt fejezi ki a Fölséges Isten dicsérete, amelyet Ferenc a Vernahegyi stigmatizáció után írt. A stigamatizáció után sem Krisztushoz szól az imája, hanem Krisztussal együtt szól az Atyához: Szent vagy, egyetlen Úristen, ki csodákat művelsz. Szentséges Atya, ég és föld királya! A Naphimnusz is krisztus imája, aki eljött, testvérünk legyen, és segítsen bennünket a Mindenható, Fölséges és Jóságos Urat dicsérni, és dicsőíteni, neki hálát adni, és alázatosan szolgálni őt.
Mi tehát a sajátos jellemvonása a ferences imának? A Szentháromságos jelleg. A Lélek indít bennünket, hogy Krisztus testvérei legyünk, a Mennyei Atya gyermekei legyünk, minden teremtménnyel együtt, és Krisztussal egyesülve dicsőítsük az Atyát.
Áldott vagy Mindenható, Szentséges, Fölséges és Hatalmas Isten, hogy útmutatóul, és példaképül adtad nekünk Ferenc testvért. Segíts, hogy a neki adott kegyelmi életet mi is méltón hordozzuk, és továbbadjuk testvéreinknek, kikkel megajándékozol minket.

2014-10-04


______________________________

Angyalok


Kiv 23, 20-23a
A katolikus egyház tanítása arra szólít fel bennünket, hogy elismerjük az őrangyalok létét, sőt, hogy szeressük őket. Néha az a benyomásom, mintha zavaró tényező lenne az őrangyalok léte. Most már nem tudom, hogy a szentek közbenjárását kérjem, vagy az őrangyalok segítségét, és nem mindig világos számomra, hogy mi ezek között a különbség.
De kik is ezek az angyalok?
Jó tisztázni, hogy az őrangyal nem egy superman, aki természetfeletti képességeit latba vetve segítségünkre ott terem, oda repül, ha valami baj ér. Nem is olyan, mint az Aladin lámpásából kisjövő szellem, aki teljesíti gazdája kívánságait, és nem is egy csodatücsök, aki a fülünkbe súgja időnként, hogy mit kell tennünk, vagy mire vigyázzunk.
Az angyalok szellemi lények. Angyal a feladatuk, nem a nevük. Ők Isten küldöttei. Azért küldi őket Isten, hogy támaszaink legyenek a bennünk zajló küzdelmeinkben. Bennünk, ami értelmünkben, a mi érzelmeink hatása alatt, a mi akaratunk irányítása alatt dől el, hogy cselekedeteink Isten fele visznek, vagy eltávolítanak Istentől. Egyrészt az angyalok próbálnak segíteni abban, hogy helyesen döntsünk, a jót válasszuk, másrészt a gonosz lelkek minderről le akarnak beszélni minket, hogy a döntéseinkben csak a magunk vágyait vegyük figyelembe, és ne az Istenét. Ez a küzdelem szükséges a mi lelki növekedésünkhöz.
Miért jó nekünk tudni erről a küzdelemről? Miért jó tudni a lelkek harcáról, ami bennünk zajlik? Ha tudom, hogy Istennek, az ő angyalainak, és a gonosz lelkeknek nem mindegy, hogy mi a kimenetele ennek a küzdelemnek, én magam is komolyabban veszem a küzdelmeimet.


2014-10-02


______________________________

Gyógyír a szomorúságra


Jób 3, 1-3. 11-17. 20-23
Eléggé elkeseredett hangnemet üt meg Jób a mai olvasmányban. Semmi örömet nem lel az életében, semmi értelmét nem látja a küzdelmeinek, és azt kívánja, hogy bárcsak meg sem született volna, vagy bárcsak meghalhatna. Haragszik Istenre, mert homályba burkolja őt, haragszik a gonoszokra, akik ellene tombolnak, és önmagára, mert az ereje megfogyatkozott.
Bizony, néha az ember elkeseredik, és ilyenkor mindent feketén lát, butaságokat gondol, s ha dönt, rossz döntéseket hoz.
Jób kereste a megoldást, a gyógyírt a szomorúságára, de az igazi gyógyírt Jézus evangéliuma hozta meg, aki nem bosszút akar állni, hanem megmenteni az embereket. A gyógyír, amelyet ő hozott a megbocsátás. Isten megbocsát nekünk. Bocsássunk meg mi is Neki, amiért nem azt teszi, amit mi elvárnánk tőle, bocsássunk meg a testvérünknek, amiért nem olyan, amilyennek mi szeretnénk, és bocsássunk meg önmagunknak, amiért nem rendelkezünk azokkal a képességekkel, melyekre vágynánk.
A megbocsátás, a kiengesztelődés elhozza a békét a lelkünkbe, a közösségünkbe.


2014-09-30


______________________________

Az elmúlás


2014-09-27


______________________________

Isten értelmet ad az életemnek


2014-09-25


______________________________

Két dolgot


Péld 30, 5-9
Két dolgot kér a mai olvasmányban a szent szerző imában az Úrtól. Az egyik, hogy távol tartsa tőle a csalfa hazugságot, a másik pedig, hogy gondoskodjon róla, hogy meglegyen mindene, ami szükséges, anélkül, hogy ezek miatt elbizakodottá válhatna. Mindkettőnek az alapja az Istenbe vetett bizalom. Az ember, aki fél, sokszor képmutató és hazug. Fél az emberek véleményétől, fél a visszautasítástól, fél a haragjuktól, a gúnyolódásaiktól, és akkor szerepet játszik, maszkot hord, annak függvényében, hogy milyen véleményt szeretne kialakítani másokban önmagáról.
Aki nem bízik Istenben, vagy kétségbe esik, amikor úgy érzi, hogy valamiben hiányt szenved, vagy elbízza magát, amikor sok mindene van, és azt hiszi, hogy nincs is szüksége Isten segítségére.
Az Istenbe vetett és a Vele szoros kapcsolatban élt élet a megoldás. Hisz, amit hallottuk, Isten maga az Igazság, és ha ez az igazság bennünk él, és bennünket alakít, már nem félünk annyira az emberek véleményétől, és nem ahhoz fogunk igazodni. Ugyanakkor, aki bízik Istenben, az akarja magát bebiztosítani, hogy minden helyzetben meglegyen mindene, amire szüksége lehet, tudva, hogy ha valóban szüksége lesz, Isten gondoskodni fog róla.

2014-09-24


______________________________

Jutalom


2014-09-23


______________________________

Idejében tenni a jót


Péld 3, 27-34
A mai szentleckében a Bölcsesség arra tanít bennünket, hogy a jót, amit megtehetünk, ne halogassuk. Valóban bölcsen fogalmaz a szent író. Tudja, hogy minden jót nem tudunk megtenni, mindenkivel nem tudunk jót tenni, de ha megtesszük azt a jót, amire lehetőségünk van, amire képesek vagyunk, az Úr megáldja az életünket.
Nem csak annak jó, akivel jót teszünk, hanem nekünk is a javunkra válik, mert a jótettek növelik a szeretetünket testvéreink iránt, és az igazi növekvés a szeretetben való növekvés.
De nem lehet úgy élni, hogy állandóan azt figyeljük, hogy kivel milyen jót tehetnénk. Nem is kell. Az Úr a lelkiismeretünk hangján keresztül szól, amikor azt szeretné, hogy cselekedjünk. Nem kényszerít. Mondhatjuk mi is, ahogy hallottuk az olvasmányban: majd holnap segítek rajtad. Ám, ha halogatjuk a jó megtételét, a lelki életben való előrehaladásunkat napoljuk el, és minél gyakrabban hallgattatjuk el a lelkiismeretünk hangját, annál halkabban fog legközelebb szólni hozzánk. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumban: jól vigyázzatok, milyen lélekkel hallgattok. Ha figyelünk rá, egyre könnyebben meghalljuk a hangját, és egyre készségesebbek leszünk, egyre inkább hasonlítunk Krisztushoz.
Imádkozzunk hát készséges fülekért, kezekért és lábakért.



2014-09-22


______________________________