Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

A bárány


Kiv 11, 10 – 12, 14
A kovásztalan kenyér és a bárány a zsidókat arra a húsvétra emlékezteti, amikor kiszabadultak az egyiptomi fogságból. A bárány vérével kenték meg az ajtófélfáikat, és ez a vér megszabadította őket a pusztítás angyalától, és a bárány húsával táplálkoztak, mielőtt útra keltek az ígéret földje felé.
Számunkra a húsvéti bárány Krisztus jelképévé vált. Keresztelő János, mikor rámutatott, báránynak nevezte, az Isten bárányának. Az ő vére nem az ajtófélfánkra, hanem az Isten Országa ajtajára, a keresztre folyt, és megmentett minket. A kovásztalan kenyérrel, Isten bárányával táplálkozunk nap, mint nap az Isten felé vezető úton.
Fontos azonban tudatosítanunk, hogy mi úton vagyunk. Nem azért táplál az Úr, hogy egy helyben üldögéljünk, és elhízzunk, hanem, hogy erőnk legyen az úton. Kérdezzük meg az Urat, hogy melyek azok a konkrét lépések, melyeket ma szeretné, hogy megtegyünk, hogy közelebb kerüljünk hozzá.


2015-07-17


______________________________

Én vagyok


Kiv 3, 13-20
Az Úr bemutatkozik Mózesnek: én vagyok az, aki van. Nem könnyű megérteni, hogy mit akart mondani, ezért vannak különféle fordításai is ennek a kijelentésnek. Mikor bemutatkozom, azt mondom: én vagyok Leó testvér, vagy én egy szerzetes vagyok, egy pap vagyok, és így tovább, de Isten csak azt mondja: én vagyok! Belőle származik mindaz, ami van, ami létezik. Én is, te is csak részben mondhatjuk, hogy vagyunk, csak Istentől függőn létezünk, és csak vele egységben érjük el létezésünk teljességét.
Ez az Isten, aki van, elküldte Mózest, hogy általa kiszabadítsa népét a rabságból. Rajta keresztül megmutatta hatalmát.
Szent János evangéliumában Jézus azt mondja: amikor felemelnek, akkor megtudjátok, hogy én vagyok. Az Úr Jézus ugyanazt a nevet használja. Ugyanaz az Isten, aki Egyiptomban hatalommal lépett fel, most látszólag a kereszten vereséget szenved. Nem a fáraó fia hal meg, hanem Isten fia, de nem csak egy népet szabadít ki, hanem minden népet.
Akkor létezünk mi is igazából, akkor vagyunk, ha Istennel együtt vagyunk Istennel, ha életünk legfőbb célja, hogy Istennel lehessünk.
És amikor az Úr testvéreinkhez küld minket, hogy megszabadítsa őket, annak nevében, és annak erejével megyünk, aki van.


2015-07-16


______________________________

Szent Bonaventúra


Szent Bonaventúrát nevezhetnénk az egység szentjének.
Mint tanár, azt tanította, hogy a filozófia, ha Krisztus fénye nem világosítja meg, sötétben tévelyeg. Hasonlóképp, minden emberi tevékenység Krisztusban egyesül, benne találja meg az értelmét és végcélját.
Szent Bonaventúra a ferences rendben is egyesítő szerepet töltött be. Azért, hogy egység legyen a testvérek között, új konstitúciókat írt, a rend számára, a narbonai konstitúciókat, amely minden utána következő konstitúciók alapja. S hogy ne össze-vissza értelmezzék Szent Ferenc életét, írt egy új életrajzot is a Legenda Maiort.
Az egyházban is az egységért dolgozott. 1273-ban a lyoni zsinaton a görögökkel való egységen dolgozott. Akik ezt az egységet nem akarták, mert féltették a maguk kicsinyes érdekeit, megmérgezték.
Mi is az egység emberei akarunk lenni. Minden tevékenységünknek értelme és végcélja Krisztus, és minden emberrel az egységet keressük, azokban is felismerve Krisztust, akik másképp élnek, vagy másképp gondolkodnak, mint mi.

2015-07-15


______________________________

Nem kiváltságosak, hanem felelősek


A fáraó a világi hatalom legnagyobb képviselője kénye-kedve szerint dönt népek sorsa felett. Elhatározza a zsidó nép kipusztítását, éspedig olyanformán, hogy minden újszülött zsidó fiúgyermeket megölet.
Isten azonban megtalálja a módját annak, hogy választottját kiszabadítsa a fáraó kezéből. Jó ezt tudni, amikor olyan eseményekről hallunk, amelyek félelemmel töltenek el minket, amikor titkos hatalmakról beszélnek, amelyek a bankokon keresztül irányítják a világ sorsát, vagy titkos terrorszervezetekről, amelyek nem tudni, hol fognak lecsapni, és senki nem tehet semmit ellenük. De gondolhatunk hozzánk közelebb álló emberekre is, akiktől félünk, mert árthatnak nekünk. Istennek mindig vannak eszközei arra, hogy megszabadítson minket. Ahogy Szent Teréz mondja: semmin ne aggódj, Isten egyedül elég.
Az is eszembe jutott, hogy Isten megszabadította ugyan Mózest, de nagyon sok zsidó csecsemőt nem szabadított meg a haláltól. Ők meghaltak. Mózest sem azért szabadította meg, mert vele kivételt akart tenni, hanem, mert Mózesen keresztül akarta kiszabadítani népét az egyiptomi rabságból.
Amikor úgy érezzük, mintha Isten velünk kivételt tenne, minket megsegít, jobban, mint másokat, jusson eszünkbe, hogy nem azért teszi ezt, mert minket kényezteti akar, velünk kivételezni akar, hanem azért, mert terve van velünk. Rajtunk keresztül siet segítségére testvéreinknek. Felelősek vagyunk azért a jóért, amelyben részesültünk.

2015-07-14


______________________________

Évközi 15. vasárnap


Emlékszünk, a múlt vasárnap felolvasott evangéliumi részben Jézus Názáretben járt. Az emberek nem hallgatták nyitott szívvel a szavait, elutasítók voltak vele szemben. Jézus mégsem veszítette el a bátorságát, elindult, és a környékbeli falvakban hirdette az evangéliumot. Arra is emlékszünk, hogy magával vitte tanítványait is.
Most Jézus tanítványait kettesével szétküldte. Mindeniket küldte, nem csak egyeseket, a kiválóbbakat. Jézus ma is minden tanítványát küldi. Mindenki, aki befogadta Jézust az életébe, aki az evangélium szerint akar élni, ő maga is az evangélium hirdetőjévé kell, hogy váljon. Aki felismerte, hogy milyen nagy kincs az evangélium, nem teheti meg, hogí nem adja tovább másoknak is.
Kettesével küldi szét őket, hogy egymást kölcsönösen segítsék. Mikor az egyik elesik, a másik fölsegíti. Ugyanakkor hatékonyabb is az evangélium hirdetése, ha ketten hirdetik, nem csak egy személy egyedül. Az ősegyházban szokás volt, hogy a tanítványok kettesével menjenek. Az ApCsel-ben olvassuk, hogy Péter és János együtt mentek fel a templomba. Misszióba is Pált és Barnabást küldik. Nem egy személy a saját ötleteit, meggyőződéseit hirdeti, hanem egy közösséget képviselnek, és a kereszténység mindig közösséget jelent. Aki az evangéliumot hirdeti, összhangban, és egységben kell, hogy legyen a keresztény közösséggel, az egyházzal.
Jézus hatalmat ad nekik a tisztátalan lelkek felett. Tisztátalan lélek alatt mindazt értették a zsidók, ami Istentől eltávolít, amely rombolja az életet. Ezért a legtisztátalanabbnak a temetőt, a halottat tartották, mert abban már nincs semmi élet. Minden betegség tisztátalanságot jelentett, ugyanígy a vérzés is, mert csökkent benne az élet. Jézus tehát a tanítványainak erőt ad arra, hogy győzzenek minden felett, ami nem az életet szolgálja.
Megparancsolja a tanítványainak, hogy ne vigyenek magukkal se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt. Az egyetlen eset, amikor a Márk evangéliumában Jézus valamit megparancsol a tanítványainak, tehát nagyon fontosnak tartotta ezeket.
Furcsa mód azt mondja, hogy vigyenek magukkal botot. A Máté evangéliumában tilos a botnak is a vitele, mert ott a bot az erőszakot jelentette, az önvédelmet. A Márk evangéliumában azonban a botnak más a jelentése. Az Istentől kapott hatalomnak a jelképe a bot, mint ahogy Mózes annak idején az Istentől kapott bot segítségével szabadította meg a választott nép fiait az egyiptomi fogságból. Itt is, az Istentől kapott erőnek a jele a bot, és ez a bot nem más, mint az Isten szava. A tanítvány ne bízzon semmi másban, csak Istentől kapott igének az erejében.
Ne vigyenek kenyeret. A miatyánkban imádkozunk a mindennapi kenyérért. Nem azért, hogy sok kenyerünk legyen, hanem minden nap meglegyen a szükséges kenyér. A tanítvány nem halmoz, nem biztosítja be magát, hanem bízik Istenben, aki megadja minden nap azt, ami szükséges.
Ne vigyenek pénzt az övükben, jelezve, hogy Krisztus az igazi kincsük, az egyetlen gazdagságuk.
Jézus minket is küldeni szeretne.

2015-07-12


______________________________

Szent Benedek


Benedek 17 évesen Rómába ment tanulni, de úgy érezte, hogy az a légkör, ami ott fogadta őt, túlságosan világias és félt, hogy őt is megmérgezi ez a világias szellem, ezért ott hagyta a tanulmányait és remeteségbe vonult. Három év remeteség után coenobita életet élő szerzetesek kérték fel, hogy legyen a lelki vezetőjük. El is vállalta, egy darabig ott volt közöttük, de mint ahogy történni szokott, olyan nincs, hogy mindenkinek tetszésére legyünk. Valaki meg akarta mérgezni. Benedek megérezte, hogy méreg van a pohárban, amit nyújtottak neki, és elmenekült onnan Subiacoba. Itt élt 30 évet. Prédikált, és egyre több tanítvány gyűlt köréje. 13 monostort létesített, mindenikben 12 testvér és egy apát élt. Mindenik apát Benedek lelki irányítása alatt állt. Itt is meg akarták mérgezni, a kenyerébe tettek mérget, de ezt is felismerte és innen is elmenekült hűséges társaival együtt. Cassino hegyre mentek, és ott egy óriási monostort létesítettek.
Élete csodálatos műve a regula, amelynek a megírásához felhasználta a már létező regulákat. Ami új az ő regulájában a régiekhez viszonyítva, hogy Benedek nem szigorkodik. Nem a szabályok alkotják a lényegét a regulájának, hanem a szeretetteljes légkör. Az elöljárót apátnak nevezi, olaszul abbate, ami az Abba szóból ered. Az evangéliumban ez szerető Atyát jelent. Azt szeretné, hogy az elöljáró szerető atya legyen.
Benedek mindig menekült a méreg elől, és képes volt felismerni, ha valami mérget tartalmazott. Meg akarjuk tanulni tőle, hogy néha a meneküléshez kell az igazi bátorság. Ha felismerjük, hogy valami veszélyt jelent a lelkünk számára, mérgezi az Istennel való kapcsolatunkat, merjünk elmenekülni és újra kezdeni.
A szerető atya szerepét is meg szeretnénk tőle tanulni. Bárki fordul hozzánk, érezze meg rajtunk keresztül, hogy Isten szereti őt.

2015-07-11


______________________________

Farkasok közé


2015-07-10


______________________________

Küldelek


2015-07-10


______________________________

14. évközi vasárnap


Jézus azt mondta, hogy elég volna egy piciny hit, ahhoz, hogy csodálatos dolgok megtételére képesek legyünk. Ha bíznánk egy kissé az ő szavában, virágozna körünkben a béke, a kölcsönös szeretet, a párbeszéd, a kiengesztelődés, szebb lenne az élet. Mi azonban inkább a magunk meggyőződéseiben bízunk.
Az evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus ellátogatott Názáretbe, ahol nevelkedett.
Mióta Jézus Názáretből elment és Kafarnaumban telepedett le, különféle hírek érkeztek róla: hogy valami új tanítással lépett fel, hogy csodákat művelt, és, hogy a vallási vezetők ellene fordultak. A családtagjai emiatt el is mentek volt Názáretből, Máriával együtt, hogy vigyék haza, mert az hallották, hogy megbolondult. Akkor Jézus nem ment velük. Azt mondta, hogy azok alkotják az ő új családját, akik befogadják tanítását. Most ő döntött úgy, hogy elmegy Názáretbe. Nem csak azért ment, hogy találkozzon édesanyjával, a rokonokkal, hanem, hogy őket is meghívja ebbe az új családjába. Ezért vitte magával a tanítványait is.
Nem is volt semmi baj addig, amíg Jézus a zsinagógában nem kezdett el beszélni. Nem tudjuk, mit mondhatott, de szavain elszörnyülködtek. Bizonyára azt mondta, amit máskor is szokott: hogy Isten nem csak a zsidókat szereti, hanem meghív az országába minden népet, hogy Isten nem ítéli el a bűnösöket, hanem meg akarja menteni őket, hogy szeressük ellenségeinket, és bocsássunk meg egymásnak.
Nem azon gondolkodtak el, hogy igaza van-e vagy sem Jézusnak, hanem ürügyet kerestek arra, hogy Jézus szavait elutasíthassák. Nem azt mondják, hogy milyen sok jót tett Jézus, mennyi emberen segített, hanem azt kérdik, hogy honnan van a csodatevő ereje.
Ma is ugyanaz a kérdés: az evangélium, ha komolyan vesszük, milyen gyümölcsöket terem? Ismerünk sok embert, akik az evangélium erejével sok jót tesznek, tehát jól tesszük, ha mi is befogadjuk az evangéliumot.
Nem használhatom kifogásnak azt, hogy úgy vélem, ismerem annak a hibáit, aki az evangéliumot hirdeti. A helyes kérdést tegyem fel, amikor az evangélium szavait hallom: igaza van-e az evangéliumnak? Ha megteszem, amit kér, igazibb lesz-e az életem? Nem a papok, püspökök magatartása a kérdés. Sajnálatos, ha nem egyezik az életük azzal, amit hirdetnek, de nekem Krisztus üzenetével kell szembesítenem magam, senki mással.
A Názáretbeliek Jézusról azt mondják, hogy ő egy közönséges ács. Jézus korában a legtöbben földművelésből éltek. Aki nagyon leszegényedett, elveszítette a földjét, és nekifogott valamilyen kézműves mesterségnek. Ilyen volt Jézus családja is. „Egy ilyen ember nekünk ne beszéljen!”- mondták.
Mária fia, és itt vannak közöttünk a testvérei. Azt akarták mondani, hogy akik legközelebb állnak hozzá, azok sem hisznek benne. Ma is mondhatjuk: miért hinnénk, ha azok, akik közel állnak Istenhez, a papok, a szerzetesek, ők sem úgy viselkednek, mint akik hisznek? Nekem nem velük kellene szembenéznem, hanem Krisztus evangéliumával.
Ha kifogásokat keresünk, hogy ne kelljen az evangéliumot beengedni az életünkbe, Jézus nem tudja bennünk, köztünk megvalósítani azokat a csodás dolgokat, amelyeket szeretne. Ezért nincs még béke, szeretet, egyetértés közöttünk.
Jézus elcsodálkozott hitetlenségükön. Az ő ajánlata, az élet, amelyet meg akar tanítani nekünk, annyira szép, annyira nemes, és olyan sok örömmel jár, hogy joggal csodálkozik, hogy lehet azt elutasítani.
Ma rajtunk a sok, hogy válaszoljunk Jézus hívására.

2015-07-05


______________________________

Isten mindenkié


2015-07-01


______________________________