Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 |

Napi gondolatok

Salom


1Tim 1, 1-2. 12-14
Szent Pál Timóteusnak egy gyöngéd hangvételű levelet ír. Már az elején kétszer is szeretett fiának nevezi Timóteust. Érthető, hogy szereti. Ahogy a szülő, szereti a gyermekét, akinek életet adott, akit felnevelt, hasonlóképpen megszeretjük azokat is, akiket a lelki fejlődése útján elkísértünk, segítettünk. Páltól érdemes megtanulni, nem magunkért szeretni ezeket a számunkra kedves személyeket.
Három dolgot kér Istentől Pál Timóteus részére: kegyelmet, irgalmat és békességet.
A kegyelmet. Csodálatos megtapasztalni Isten kegyelmét, Isten segítségét. Rácsodálkozunk arra a sok jóra, amit Isten az életünkben megvalósít. Pál is tudta, hogy az mind kegyelem, amit Krisztus szolgájaként tenni tudott. Kéri, hogy Timóteusnak is legyen része ebben a megtapasztalásban.
Az irgalmat. Isten irgalmas volt hozzánk, és továbbra is irgalmas, mert annak ellenére, hogy megtapasztaljuk jóságát, mégis újra és újra vétkezünk. Pál is tudta, hogy Isten irgalmas hozzá, mert ő nem méltó arra, hogy Isten szolgálatában állhasson. Timóteus Isten iránti szeretete is növekszik, ha megtapasztalja Isten irgalmát.
És a békét. Zsidó ember számára a béke, a salom többet jelent, mint amit mi értünk a béke szó alatt. Nem csak nyugalom, egyetértés, hanem jólét minden szempontból, boldogság. Ezt a salomot egyedül Isten tudja megadni az embernek. Nem Pál a Timóteus boldogságának forrása, hanem Isten.
Ha valakit szeretünk, és javát akarjuk, mi is segítségére vagyunk, mi is megbocsátjuk neki gyengeségeit, tévedéseit, de nem magunkhoz láncoljuk, hanem Istenhez vezetjük, aki egyedül tudja részesíteni őt a salomban.


2015-09-11


______________________________

Megbocsátás


Kol 3, 12-17
Szenet Pál folytatja a szentleckében az útmutatásait. Látszik, hogy ezek a tanácsok a közösségi élet tapasztalataiból születtek.
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Hát már hogy ne lenne! Nem is olyan könnyű dolgot kér az apostol, mert hát sok minden zavar engem a testvéreim magatartásában, szokásaiban. Nem nehéz azt mondani, hogy megbocsátom azt, ami történt, csak többé ne forduljon elő, de nehéz azt elfogadni, hogy újra és újra előfordul, ismétlődik az, ami engem zavar. Hányszor kell megbocsátanom? Hol a határa az én türelmemnek.
Megbocsátani nem csak az eseményeket kell, hanem a testvérem gyengéit, rossz szokásait, és ezekkel együtt szeretni őt. Nem egyetérteni azzal, ami nem jó, nem helyes, ami nincs rendben, de elfogadni. Szeretni feltétel nélkül, és nem csak akkor, ha megváltozik.
És ebből a kölcsönös elfogadásból születik meg közösségünkben a béke, és akkor nyílik igazán lehetőség arra, hogy egymást tanítsuk, és intsük.
Az ilyen közösség képes Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat, szent énekeket zengeni.


2015-09-10


______________________________

Az égiek és az új ember


Néhány értékes útmutatást kaptunk Szent Pál apostoltól a mai szentleckében.
Az egyik, hogy az égiekre irányuljon a figyelmünk, ne a földiekre. Nyilvánvaló, hogy nem a csillagokról beszél Szent Pál, hanem Istenről, mert mi Istent az égbe képzeljük el, mivel végtelenül fölöttünk áll, miként az égbolt.
Isten életünknek a célja. Az égiekre irányítani a figyelmünket azt jelenti, hogy ezt a végső célt szem előtt tartva döntünk, beszélünk, cselekszünk, és nem töltjük az időnket rövidtávú célokkal, melyek eltérítenének az Isten felé vezető úttól.
Fojtsátok el tagjaitokban azt, ami földies – mondja tovább az apostol. Ma egyesek azt mondanák, hogy Pál nem ismerte a pszichológia eredményeit, másként nem tanácsolna ilyesmit. Amit azonban a pszichológia elfojtásnak nevez, az emberi psziché olyan mechanizmusa, amely nem engedi a tudatig eljutni a vágyakat. Szent Pál ellenben, amikor elfojtásról beszél, egy nagyon is tudatos cselekedetet ért alatta, azt, amikor nem engedjük, hogy ezek a földies vágyak tetteinkben megnyilvánuljanak. Ugyanaz, mint az előbbi: nem akarjuk ezekre a rövidtávú élvezetekre pazarolni az energiánkat, mert nekünk Isten fele kell haladnunk.
De ami csodálatos, hogy nem egy emberfeletti erőfeszítést kíván tőlünk mindennek megvalósítása. Az új ember, akit magunkra öltöttünk Krisztusban, képes erre. Csupán engedjünk teret a bennünk lévő új embernek.


2015-09-09


______________________________

Kisboldogasszony


A mai evangéliumi szakasz egy családfával kezdődik. Azt hihetnénk, hogy ezt el is lehetne hagyni, de valójában a Biblia egyetlen történetet tartalmaz, amely kezdődik isten ígéretével, amelyet az első embereknek tett, majd Ábrahámnak, Dávid királynak és azzal ér véget, hogy Jézus Krisztusban beteljesült ez az ígért. Ezt a folyamatot akarja érzékeltetni ez a családfa.
A családfa névsora hirtelen ritmust vált. Nem úgy folytatódik, hogy Jákob nemzette Józsefet, és József nemzette Jézust, hanem: Jákob nemzette Józsefet, aki a férje volt Máriának, akitől született Jézus. József szerepe, hogy Isten működésének tanúja, és segítője legyen. Ő az, aki nevet ad Jézusnak, és rajta keresztül lesz Jézus Dávid leszármazottja.
Azt hallottuk a szentleckében, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik. Isten tervében fő helyet foglal el azoknak a megváltása, akik hisznek Istenben, akik bíznak benne, és épp ezért szeretni tudják.
Ennek a csodálatos tervnek része a mi születésünk, ami keresztségünk, és a mi hivatásunk. Jó tudni, hogy Isten szeretet-tervében benne vagyunk, úgy, ahogy benne van a boldogságos Szűz Mária is, akinek a születésnapját ünnepeljük. Isten kezdettől azt a feladatot szánta neki, hogy Isten Igéje rajta keresztül emberi testet öltsön, hogy az ő igenje, és Fiának igenje beragyogja azt a sötétséget, melyet az emberek által kimondott sok nem hozott létre.
A mai ünnep arra szólít fel bennünket, hogy a mi szívünket Mária szívével egyesítsük. Ő megértette, hogy az életnek akkor van értelme, ha teljesen rá merjük bízni magukat arra, aki mindig a javunkat akarja, akkor is, ha megengedi a fájdalmat, a szenvedést, a nehézséget, a látszólagos értelmetlenséget. Amikor az ő segítségét kérjük, nem egy istennőhöz fordulunk, hanem egy közénk tartozó embertársunkhoz, de akitől megtanulhatunk együttműködni Istennel.

2015-09-08


______________________________

A kassai vértanúk


A kassai vértanúk ünnepe van ma. Márk, István, és Menyhért, mindhárman papok voltak, ketten jezsuita szerzetesek. 1619-ben Rákóczi György pandúrjai Kassa városát elfoglalták, és lakóit próbálták rávenni a református vallás felvételére. Különösen ennek a három papnak az áttérését szerették volna. Előbb felkínálták nekik, hogy ha áttérnek, nem csak az életüket mentik meg, hanem komoly birtokok tulajdonosai lesznek. Ők azonban ezt elutasították, és várták a kivégzésüket. Együtt elénekelték a Te Deum-ot mielőtt kivégezték volna őket, hálát adva Istennek azért, hogy erőt ad nekik akarata teljesítésére.
Minket egyelőre nem akar senki kényszeríteni arra, hogy megtagadjuk a hitünket, de előfordulhat, hogy bizonyos előnyökért nem a lelkiismeretünk szerint szólunk, cselekszünk. A leggyakoribb ilyen előny a látszólagos békesség: azért, hogy a testvérem ne haragudjon meg rám, nem szólok, nem teszek semmit, mert tudom, hogy neki nem tetszene.
Az is előfordulhat, hogy azokkal szemben, akiktől ajándékokat kapunk, akikkel számunkra előnyös a kapcsolatunk valamilyen szempontból, másképp viselkedünk, mint ahogy helyes lenne, azért, hogy ezeket az előnyöket nehogy elveszítsük.
Sőt, az is előfordulhat, hogy mi keressük valakinek a kegyeit, akivel érdemes jóban lenni, azt mímelve, hogy kedveljük őt.
Ma sem könnyű egyenes, nyílt embernek lenni, és egyes helyzetekben hűséges maradni Krisztus evangéliumához. Túl nagy feladat a mi erőnkhöz, de már most Te Deum-ot énekelhetünk mi is, mert Isten képessé tesz rá mindenikünket, csak merjük kérni ezt tőle, és elfogadni a kapott kegyelmet.


2015-09-07


______________________________

Évközi 23. vasárnap


Emlékszünk, hogy a múlt vasárnap Jézushoz farizeusok jöttek Jeruzsálemből, hogy vitatkozzanak vele arról, hogy a Jézus tanítványai mosatlan kézzel ettek. Jézus megmagyarázta, hogy a tisztátalanság nem kívülről kerül be az emberbe, hanem az ember szívében születik.
Aztán Jézus otthagyta a farizeusok is, meg a tanítványait is, látva, hogy mennyire értetlenkednek, és egyedül elment Tirusz vidékére, majd Dekapolisz vidékére, ahol pogányok laktak. Ezek nem csak kezet nem mostak, hanem teljes egészében tisztátalannak számítottak.
Itt Jézus elé hoztak egy süket embert, aki dadogva beszélt. A hallás és a beszéd összefügg. Ha valaki nem hall, nehezen tud megtanulni, beszélni. A Szentírásban Isten gyakran panaszkodik, hogy az emberek süketek az ő szavára. Izajás próféta a mai első olvasmányban megjövendöli, hogy eljön az idő, amikor ezek a süket fülek megnyílnak, és akkor az emberek helyesen fognak tudni beszélni is Róla.
Ez a süket ember jelképezi a pogányságot, amely a maga bölcsességével keresi a választ az őt foglalkoztató kérdésekre, de mindaddig, amíg Jézussal nem találkozott, nem tudta meghallani Isten szavát, és amiket mondott, mind csupa dadogásnak számítanak. Ilyenek a pogány tudósok, filozófusok írásai, de minden mai tudós munkája is, aki Isten nélkül keresi az igazságot.
Ugyanakkor mi is ehhez az emberhez vagyunk hasonlók, amikor nem tudjuk meghallani Isten szavát, és ezért nem is vagyunk képesek Róla hitelesen, érthetően beszélni.
Feltűnhetett az evangéliumot hallgatva, hogy ez az ember nem maga jött Jézushoz, hanem oda vitték, pedig nem volt se béna, sem vak. Egyedül is oda tudott volna menni, mégis oda vitték. Kik tették ezt? Olyanok, akik már megtapasztalták azt, hogy a Jézussal való találkozás megváltoztatja az ember életét. Ezek az emberek javát akarták ennek a süketnek. Tudták, hogy az ember könnyen belesüpped a problémáiba, és már nem is törekszik kijönni belőlük. Néha könnyebb süketnek lenni, mert akkor nem kell sok fölösleges beszédet meghallgatni. Nem kell annyi emberrel kommunikálni. De ezek a barátai tudták, hogy őt nem szabad ebben a helyzetben hagyni, és ezért oda vitték Jézushoz. Ők kérték meg Jézust, hogy gyógyítsa meg beteg barátjukat, aki jelenleg még arra sem képes, hogy kifejezze, mire volna szüksége. Mi sem nyugodhatunk bele, ha barátaink, azok, akiket szeretünk, nem kérnek segítséget Jézustól, bár szükségük lenne rá. Mindent megpróbálunk tenni, hogy Jézushoz vezessük őket, mert javukat akarjuk.
És Jézus félrevonta a tömegből a süket embert. Külön vitte, ahol csak ketten voltak. Ahhoz, hogy új élet kezdődjön, valamiképp ki kell szakadni az addigi életmódból, az addigi gondolkodásmódból, elszakadni azoktól a befolyásoktól, amelyek visszahúznak. El kell tudni szakadni attól, amit mindenki mond, amit mindenki tesz.
Számunkra is fontos, hogy ne csak vasárnap halljuk az evangélium szavait, mert ha egész héten pogány látnivalókkal szennyezzük a szemeinket, pogány hallanivalókra figyelünk oda, pogány gondolatokat engedünk be az értelmünkbe, nem fogjuk meghallani Jézus szavát, és nem fogunk tudni róla beszélni, és akkor hiábavaló volta véle való találkozás.
Jézus megérinti az ujjával, és nyállal keni be a nyelvét.
Az ujjal való megérintés arra emlékeztet, ahogy megalkotta Isten az első embert. A nyál pedig a korabeli kultúrában sűrített leheletet jelentett. Jézus belé lehelte az isteni erőt.
Effata – mondja Jézus. Nem a fülnek szól ez, hanem a személynek, hogy nyíljon meg Krisztus felé.
És Jézus szavára megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően kezdett beszélni. Új életmód kezdődik számára. A bezárkózottságból megnyílik a kapcsolatra. Tud figyelni másokra, meg tud hallani másokat és tud párbeszédet folytatni velük. Isten azt akarja, hogy nyitottak legyünk egymás fel.
Levonhatunk néhány következtetést: megszoktuk, hogy mindig mi vagyunk azok, akik beszélünk, mások pedig hallgassanak ránk. Jézus pedig azt akarja, hogy előbb kinyissuk a füleinket, hogy meghallgassunk másokat, s csak azután beszéljünk. Nem az a fontos, hogy nekünk legyen igazunk, hanem az, hogy közösen eljussunk az igazságra. És ez érvényes az evangélium hirdesse esetében is. Ha nem ismerjük az emberek gondjait, azt, ami őket foglalkoztatja, ha nem hallgatjuk meg őket, nem figyelünk oda rájuk, az evangélium, amit hirdetni akarunk nekik érthetetlen beszéd lesz számukra.
A végén, az a kíváncsi tömeg, amely összegyűlt, együtt dicsérte Jézust. Ezt a kegyelmet kérjük mi is, hogy együtt tudjuk dicsérni az Urat mindazért a jóért, amelyet közöttünk, testvéreinkért tett.

2015-09-06


______________________________

A béke


Érdemes lenne elmélkedve újraolvasni az első olvasmányt, annyira tömör, és mély mondanivalót hordoz.
Azt hallottuk, hogy Jézus Krisztusban teremtett Isten mindent, minden láthatót és láthatatlant, a legparányibb teremténytől a galaxisokig, az angyalokat és az embereket. Fel sem tudjuk fogni, hogy Isten a világ mindenható Ura, a názáreti Jézusban közénk jött. Emberré lett, mint mi. Vállalta a mi nyomorúságainkat, még a halálunkat is.
Miért jött közénk? Hogy kibékítsen mindent a földön, és a mennyben. Igen, Isten egy békés világot teremtett, melyben harmónia volt, egyetértésben éltek Istennel és egymással az ő teremtményei. A bűn azonban ezt tönkretette. Azóta folyik az életért való harc, azóta ellensége az ember a természetnek, a másik embernek, és Istennek.
Jézus Krisztus elhozta közénk a békét. Kérjük a megváltás kegyelmét azokra a kapcsolatainkra, amelyekből hiányzik a béke, egymás elfogadása, és kérjük a kegyelmet, hogy lehessünk mi is békességszerző emberek.


2015-09-04


______________________________

A bárkába


2015-09-03


______________________________

Hála a testvérekért


2015-09-02


______________________________

A remény hírnökei


A szentleckében Szent Pál a halottak sorsáról szeretné tájékoztatni a híveket. Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelyet nem csak Szent Pálnak tettek fel annak idején, hanem minden embert foglalkoztat. Mindenikünket félelemmel tölt el a halál. Szent Pál emlékezteti testvéreit arra, hogy Jézus Krisztus is meghalt, de a halála nem a véget jelentette, mert feltámadt. Ahhoz, hogy remélni tudjunk, emlékezni kell.
Már az ószövetségi embernek az adott reményt, hogy visszaemlékezett arra, hogy Isten kiszabadította népét az egyiptomi fogságból, segítette átkelni a Vörös tengeren, és elvezette az ígéret földjére. Ugyanazt teszi ma is népével. Bármilyen veszély fenyegeti, Isten kiszabadítja, és gondját viseli. Ez volt a reménye alapja.
Ugyanígy, ami reményünk alapja, hogy Jézus Krisztus, aki meghalt, átvezet minket is a halálon. Vele együtt feltámadunk, és részesülünk Isten életében. Nem történhet semmi olyan rettenetes dolog az életünkben, ami megfoszthatna ettől minket.
A mi feladatunk is az, mint az apostolé, hogy reményt öntsünk az emberek szívébe. Ma nagyon sok ember nem emlékszik, hogy hova tartozik, honnan származik, csak bolyong a világban, nem tudja, mit keres, mert nem remél semmiben.
Kihívás és feladat számunkra, engedni, hogy ezek az emberek megtapasztalják rajtunk keresztül Isten szeretetét, hogy legyen, amire emlékezzenek, és új remény sarjadjon a szívükben.


2015-08-31


______________________________