Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Ebben a helyzetben is


Csel 8, 1-8
Az apostolok cselekedetei, mint ahogy általában az Újszövetség könyvei, nem csupán az eseményeket akarják közölni, hanem teológiai mondanivalójuk van: Jézus Krisztus tovább működik egyháza tagjain keresztül. Láthattuk, hogy Szent István diakónus esete mennyire hasonló Jézus történetéhez. A magatartása is hasonló Jézus magatartásához. Megbocsát azoknak, akik megölik. Fülöp is ugyanazokat a jeleket műveli, mint Jézus.
Vélük ellentétben mutatja be Saul történetét, hogy annál nyilvánvalóbb legyen a változás, amit a Jézussal való találkozás végbevisz az életében.
A mai résznek is van sajátos mondanivalója: az üldözések az egyház javára válnak. Saul ártani akart a keresztényeknek, de arra ösztönözte őket, hogy szétszóródjanak, és mindenütt hirdessék az evangéliumot.
Személy szerint bizonyára nem esett jól nekik, hogy menekülniük kell, de utólag örültek, mikor látták, hogy elterjedt az evangélium.
Az első missziós területük Szamaria földje volt. Ezek a lenézett, megvetett emberek voltak az elsők, akik befogadták a kereszténységet.
Épp a tegnap esete beszélgettünk arról, hogy könnyű a kellemes helyzetekben felismerni Istennek a segítségét, de nincs olyan kellemetlen, szenvedésekkel teli helyzet, amelyben nem építhetjük az Isten Országát. Betegségben, börtönben, idegenek között, mindenütt tanúságot tehetek a feltámadt Krisztusról. Kis Szent Teréz is ezt mondta a maga jámbor stílusában, hogy szeretne a pokolba kerülni, hogy ott is legyen valaki, aki szereti Istent.
Ne azt kérdezzem tehát nehéz helyzetemben, hogy Isten miért engedte meg ezt a szenvedést, hanem azt, hogy ebben a helyzetben kik előtt tehetek tanúságot a hitemről?

2015-04-22


______________________________

Változás


Csel 6, 8-15
Szent István első vértanú történetében, mintha Jézus története ismétlődne. A vádak is ugyanazok: a törvény, és a templom ellen beszél. A hamis tanúk állítása szerint István kijelentette, hogy majd ha eljön a názáreti Jézus, lerombolja a templomot, és megváltoztatja a szokásokat. Jézus is ezt mondta: bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem azt. A szokásokról is hasonlóképp beszélt: a régik ezt mondtak… én pedig azt mondom…
De ha István is ezeket mondta, akkor miért nevezi ezeket a tanúkat Lukács hamis tanúknak?
Mert, amit mondanak igaz, de nem az igazság. Jézus nem fog templomot rombolni, sem új szokásokat elrendelni. A változás azok lelkében zajlik, akik hisznek benne. Ők lesznek Isten új temploma, és az új szokásuk a szeretet.
A vádlói azonban nem akarják megtudni az igazságot. Bár Istvánt olyannak látják, mint egy angyalt, mégis az életére törnek.
Milyen is egy angyal? Jóságos, szelíd, ártatlan? Nem hiszem, hogy erre gondoltak. Az angyal a Szentírásban Isten küldöttje, Isten üzenetének a hordozója. A főtanács tagjai látják tehát, hogy István olyan, mint egy angyal, vagyis Isten nevében beszél, mint ahogy Jézusról is tudták, hogy ő a Messiás, mégis halálra ítélték mindkettőt, azért, hogy ne változzon semmi.
Jézus az én életemben is változást akar. Hamis tanú, aki csak a külső változásokat emeli ki, lemondásokról, megkövetelt fegyelemről, a sok imádságról beszél, amikor szerzetesi életről, vagy keresztény életről van szó. Nem akarja megérteni, hogy nem ez a lényeg. Ezek külső dolgok. A lényeg a szívben történik.
Hiszek Jézusban, és engedem, hogy romboljon, és építsen, alakítson, irányítsa az életemet.
Az evangéliumban is azt hallottuk, hogy az Istennek tetsző élet az, ha hiszek abban, akit küldött. Isten Jézust küldte közénk, benne hiszünk, de nap, mint nap érkeznek Isten küldöttei, az angyalok is, a mi testvéreink, Isten üzenetével.


2015-04-20


______________________________

Személyes kapcsolat


2015-04-19


______________________________

Igeszolgálat


2015-04-18


______________________________

Szent Pál


Azt láttuk, hogy az ószövetségben szereplő hivatástörténetek hasonlítanak az újszövetségiekhez. Mindkettőben van egy meghatározó esemény. Az ószövetségben az egyiptomi fogságból való kiszabadítás ez a fontos esemény. Ez meghatározza a nép további sorsát és az Istennel való kapcsolatát. Az újszövetség ezt a szerepet a húsvéti esemény tölti be.
A kettő között azonban lényeges különbség van. Míg az ószövetségben a nép törvényt kap, amihez igazodnia kell, az újszövetségben a Krisztus révén Isten fiai lettünk. Az erkölcsi magatartásunk nem a törvény betartásának a következménye, hanem a keresztségben kapott kegyelemnek a külső megnyilvánulása. Isten már nem kívülről ad szabályokat, törvényeket, hanem a lelkünkben működik.
Itt gondolhatunk például a Szent Pál megtérésének történetére, amit maga Szent Pál négyszer is elmesél, jelezve, hogy ez fontos esemény, nem csak az ő életében, hanem mindenikünk életében is. Mint ahogy őt a Damaszkuszi úton megragadta, úgy minket is.
Szent Pál attól a pillanattól kezdve a rá jellemző buzgósággal törekszik, szalad a jutalomért, de a jutalom nem jólét, vagy ígéret földje, mint az ószövetségben, hanem maga az Úr Krisztus. Szenet Pál attól a pillanattól kezdve nem tud Krisztus nélkül élni. Már nem a törvény teljesítésétől, hanem egyedül Krisztustól várja az üdvösséget. Minden gondolatának és cselekedetének Krisztus a mozgatója.
Úgy gondolom, nem kell ezeket sokat alkalmazni a magunk életére. Isten nem arra hívott, hogy valamilyen feladatot teljesítsünk, hanem, hogy megtapasztaljuk a megváltás erejét a magunk életében, és erről tanúságot tegyünk.


2015-04-17


______________________________

A lelkesedés


2015-04-16


______________________________

Hivatás az Újszövetségben


A hivatás az Újszövetségben.
Miként Ábrahám esetében láttuk, a tanítványok meghívása is azonnali parancsteljesítés-stílusban történik. Az apostolok szó nélkül mindent elhagynak, és követik az Urat. Nem a meghívott személy a fontos, hanem az Úr. A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd is azt mutatja, hogy nem a munkás a fontos, hanem az Úr, aki nem a teljesítmény alapján, nem a munkások kritériumai alapján fizet a nap végén.
A Krisztus követése nagyon radikális kell, hogy legyen. Ezt mutatják a példabeszédek. A lakomára meghívottaknak is azonnal válaszolniuk kellett volna a meghívása.
Jézus, amikor tanítványait kettesével szétküldi prédikálni, ugyanazt a hatalmat kapják meg, amellyel Jézus rendelkezik. Valójában a tanítványok tevékenysége Jézus működésének a kiterjesztése.
Azt is látjuk, hogy mielőtt bárkit feladattal bízna meg Jézus, előbb meghívja, hogy vele legyen. Gondoljunk csak az első tanítványokra, akik Keresztelő János útmutatására indultak el követni Jézust. Azt mondja az evangélium, hogy aznap nála maradtak.
Jó tudatosítani, hogy a mi hivatásuk főszereplője sem mi vagyunk, hanem az Úr Jézus, aki általunk akar működni. Az ő nevében, és az ő erejével dolgozunk.
Az Úr nem elégszik meg azzal, hogy valami nyújtunk mi is magunkból. Radikális önátadást kér tőlünk, olyannyira, hogy sosem leszünk képesek azt ebben az életben teljesíteni. Ezért mindig bennünk bujkál egy fajta elégedetlenség, annak a tudata, hogy még nem adtuk át egészen magunkat, és, hogy Isten segítségével ennél többre képesek vagyunk.
Mégsem élünk állandó elégedetlenkedésben, önvádaskodásban, mert a hivatásunkban a legszebb az, hogy az Úrral lehetünk.


2015-04-15


______________________________

Hogy lássak!


2015-04-14


______________________________

Sámuel


Sámuel hivatása. Sámuel meghívását arra az időszakra tesszük, amikor gyermekként Éli főpap szolgálatában volt, de azt is tudjuk, hogy már édesanyja megígérte Istennek, hogy, ha gyermeket ad neki, Istennek fogja szentelni. Mikor akkorát nőtt, hogy már elválaszthatták az anyjától, odaadták a papoknak, a silói szentélybe, hogy megtanuljon Istennek szolgálni.
Isten többször próbálta megszólítani, míg végül Éli segítségével képessé lett felismerni isten szavát, és válaszolni rá.
Gondolhatunk a magunk vallásos nevelésére. Isten már születésünk előtt kiválasztott bennünket, és gondoskodott arról, hogy környezetünkben olyan személyek legyenek, akik felkészítenek arra, hogy amikor Isten megszólít, képesek legyünk felismerni az ő hangját és válaszolni neki.
A körülményeket Isten adta, a válasz tőlünk függött. Isten lehetőséget adott, de nem kötelezett semmire.
Hálát adunk Istennek azokért a személyekért, akik bevezettek minket az Istennel való kapcsolatba. Megtanítottak imádkozni, és a saját lelki életük tapasztalataiból merítve segítettek nekünk hivatásunk felismerésében.
Úgy, ahogy éli főpap Sámuelt megtanította felismerni Isten hangját, és válaszolni neki, mi is feladatunknak érezzük lelkiéletünk tapasztalatait tovább adni. Nem elég hitismereteket közvetíteni. Az embereknek szükségük van arra, hogy elmeséljük, hogyan szoktunk imádkozni, elmélkedni, hogyan olvassuk a Szentírást, mit teszünk, amikor unjuk az imát, amikor elszórakozunk a szentmisén, hogyan különböztetjük meg az Isten hangját a magunk gondolataitól. Isten ma is sokakat meg akar szólítani, de szüksége van a mi segítségünkre is.


2015-04-13


______________________________

Húsvét 2. vasárnapja


Két jelenete van a mai evangéliumnak. Az egyik húsvét estéjén történik. Jézus eljön a tanítványokhoz, de Tamás nincs jelen közöttük, a másik nyolc nappal később történik, amikor Tamás is ott van.
Zárt ajtók mögött ültek a tanítványok, mégis Jézus eljött közéjük. Nem kopogott, nem kellett kinyissák neki az ajtót. Egyszerűen ott volt velük. Az evangélium meg akar tanítani minket is arra, hogy mi is felismerjük, észrevegyük a közöttünk jelenlévő Úr Jézust.
A tanítványokat nem annyira a testvéri szeretet tartotta együtt, hanem a félelem. Látva, hogy Jézussal hogyan bántak el ellenségei, féltek, hogy őket is meg fogják ölni.
Ezek a bezárt kapuk jelzik az egyház mindenkori helyzetét a világban. A hitünkkel idegenek vagyunk a többi ember között. Jézus maga is mondja: a világban vannak, de nem a világból valók. A világ közömbös, néha ellenséges is a keresztényekkel szemben, és természetes, hogy félelmet érzünk. Még egymástól is. Nem is csoda. Ha azt kezdeném hangoztatni, hogy láttam a feltámadt Urat, nem testi szemeimmel, hanem a hitem szemével, furcsán néznének rám még a templomba járók is. Félünk, szégyelljük megvallani a hitünket. Pedig a feltámadt Krisztus most is jelen van közöttünk. A hitünkkel láthatjuk ugyanúgy, mint az apostolok húsvét estéjén.
Tamás nincs jelen az első alkalommal. Az evangélista kiemeli, hogy Tamásnak a mellékneve Didimus, az-az iker. Kinek az ikertestvére Tamás? Nekünk. Mert nekünk is ugyanazt az utat kell megtennünk, mint Tamásnak, hogy látni tudjuk a feltámadt Urat.
Tamás olyan valaki, aki meg akarja érteni a dolgokat. Ő volt az, aki Jézus búcsúbeszéde közben kérdezni, mert: azt sem tudjuk, hová mész, honnan ismerhetnénk az utat. És Jézus megmagyarázta neki: én vagyok az út, az igazság, és az élet.
Miért nem volt jelen Tamás, amikor Jézus először eljött? Mert csalódott. Csalódott az apostoltársaiban, csalódott Jézusban, nem értett egyet e többiekkel, nem értette miért így történtek az események. Pillanatnyilag eltávolodott, de nem hagyta el őket végleg.
Csalódott, mint ahogy mi is csalódhatunk egyik- másik keresztény magatartását látván. Botrányok mindig vannak. Az is előfordul, hogy nem értünk egyet azzal, hogy egyesek a vallásosságukat gyakorolják. Botránkozunk azon, ahogy keresik a rendkívüliségeket, és jön, hogy eltávolodjunk tőlük.
Lehet, hogy az egyház vezetőségében csalódunk, a pápa szavaiban, a püspök döntéseiben, a papok magatartásában.
Nyolc nappal később, amikor jelen volt Tamás is, a többiek próbálták meggyőzni őt, hogy látták az Urat, de Tamás, akár csak mi, bizonyítékokat akart. Nem kell félnünk elismerni a kételyeinket.
És Jézus megjelenik, és megmutatja a sebeit. A sebeinek az érintése nem testi érintést jelent, hanem azonosulást azzal, amit Jézus tett. Tamást arra szólítja fel az Úr, hogy ő is az életét ajándékozza oda Istennek, és testvéreinek. Tamás akkor érti meg, hogy Isten nem a törvények istene. Nem a szigorú bíró, hanem az önmagát odaajándékozó szeretet. Tamás megvallja a hitét az igaz Istenben, akinek megtapasztalta a szeretetét.
Adja Isten, hogy ebben is hasonlítani tudjunk Tamáshoz.

2015-04-12


______________________________