Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 |

Napi gondolatok

Hamvazószerda


Jó megfigyelő Jézus. Észrevette, mennyire fontos számunkra, hogy értékeljenek, dicsérjenek, és hogy ezt elérjük, képesek vagyunk a képmutatásra is.
Jézus nem restellte kigúnyolni azokat, akik mások szeme láttára próbálnak jót tenni. Azt mondja róluk, hogy kürtöltetnek maguk előtt. Persze, senki nem kürtöltetett sem a zsinagógában, sem az utcán Jézus korában sem, amikor valami jót tett, de az önmutogatás minden formája olyan, mintha kürtöltetnénk. Lenne zenebona, amikor Károly testvér egy-egy szegénynek ad valamit, ha nem csendben, szerényen végezné, hanem minden alkalommal kürtölnénk egy-egyet, hogy vegye észre mindenki.
Persze, hogy Jézus gúnyos szavai nem estek jól azoknak, akik érintve érezték magukat. Nekünk sem esik jól, ha valaki a szemünkbe mondja, hogy képmutatók vagyunk, hogy megjátsszuk az imádságos szerzetest, a buzgó keresztényt, aki akkor imádkozik, amikor mindenki látja, de mikor senki nem tud róla, simán elhagyja az imáit, az elmélkedéseit.
Képmutatók vagyunk, amikor nagyokat böjtölünk az asztalnál, de utána jókat eszünk, amikor nem látja senki. Amikor mosolygunk egymásnak, de aztán megszóljuk, befeketítjük egymást.
Jézus szavai nekünk is szólnak a nagyböjt első napján. Nem azért, hogy kellemetlenül érezzük magunkat, hanem, hogy igazibb életre ösztönözzenek.

2015-02-18


______________________________

A bárka


2015-02-17


______________________________

Az ajtódban leselkedik


Ter 4, 1-25
Káin és Ábel története bár az emberiség kezdetéhez nyúlik vissza, mégis nagyon aktuális. Ma is jelen van a mi életünkben.
Úgy látta Káin, hogy Isten jobban kedveli Ábelt, mint őt, és lelkében irigység támadt, és az irigységből harag született.
Ha a másikat értékelik, dicsérik, szeretik, de rólam megfeledkeznek, irigységet, haragot érzek, és ez természetes. Mire visz ez a harag?
Van, aki nem mer másokra haragudni, és azt kezdi saját magának bebeszélni, hogy ő a hibás: én nem törekedtem eléggé, nem tettem meg mindent, amit megtehettem volna. Saját magára haragszik, saját magát szidja. Sok esetben bünteti magát azzal, hogy elszigetelődik másoktól, bezárkózik. Képes önmagát tönkre tenni. Elhiszi önmagának, hogy ő nem jó semmire. Néha képes önmagát meg is ölni.
Mások mernek haragudni azokra, akikre féltékenyek. Ennek hatása alatt ócsárolják, szidják, becsmérlik azt, akivel szemben irigységet éreznek. Az is előfordul, hogy rosszat tesznek neki, és ez fokozódhat akár a gyilkosságig is.
Az Úr már előre figyelmeztette Káint, amikor a Káin lelkében felébredt az irigység: vigyázz, mert a bűn az ajtódban leselkedik. Állj ellen a gonosz vágyaknak! Nem tőlünk függ, hogy néha irigységet, vagy haragot érzünk. Szabad érezni. De vegyük észre, hogy ilyenkor a bűn az ajtónkban leselkedik. Tanuljunk meg uralkodni érzéseinken. Ne engedjük, hogy az irigység, vagy a harag hatására, szóljunk, tegyünk bármit is.
Ha nem tettél semmi rosszat – mondja az Úr Káinnak, emeld fel a tekintetedet.
Ha nincs bennünk semmi rossz szándék, mi is emeljük fel bátran a tekintetünket az Urra, és tudatosítsuk magunkban, azt, hogy mi nem versenyben vagyunk testvéreinkkel. Az Urat szolgáljuk azzal, akik vagyunk, és azzal, amink van. Az a fontos, hogy mindent odaadjunk, ami a rendelkezésünkre áll, akkor is, ha ez kevésnek tűnik ahhoz képest, amit mások tesznek. Nem a mennyiség, hanem a teljesség számít.


2015-02-16


______________________________

Évközi 6. vasárnap


Emlékszünk, hogy Jézus Názáretből Kafarnaum vidékére költözött. Itt meggyógyított a zsinagógában egy megszállottat, aztán Péter anyósát is meggyógyította. Ma egy harmadik esettel találkozunk, a leprás meggyógyításával.
A leprásokat teljesen kizárták maguk közül az emberek, nem csak Jézus korában, Nem rég még nálunk is hasonló volt a leprások sorsa. Gyógyíthatatlan betegségnek tekintették, és a leprásokat bűnösöknek, akiket Isten a bűneik miatt büntetett meg ilyen szörnyű betegséggel. Ma nincsenek közöttünk leprások, de bűnös ember elég van. Na, nem mi vagyunk azok… Vannak rosszindulatúak, hazugok, tolvajok, csalók. Ezek számunkra olyanok, mint a leprások. Kerüljük őket. Szeretnénk, ha elszigetelnék őket, bezárnák, mert irtózunk, félünk tőlük. Tudjuk, hogy úgy sem fognak megjavulni. Nem lehet rajtuk segíteni.
Jézus találkozik a leprással. Nem elkergeti, és ő sem menekül el tőle, hanem találkoznak. Csak akkor vagyunk ilyen találkozásra képesek, ha Isten szemével tudunk egymásra tekinteni, és azokra, akiket a világ elutasít. nem a lepráját látjuk, hanem azt az embert, akit Isten szeret. Amíg elutasítunk embereket, azért, mert nem elég jók, nem elég tiszták, nem elég becsületesek, mert leprások, addig nem hasonlítunk Krisztushoz. Úgy gondoljuk, hogy Isten haragszik rájuk, azért, mert rosszak, azért, mert bűnösök? Nem ismerjük még eléggé Istent. Isten nem nyugszik bele a bűneikbe, a gonosz tetteikbe, de nem kergeti el őket. Meg akarja gyógyítani őket.
Ha akarsz, megtisztíthatsz – mondja a leprás Jézusnak.
Jézus lelke mélyén megrendülve kinyújtja a kezét a leprás felé. A kéz kinyújtása az Ószövetségben gyakran előfordul, de mindig azt jelenti, hogy Isten megbüntet valakit, valakiket, akik felé kinyújtja a kezét. Mikor Egyiptom felé Isten kinyújtotta a kezét, jöttek a csapások. Itt Jézus kinyújtja a kezét, de nem büntet, hanem gyógyít. Emlékezzünk csak a szíriai Námán esetére, aki szintén leprás volt, elment Elizeus prófétához, hogy gyógyítsa meg őt, de az nem volt hajlandó találkozni vele, csak üzent neki, hogy fürödjön meg a Jordán folyóban. Námán dühös lett: elvártam volna – mondta – hogy kijöjjön, megérintsen, és úgy gyógyítson meg. Nos, Jézus épp ezt teszi ezzel a leprással. Rajtunk keresztül is ezt mondja Jézus minden mai leprásnak, akivel kapcsolatba kerülünk. akarom, hogy tisztulj meg.
A mai evangéliumi szakasz végét nehezebben érthető.
Hirtelen Jézus hangnemet vált, szigorúan kezd beszélni ezzel a meggyógyult emberrel. Kiküldi. Honnan küldi ki, hisz a város szélén a szabad ég alatt vannak mindketten? Nem voltak benn egy lakásban, ahonnan kiküldhette volna. Ez a kiküldés emlékeztet bennünket az ördögűzésekre. Jézus ott is szigorúan beszél, parancsol. Itt nem az ördögöt űzi ki Jézus. hanem az embert űzi ki az ördögi meggyőződéseiből. Nem csak a testét gyógyítja meg, hanem a lelkét is meggyógyítja abból a téves meggyőződéséből, hogy ő azért lett leprás, mert Isten haragszik rá, mert Istene megbüntette. Meg kellett értenie, hogy nem Isten zárta őt ki, Isten nem utasítja őt el.
Azt mondja neki, hogy menjen el a papokhoz, és tegyen tanúságot előttük. Miről tegyen tanúságot? Az ő gyógyulása bizonyítja, hogy Isten nem utasítja el a bűnösöket, mint ahogy ezek a papok hirdetik, hanem közel engedi őket magához, és segít rajtuk. Erről kell neki tanúságit tennie.
Hirdetni kezdte, és terjeszteni a hírt. Kár, hogy a magyar fordításban az van, hogy terjeszteni kezdte a dolgot. Az eredeti szöveg azt mondja, hogy hirdetni kezdte az igét, az üzenetet. Az örömhírt kezdte hirdetni. Nem azt kezdte híresztelni, hogy ő meggyógyult, hisz azt mindenki látta, aki ismerte őt, hanem azt, hogy Isten szereti a leprásokat, a kitaszítottakat is.
És a leprás visszatért a városba, Jézus pedig kiszorult a városon kívülre, ahol sokan megkeresték. A leprás visszatért a társadalomba, de Jézus ott maradt kívül. Mintha helyet cserélt volna a leprással, jelezve, hogy ő nem a tiszták, a hibátlanok társaságát keresi, hanem a leprásokét. A többi leprásnak, a többi kitaszított embernek is lehetősége van itt megkeresni őt.
Menjünk hát mi is bizalommal hozzá, a magunk leprájával.

2015-02-15


______________________________

Szent Cirill és Szent Metód


2015-02-14


______________________________

A bizalmatlanságtól a bizalomhoz


Ter 3, 1-8
A teremtett világ harmóniáját megzavarja valami. Ez nem más, mint az Istennel szembeni bizalmatlanság. Hátha Isten becsap bennünket, és csak uralkodni akar rajtunk, ezért tiltja meg, hogy együnk ennek a fának a gyümölcséből? Miért ne döntenék én, hogy mi jó nekem, és mi nem? Miért Isten dönt helyettem? És ez a bizalmatlanság konfliktust szül Istennel szemben, és embertársaimmal szemben. Így válik a bűn a teremtés ellentétévé, ami lerombolja Isten csodálatos alkotását.
Elképzeltem, mi lett volna, ha a teremtés történetében szereplő asszony a kételyeivel az Úrhoz menekült volna. Elmondta volna: „felmerült bennem a kétely Uram, hogy hátha mégsem a javunkat akarod, mikor eltiltod tőlünk ezt a csodálatos gyümölcsöt. Mi is szeretnénk istenek lenni.” Isten megértette volna vele, hogy Ő is ezt akarja. Az isteni életében szeretné részesíteni őket, és meg akarja tanítani, hogy hogyan lehet a jót a rossztól megkülönböztetni, és a jót választani.
Sőt, azt is elképzeltem, hogy miután ettek a tiltott fa gyümölcséből, akkor is Isten elé állhattak volna, elmesélve, mi történt.
De ők nem bíztak abban, hogy Isten a javukat akarja, sem abban hogy Isten megbocsát nekik, nem szerették Istent, ezért rejtőztek el előle.
A mi életünkben sem az a nagyobb baj, ha tévedünk, elesünk, hanem az, ha nem bízunk Istenben.
A kételyeinkkel, félelmeinkkel Istenhez menekülünk. Ő megnyugtat, megvigasztal bennünket. Értésünkre adja, hogy a javunkat akarja.
Bűneinkkel, gyengeségeinkkel sem elrejtőzünk, hanem bátran eléje állunk, bízva abban, hogy ezekből is valami jót fog kihozni. Nem az a cél, hogy hibátlanok legyünk, hanem, hogy bízzuk magunkat Istenre, és szeressük Őt.


2015-02-13


______________________________

Szükségünk van egymásra


Ter 2, 18-25
Örült az ember, amikor látta azt a sok élőlényt, melyeket Isten a rendelkezésére bocsátott, de nem volt teljes az öröme. Nem talált magához hasonló társat. Az embernek szüksége van olyan társakra, akikkel közösséget alkothat.
Isten megalkotta a férfi méltó és egyenlő társát, az asszonyt. Számára ez a társ értékesebb volt, mint az összes többi teremtmény. Csont az én csontomból, és hús az én húsomból – ujjongott az ember. Végre egy olyan társ, akivel közösek a gyengeségeink, de közös az isteni élet is, melyről a tegnap beszéltünk.
Tudom, hogy gyenge vagyok, és társam is gyenge, ezért egymás támaszára, egymás segítségére szorulunk. Senki ne áltassa magát, azzal, hogy boldogul testvérei segítsége nélkül.
A Szentíró megjegyzi, hogy meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat. Bíztak egymásban, Nem kellett rejtegetniük semmit egymás elől. A bűn következménye az, hogy titkolnivaló dolgaink vannak, és félünk, nehogy testvéreink megtudjanak rólunk egyet, s mást.
Próbáljuk egymásban Isten ajándékát felfedezni. Igaz, hogy hamarabb szemünkbe ötlik a testvérünk gyengesége, de ha kissé odafigyelünk, felfedezzük a gyöngeség mögött a kincset, amiért szeretni lehet, és tanulgassuk a minél nyíltabb kommunikációt azokkal, akiket Isten mellénk adott.


2015-02-12


______________________________

Törékeny edényben nagy kincs


Ter 2, 4-17
A második teremtéstörténetet olvastuk, amely az embert rendkívül értéktelennek, és ugyanakkor rendkívül nagynak mutatja be.
Isten most egy kézműveshez hasonlít. Meggyúrja, megalkotja az embert. Nem aranyból, nem ezüstből, nem márványból, vagy valami értékes, nemes fából, hanem egyszerűen porból, földből alkotja meg, értéktelen anyagból, melyet az eső elmos, a szél elfúj. És valóban ilyen az ember. Ma van, holnap nincs. Bármilyen híres ember volt is életében valaki, úgy is megsemmisül.
Ugyanakkor az ember nagyon értékes. Értékesebb minden más teremtménynél. Azt mondja a zsoltáros: „kevéssé tetted kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és fénnyel koronáztad. Fölébe emelted kezed műveinek.” (8. zsolt)
Honnan van ennek a semmi anyagból készült embernek ez a nagysága? Ezt is a teremtés történetéből tudjuk meg. Isten az emberbe bele lehelte az életet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy lélegzik, hanem, hogy Isten belénk lehelte az ő isteni életét. Így lettünk Isten képére alkotva. Általunk Isten jelen van a világban. Ezért vagyunk rendkívül értékesek. Törékeny edényben felbecsülhetetlen kincset őrzünk.
Nem a testünk szépsége ad nekünk értéket, hisz az hamar elhervad. Nem az egészségünk, nem a testi erőnk tesz naggyá, hisz mindezt egy pillanat alatt elveszíthetjük. Nem is a képességeink miatt vagyunk értékesek, hisz azok is apránként cserbenhagynak bennünket. Az igazi értékünk akkor is megmarad, amikor már semmire nem vagyunk képesek, mert Isten élete folytatódik bennünk, és rajtunk keresztül Isten megáldja azokat, akikkel kapcsolatba kerülünk. Ezt az értéket ápoljuk magunkban leginkább.


2015-02-11


______________________________

Szent Skolasztika


2015-02-10


______________________________

Évközi 5. vasárnap


A múlt vasárnap a Márk evangéliumában szereplő első csoda történetét olvastuk, amikor Jézus a kafarnaumi zsinagógában meggyógyított egy megszállottat. A zsinagógából Simon, András, Jakab és János, az első tanítványok hazamentek a Simon és András házába. Az evangélium nem találomra meséli el Jézus egy-egy csodáját, hanem mindig tanítani akar valamire általuk. Rámutat arra, hogy mi történik azzal, aki Jézussal találkozik. A Véle való találkozás mindig átalakít, gyógyulást eredményez.
Péter anyósát ágyban találják. Másoknak kell róla gondoskodniuk. Nem mondja az evangélium, hogy milyen betegsége van, csak annyit tudunk meg, hogy lázas. A régi ember állapotát jelképezi, akit valami gátol abban, hogy teljes életet éljen. Ez a betegség, láz nem más, mint az önzés, a magunkba zárkózás, amikor csak az érdekel, amiből nekem előnyöm származik, mások nem igazán érdekelnek. A szeretet hiánya ez a betegség.
Mikor beérnek a házba, a tanítványok Jézusnak elmondják, hogy milyen helyzetben van Péter anyósa. Ez az első lépés a gyógyulás felé: a magunk, testvéreink betegségének felismerése. Mikor közöttünk megromlik a testvéri szeret, beszélni kell róla Jézussal. Ha Vele nem beszéljük meg, hogy mit tehetünk, hanem csak mi magunk próbálkozunk orvosolni a helyzetet, nem fogunk eredményt elérni. Sok esetben csak elmérgesedik a helyzet.
Jézus hogyan gyógyítja meg? Odamegy hozzá. Nem szidni, vádolni kezdi. Nem fél közeledni hozzá. Sok esetben itt tévedünk: ha valami nincs rendben, kerüljük azt, akivel gondunk van, távolról megszóljuk, szidjuk, de nem közeledünk hozzá.
Jézus kézen fogja és felemeli az asszonyt. Új életet ad neki. Szeretetteljes érintés ez. Mintha szeretet-átömlesztés történne. A láz elhagyja, felkel, és szolgál nekik.
Az új ember, krisztus igazi tanítványa szolgálatkész, mint ahogy Jézus sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak. A megváltott ember nem az, aki mennybe jutott, hanem az, aki kész szolgálni testvéreit.
Mi is kérjük az Urat, fogja meg a kezünket és emeljen fel, hogy testvéreink szolgálatára lehessünk.
Aztán este az emberek összegyűltek Péter háza elé. Tudjuk, hogy az első keresztény közösség találkozóhelyévé vált ez a ház, Péter háza. Ez a ház jelképezi az Egyházat. Az egész emberiség várja az egyháztól Jézus gyógyító kegyelmét. Vágyik arra az életre, melyet csak Jézus tud nyújtani.
Reggel korán Jézus elvonul imádkozni. Imával kezdi a napot. Nem arról van szó, hogy elvégez valami imákat, hanem az életét, a döntéseit akarja összhangba hozni az Atya akaratával. Ha valóban az Isten Országát akarjuk építeni, nekünk is napról napra összhangba kell hoznunk döntéseinket, életünket Isten akaratával.
A tanítványok nem értették meg, hogy Jézus nem korlátozhatja az Isten Országát Péter házára. Isten Országa túlmutat Péter házán, túlmutat Kafarnaum városán. Mi sem maradhatunk bezárkózva hitünkkel a magunk családjába, a magunk közösségébe. A világnak szüksége van Istenre.

2015-02-08


______________________________