Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 |

Napi gondolatok

Szent Lőrinc


Szent Lőrinc diakónus életének ismert jelenete, amikor Valérián császár azt követelte tőle, hogy adja elő az egyház kincseit. Ő erre összeszedte a keresztények közé tartozó szegényeket, és a császár elé vitte őket, mondván: íme, ők az egyház kincsei.
Ma is lehet hallani néha az egyházzal szemben ilyen kritikákat, hogy az egyház hatalmas vagyont gyűjtött össze. Valóban az egyházi múzeumokban nagyon értékes műkincsek, történelmi értékkel bíró tárgyak vannak, de nem ezek az igazi kincsei az egyháznak. Ezek őrzése, karbantartása sok esetben teher, és nem sok haszon van belőlük.
Az egyház igazi kincsei mi vagyunk, akkor, amikor merünk szegények lenni. Mikor felmerjük tárni egymás előtt szükségleteinket, bízva abban, hogy testvéreink segítségünkre sietnek, mint ahogy mi is testvéreink segítségére sietünk. Nem csak anyagiakban lehetünk szegények. Lehet, hogy szükségünk van megértésre, megbocsátásra, vigasztalásra, együttérzésre, annak megtapasztalására, hogy lehet minket szeretni. Megajándékozzuk egymást türelemmel, egymás meghallgatására fordított idővel, figyelmességgel, testvéri szeretettel, és akkor kincsekké válunk egymás számára, mert ez teszi lehetővé, hogy Krisztus, a igazi gazdagságunk közöttünk legyen, ahogy ő ígérte: ahol ketten, vagy hárman az én nevemben összegyűlnek, ott vagyok közöttük.


2015-08-10


______________________________

Évközi 19. vasárnap


Azt hallottuk a múlt vasárnap, hogy Jézus önmagát égből alászállott kenyérnek nevezte. A mai evangéliumban azt olvastuk, hogy a zsidók ezt hallva elkezdtek maguk között zúgolódni. Nem értettek egyet Jézus kijelentésével. Egyenesen káromkodásnak érezték, mert Szentírás mondja, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével, mely az égből száll alá. Ez az égből alászállott Isten igéje számukra a Tórát jelentette, a Bibliát. Tehát, amikor Jézus azt mondja, hogy ő az égből alászállott élő kenyér, saját magáról azt állítja, hogy ő az Isten szava.
Fontos megértenünk a különbséget a zsidó vallás és a kereszténység között ebből a szempontból. A zsidó számára az Isten szavának a megtestesülése maga a Tóra, a Biblia, mint ahogy a mohamedán számára a Korán. Számunkra, keresztények számára Isten megtestesült szava nem az evangélium, hanem egy személy, Jézus Krisztus. Az evangéliumok ugyan Jézusról beszélnek, de nem azonosak Jézus személyével.
A mai evangéliumban azt hallottuk tehát, hogy a zsidók zúgolódtak Jézus ellen. Szent János evangéliumában, amikor zsidókról olvasunk, ez nem etnikai hovatartozást jelent, hisz Jézus is zsidó volt. Zsidók alatt azokat az embereket érti, akik Jézussal szembeszegültek, akik elutasítják Jézust. Bennünk is ott rejtőzik a zsidó, aki elutasítja az élet kenyerét. Jézus ma segít nekünk önmagunkban felfedezni ezt a zsidót. Azt mondja Jézus: ne zúgolódjatok egymás között. Nem Jézussal vitatkoztak, hanem egymást biztatták, hogy Jézust el kell utasítani.
Hadd lássuk hát a bennünk levő zsidót. Úgy gondoljuk, hogy Isten feladata a jókat megjutalmazni, és a rosszakat megbüntetni. Mikor Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg az ellenségeinknek, a bennünk lévő zsidó tiltakozik ez ellen: hogy bocsáthatnék meg annak, aki ezt tette velem, vagy ezt mondta rólam, Nem Jézussal beszélem meg a dolgot, hanem olyanokkal, akik az én véleményemen vannak, akik szintén készek szidni azt, akire haragszom.
Van úgy, hogy tudjuk, a mi tetteink nem egyeznek Jézus tanításával, de nem Jézussal beszéljük meg, hanem azt mondjuk: ilyen a világ, mások is ezt teszik.
Ki tud minket meggyőzni arról, hogy Jézust befogadjuk, hogy ő legyen az életünk kenyere? Erre válaszol Jézus az evangéliumban: senki nem jöhet hozzám, ha az Atya nem vonzza. Ez nem azt jelenti, hogy egyeseket vonz, és másokat nem vonz, hanem csupán azt, hogy Isten ajándéka az, hogy vágyunk Jézust befogadni az életünkbe. Isten úgy teremtett minket, hogy a mi lelkünk vágyik Isten hívására. Feléled benne a vágy Isten után. Nem csak a zsidó hangja van jelen bennünk, aki ellenáll Jézusnak, hanem Isten hangja is, aki Jézusnak ad igazat.
Mikor arra érzünk vágyat, hogy megbocsássunk, hogy nagylelkűek legyünk, hogy önzetlenül szeressünk, és hiszünk neki, akkor örök életünk van. Nem azt mondja Jézus, hogy örök életünk lesz, hanem van. Olyan élet kezdődik el bennünk, mely nem ér véget a biológiai halállal. Ez az örök élet, amelyről Jézus beszél.
Jézus azt kéri, hogy együk az ő testét. Azt akarja mondani, hogy véle táplálkozva belénk épüljön az ő élete, és akkor vele együtt örökké élünk.
Míg a földi eledel halandó testünket táplálja, a véle való táplálkozás élteti a mi örök életünket.

2015-08-09


______________________________

Szent Domonkos


Szent Domonkos az emberszerető misszionárius.
Már fiatal korában megnyilvánult az emberek iránti szeretete. Diákként, amikor nagy éhínség tört ki a Kasztiliában, ahol tanult, eladta a könyveit és az éhező emberek segítségére sietett.
Mivel abban a korban az volt a teológiai vélemény, hogy aki nem igazhitű, az elkárhozik, a feladatának érezte, hogy az eretnekeket visszavezesse az igaz hitre. Barátjával elmentek a pápához és kérték, hogy engedje őket misszióba a kunok közé. A pápa azonban nem a kunok közé küldte őket, hanem Dél-Franciaországba, ahol a katarok eretneksége terjedt.
Már azelőtt is küldtek ide misszionáriusokat, de azok tekintéllyel, hatalommal próbáltak fellépni s az emberek nem hallgattak rájuk. Domonkos azonban, és társa, szegényen és alázatosan álltak szóba az eretnekekkel. Ezek az emberek megérezték, hogy a javukat akarják, és egyre többen hallgattak szavukra.
Aztán egyre több társa került Domokosnak, és bár a lateráni zsinat 1215-ben megtiltotta újabb szerzetesrendek alapítását, Domonkossal és társaival kivételt tettek, mert szükségesnek látták egy olyan rend létrehozatalát, melynek tagjai felkészültségükkel és alázatos szeretetükkel sikeresen tudnak küzdeni az eretnekség terjedése ellen.
Persze, sikeres missziója felbőszítette a katarokat. Szerették volna megölni. Egy alkalommal két felbérelt gyilkos rá is támadt, de szelíd jósága annyira meglepte őket, hogy otthagyták és elmenekültek.
Missziós módszere egyszerű volt: ha azzal vádolták a katarok a papokat, hogy gazdagok, domokos és társai szegényebbekké váltak, mint maguk a katarok. Ha azzal vádolták a papokat, hogy gőgösek, Domonkos és társai alázatosan tudtak szóba állni velük.
Mit tanulhatunk tőle:
Mikor mások hibáit, bűneit látjuk, ne hatalommal, tekintéllyel próbáljuk őket megváltoztatni, hisz az egyetlen erő, ami képes az emberek szívét megváltoztatni, az a szeretet. Szeretni az embert, mielőtt jóra próbáljuk inteni.
Másik tanulság, hogy mielőtt bármit mondanánk, az életünk legyen bizonyíték szavaink hitelessége mellett.


2015-08-08


______________________________

Emlékezni


MTörv 4, 32-40
A mai olvasmányban Mózes emlékezteti a népet arra, hogy Isten mennyi mindent tett érettük: hogyan vezette ki őket jelekkel és csodákkal az egyiptomi rabságból, hogyan oktatta őket a pusztai vándorlás során. Mózes azért akarta emlékeztetni a népet, mert kezdték elfelejteni a 40 év vándorlás után, hogy Isten hozta ki őket Egyiptomból, és már úgy emlékeztek, mintha ők, a maguk erejéből, a maguk küzdelmei árán jutottak volna el idáig. Azért fontos emlékezniük Isten tetteire, hogy így a jövőre nézve is bízni tudjanak Istenben, abban, hogy a parancsait is azért adta, hogy azokkal is segítse az ő népét.
A lelki életben fontos az emlékezés. Ha felületesen visszagondolok az életemre, az a benyomásom, hogy sok mindenen átmentem, voltak nehezebb pillanatok, voltak küzdelmek, de mintha nem lenne annyira nyilvánvaló, hogy Isten vezette a lépteimet.
Imában kértem Istentől az emlékezés kegyelmét, és eszembe jutott sok minden: néhány eset gyermekkoromban, amikor Isten csodás módon megmentette az életemet. Arra is kezdtem emlékezni, hogy hibáimnak, bűneimnek lehettek volna rossz következményei, de Isten megóvott tőlük. Az is eszembe jutott, hogy Isten mindig rendelt mellém olyan embereket, akik a javamat akarták, akik készek voltak segíteni nekem, hogy felismerjem a hivatásomat, és abban fejlődni tudjak. Ez ad bizalmat a jövőre nézve is. Isten tudja a legjobban, hogy mi jó nekem, és segíteni akar, hogy azt el is érjem. Ma is meg akarom fogni a kezét, és engedni, hogy vezessen.


2015-08-07


______________________________

Urunk Színeváltozása


A Jézussal töltött legszebb pillanatokat idézik fel az apostolok. Ez az ünnep alkalom számunkra, hogy ne csak Jézus színeváltozásáról, hanem a magunk színeváltozásáról is elmélkedjünk.
Az első lépés, hogy Jézussal mi is felmegyünk a hegyre. Érdemes időt szakítani arra, hogy vele az imádság hegyére menjünk, mert az ima olyan a lelkünk számára, mint az oxigén a testünknek. Nélküle belefáradunk a keresztény életbe és úgy viselkedünk a különféle helyzetekben, mint azok, akik nem tartják magukat keresztényeknek. Jézusnak is szüksége volt a Tábor-hegyi élményre, mert egy másik hegy megmászására készült. A Golgotán rá váró küzdelemre készült, és erre készítette fel a három kiváltságos tanítványt is. Jézus követése ugyanis nem csak örömteli pillanatokat jelent, hanem keresztet is. „Aki utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét minden nap” – mondja Jézus. A kereszt nem szenvedést jelent, hanem önmagunk odaajándékozását, a magunk kívánságainak háttérbe szorítását, azért, hogy testvéremnek azt tudjam nyújtani, ami leginkább a javára van. Ez az igazi gyümölcse a Jézussal töltött időnek. Ez a mi színeváltozásunk.
Néha kiváltságosoknak érezzük magunkat, mert megtapasztaljuk az Úrral való együttlét édességét, és azt szeretnénk, ha soha nem érne véget ez a boldog pillanat, de számunkra is a felkészítés pillanata ez. Egyrészt belekóstolunk abba a boldogságba, amelynek részesei leszünk, amikor végleg, és vég nélkül Isten közelében lehetünk. Belekóstolunk, hogy emlékezzünk rá. Így lehet a jövőre emlékezni.
Másrészt ezek a pillanatok felkészítenek arra, hogy rajtunk keresztül mások is megtapasztalják, milyen változásokat tud Isten kegyelme végbevinni olyan gyarló ember életében is, mint amilyen én vagyok.

2015-08-06


______________________________

Nem - Igen


2015-08-05


______________________________

Évközi 18. vasárnap


A múlt vasárnapi evangélium azzal fejeződött be, hogy Jézust királlyá akarták koronázni. Hát lehet ennél valakinek nagyobb sikere? A mai evangéliumban ez a nagy lelkesedés alább hagyott. Jézus egyedül elvonult, a tanítványok nélküle bárkába szálltak, a nép pedig ott maradt értetlenül, aztán elindultak keresni Jézust. Meg is találták a tó túlsó partján.
Mikor jöttél ide? . kérdezték Jézustól, pedig nem azt akarták kérdezni, hanem: mikor lesz a legközelebb kenyérosztás? Úgy-e nem szalasztottunk el egy újabb alkalmat, hogy együnk?
Jézus meg is mondja nekik: ti azért kerestetek, mert ettetek s jóllaktatok. Nem Jézust keresték, hanem a kenyeret. S ha Jézus nem ad nekik, elmennek máshol keresni.
Ma is előfordul, hogy Jézust csak azért keressük, mert segítséget várunk tőle, s ha nem segít, csalódunk benne s már nem is akarunk hinni benne. Nem Isten szavára vagyunk éhesek, hanem azokra a világi dolgokra, amelyeket Isten segítségével el szeretnénk érni. Olyan Istent keresünk, aki megoldja a problémáinkat, és nem olyant, aki meg akar tanítani minket szeretni, ajándékká válni.
Olyan eledelt keressetek, amely megmarad az örök életre – mondja Jézus. Az örök élet alatt Jézus nem a halál utáni életet érti, hanem Isten életét, mely bennünk elkezdődött. A biológiai élet egyszer véget ér, mindazzal együtt, ami földi. Akkor már nem vágyunk pénzre, házra, autóra, sikerre, hatalomra, de az isteni élet tovább folytatódik bennünk. A szeretet nem szűnik meg soha. És Jézus azt tanácsolja, hogy ezt az életet keressük. Isten szava növeli bennünk az önzetlen szeretetet. Ez az isteni élet bennünk.
Az emberek megkérdik Jézustól: mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Mondjunk el valamilyen imákat? Böjtöljünk? Jézus azt mondja: higgyetek bennem.
Hinni Jézusban azt jelenti, hogy rábízni magunkat, egész életünket Jézusra.
Milyen jelet mutatsz, hogy higgyünk benned? – kérdik. Ő maga a jel. Isten szeretetének a jele. Ne a mannát, a kenyeret keressétek, hanem engem. Jézus nem érdekkapcsolatot akar velünk: vallásosak vagyunk, mert akkor megsegít minket az Isten a mi ügyes-bajos dolgainkban. Jézus szeretetkapcsolatot akar velünk. Ez tud igazán boldoggá tenni. Ez teszi teljessé az életünket. Őt keressük, és nem azt, amit tőle kaphatunk.

2015-08-02


______________________________

Ligouri Szent Alfonz


Ligouri Szent Alfonz egy rendkívül tehetséges, és rendkívül sikeres ember volt.
Ügyvédként kezdte pályafutását. Egymás után nyert meg minden pert, Nagyon keresett, és nagyon híres ügyvéd volt mindaddig, amíg egy fontos pert elveszített. Ez az egy sikertelen per annyira bántotta az önérzetét, hogy abbahagyta a jogi karrierét.
Pap lett. Itt ismét csodálatos sikert aratott. Szónoklatai emberek ezreit vonzották a templomba, sok ember életében gyökeres változást hoztak létre szavai, gyóntatószékénél nagy sorok álltak, míg egyszer csak súlyos beteg lett.
Betegségéből felgyógyulva, mintha a lelki vakságából is kigyógyult volna. Észrevette, hogy az egyszerű emberek lelki gondozásával nem nagyon foglalkozik senki. Létrehozott egy olyan szerzetesrendet, amely ezt a feladatot töltse be. Ők a Redemptoristák.
Sok meg nem értésben volt része az egyháziak, és a világi hatalmasok részéről is az új alapítás, de végül az újkor legnagyobb szerzetesrendje lett.
Kinevezték püspöknek, de rövidesen beteg lett, úgy, hogy az ágyából irányította az egyházmegyéjét. Még így is sokat tett az egyházmegye papságának a lelki megújulásáért.
Öregen, betegen visszatért rendtársai közé. Itt szenvedett haláláig. Teste rettenetesen fájt ízületi problémái miatt, meggörbült, már misézni nem tudott, lelkét pedig aggályok, félelmek, hitellenes kísértések gyötörték.
A siker embere siralmas helyzetbe került. Még a hite sem tudott vigaszt nyújtani neki. Mégis sikerrel végződött az élete. Az egyetlen igazi sikere, hogy teljesen oda tudta adni magát Krisztusnak.
Az ő példája segítsen nekünk, amikor látszólag sikertelenségek érnek, hogy ne a látható eredményeken mérjük le munkánk, törekvéseink sikerét, hanem azon, hogy mennyire vitt közelebb minket az Istennek való önátadásunkhoz.

2015-08-01


______________________________

Szent Ignác


Loyolai Szent Ignác életútja sok mindenben hasonlít Szent Ferenc életéhez, kezdve attól, hogy mindketten híresek akartak lenni, de aztán a betegség szembesítette őket a gyengeségeikkel. A csendes elvonulás időszaka a lelküket átalakította. Krisztus lett a legfontosabb számukra.
Persze, Krisztust szolgálva is felszínre kerül a nagyravágyás. Lehet híres az ember a lelkipásztorkodás terén is, a teológiai ismeretek terén, sőt, a szent életre való törekvés terén is lehet valami nagyot alkotni.
Isten azonban kivetkőztette őket ebből is, és készekké váltak közösségeiket az egyház vezetőire bízni, akkor is, ha azok bűnösök, felkészületlenek voltak.
Azért van Szent Ferenc és Szent Ignác életszakaszai között sok hasonlóság, mert Isten kegyelme ezeken a szakaszokon végigvisz mindenkit, aki valóban Isten országát keresi. Minket is.
Nekünk is meg kell tanulnunk lemondani nagyravágyó álmainkról, és engedni, hogy a kegyelem átalakítsa a szívünket, hogy már ne mi legyünk a fontosak, hanem a bennünk lakó Krisztus. Ez a Krisztus meg akarja újítani a világot, de magasan szárnyaló eszméinket, nemes vágyainkat az egyházra bízzuk. Együtt akarunk működni a Szentatyával, püspökeinkkel, papjainkkal, és azokkal az emberekkel, akikkel együtt alkotjuk a plébániai, vagy szerzetesi közösségünket, akkor is, ha ismerjük a gyengeségeiket.
Engedjük meg Jézusnak, hogy jobban tudja, mi válik egyháza javára, mert az válik a mi javunkra is.


2015-07-31


______________________________

Várjunk és figyeljünk


Kiv 40, 16-21. 34-38
Két dolog ragadott meg az első olvasmányt hallva.
Az egyik, hogy Mózes részletekbe menően mindenben teljesítette mindazt, amit az Úr kért tőle. Elkészítette a szövetség sátorát, a szövetség ládáját, elhelyezte benne a tíz parancsolat kőtábláit, elhelyezte a bevitte a sátorban, feltette a függönyt. Bár minden elkészült, mégis üres volt mindaddig, míg az Úr dicsősége be nem töltötte. Szükség volt a Mózes munkájára, erőfeszítésére, de nem az hozta az Urat közéjük. Az Úr eljött, amikor jónak látta, és betöltötte a szentélyt annyira, hogy oda már Mózes sem mehetett be, pedig addig ő dolgozott rajta.
Ilyen a mi lelki életünk is. Erőfeszítésbe kerül helyet készíteni az Úrnak, megtalálni a sokféle tennivalóink között az időt az ima számára, a lelki programunk számára, de tudjuk, hogy nem a mi erőfeszítésünktől függ, hogy az Úr mikor akar meglátogatni minket, mikor foglalja el lelkünk trónusát, amelyen addig mi magunk ültünk. Nem lehet kiérdemelni Isten jelenlétét. Mindent Istentől ingyenes ajándékként kapunk.
A másik dolog, amely megragadott, az, ahogy az Úr a népet vezette. Amikor az Isten dicsőségét jelentő felhő, vagy tűzoszlop elindult, akkor a nép is elindult, mikor pedig egy helyben maradt, ők sem mentek tovább.
Milyen jó lenne, ha minket is így vezetne az Úr. Egy-egy helyzetben tudtunkra adná, hogy merjünk indulni, merjünk lépni, vagy ne. De ha belegondolok, rájövök, hogy valójában megvan. Az Úr a lelkiismeretünkön keresztül tudtunkra adja, hogy mit szeretne. Nem dönt helyettünk, de érezzük, hogy Isten mit szeretne, mit tegyünk.
Persze, nem mindig könnyű felismerni ezt a hangot, mert, amikor kellett, néha elmulasztottunk rá hallgatni. A választott nép fiai közül is, ha valaki nem indult el, amikor a felhőoszlop elindult, akkor eltávolodott tőle, és már nem látta annyira világosan, hogy merre megy. Ugyanez történt, ha valaki olyankor indult útra, amikor Isten nem akart elindulni.
Velünk is ez történik, valahányszor gyávaságból, vagy kényelemből nem hallgatunk az Úrra.
Várjunk az Úrra, figyeljünk szavára, hogy el tudjon vezetni önmagához.

2015-07-30


______________________________