Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Az aranyborjú


Kiv 32, 15-24. 30-34
Egy szomorú történetet hallottunk az első olvasmányban. Mózes 40 napig volt a Sinai hegyen az Úrral. Az Úr átadta ott neki a Tíz Szót tartalmazó kőtáblákat, melyeket mi tíz parancsolatnak szoktunk nevezni.
Mózes, mikor visszatért a táborba, a népet ünneplés közben találta. Egy aranyborjút táncoltak körül, és magasztaltak.
Szánalmas, ahogy Áron mentegetőzik: én nem akartam, de a nép követelte tőlem. Összegyűjtöttem hát az aranyat tőlük, bedobtam a tűzbe, és ez jött ki belőle. Ki hiszi el neki? Senki sem hibás. Csak így történt. Senki nem tehet róla.
Mit is jelképez ez az aranyborjú, amelynek a nép hálát ad, amiért kihozta őket Egyiptomból?
Pásztorkodás volt a fő foglalkozásuk, és ez az aranyborjú a munkájuk iránti szeretetüket fejezi ki. Megfeledkeztek arról, hogy Isten segítségével jöttek ki Egyiptomból, és már úgy emlékeztek, hogy a maguk erőfeszítésének, a maguk munkájának köszönhetik, hogy itt vannak.
Porrá zúzták, elégették az aranyborjút, de ma is, mikor az emberek megfeledkeznek Istenről, előkerül az aranyborjú. A munkájuk, a tevékenységük, a karrierük kerül a fő helyre, és már nincs idejük, nincs energiájuk Istenre. Senki nem hibás érte, csak így alakult az életük. Csupa jó szándék van mindenkiben, és mégis, észrevétlenül Istentől eltávolodtak.
Azt gondolnánk, hogy számunkra az aranyborjú nem jelent veszélyt, mert hát mi Istennel foglalkozunk nap, mint nap, nem tudunk megfeledkezni róla, de lehet úgy is dolgozni Isten szolgálatában, hogy nincs időnk Istenre figyelni.
Isten szava ma figyelmeztet mindnyájunkat, hogy bármit teszünk, és bármilyen fontos az, amit teszünk, az Úr érkezésére várunk.


2015-07-27


______________________________

Évközi 17. vasárnap


A kenyérszaporítás csodájának szoktuk nevezni azt a csodát, amelyről a mai evangéliumban hallottunk, de az evangélium nem beszél kenyérszaporításról, csak annak szétosztásáról, amivel rendelkeztek. A csoda az volt benne, hogy az a kevés mindeninek jutott, amennyire szüksége volt.
Szívesen beszélünk kenyérszaporításról, mert erre csak Jézus képes, tehát nekünk nem marad semmi tennivalónk. Sok ember éhezik a világon. Istenre bízzuk, hogy oldja meg a problémát, szaporítsa meg a kenyeret, hogy jusson nekik is.
Jézus azonban nem megszaporította a kenyeret, hanem megmutatta, mit kell tennünk, hogy minden embernek jusson elégséges kenyér. Ez egy igazi csoda lenne, amelyet Jézus rajtunk keresztül akar megvalósítani.
Az egész elbeszélésnek teológiai mondanivalója van, nem pedig egy valós történet elmesélése. Vannak olyan részletek, amelyet a valóságban nem is történhettek meg. Lehetetlen lett volna, hogy 5000 ember bárkába szálljon és kövesse Jézust. Honnan lett volna annyi bárka. Meg az is furcsa, hogy honnan vették elő a tanítványok a 12 kosarat, amelybe a maradékot összeszedték? Vitték magukkal az üres kosarakat, ahelyett, hogy kenyeret hoztak volna bennük?
Jelképes elbeszéléssel van dolguk, amelynek mondanivalója az, hogy Jézus Isten népét az új Ígéretföldje felé, az Isten országa felé vezeti, megszabadítja őket a rabságból, miként
Szent János ezt az eseményt húsvéttal kapcsolja össze. Mondja i, hogy közel volt a zsidók húsvétja, amikor arra emlékeznek, amikor Isten Mózes által kivezette őket Egyiptomból. Itt Jézus átkel a galileai tavon, amit tengernek nevez, mint ahogy Mózes átkelt népével a Vörös Tengeren. Isten mannát adott az éhező népnek a pusztában, itt Jézus kenyeret ad nekik.
Az emberek éhesek. Sok mindenre szükségük lenne ahhoz, hogy Istenhez méltó életet élhessenek. Sajnos, az emberiség kis része birtokolja a világon lévő javak nagy részét. Nem hiszem, hogy ez a helyzet megegyezik Isten tervével. Nem hiszem, hogy Isten ilyen világot szeretne gyermekei részére. Jézus ki akar vezetni ebből a világból, ahol az önzés fáraója uralkodik, és el akar vezetni az ő Országába.
Jézus végignéz az éhes tömegen és megkérdi: honnan vegyünk annyi kenyeret, hogy mindenkinek elég legyen?
Két ajánlat érkezik. Az egyik Fülöp részéről. Kiszámolja, hogy mekkora szponzorizálásra lenne szükség, hogy ennek a sok embernek lehessen kenyeret vásárolni. Nagyon jó Caritas - elnök lett volna Fülöp. A javaslata azonban nem hoz igazi megoldást. Az üzlet, a piac nem tudja igazán megoldani az emberek problémáit. Olyan társadalom, amely a jövedelemre, az üzletre, a bankokra épít, nem tud megoldást nyújtani a ma embere problémáira. Az üzletelés alapja az, hogy valami az enyém, és ahhoz neked nincs jogod. Még ha kerül is adakozó, az alamizsna nem igazi segítség. A szegény továbbra is szegény marad, és a gazdag csak morzsákat ad neki.
A másik javaslat egy kisfiú részéről érkezik, aki felkínálja az 5 árpakenyerét és a két halát. Ez is érdekes részlet. 5000 ember közül csak ennél a gyereknél van ennivaló? A gyerek is szimbólum. Azt jelképezi, aki, bár tudja, hogy ő kicsi és jelentéktelen, de amije van, azt átadja Jézusnak. Ez az evangélium logikája, a közösbe tétel. Az Isten Országában nem tekintjük magunkat tulajdonosoknak, hanem csak a javak kezelőinek, melyeket Isten ránk bízott. Elég legyőzni az önzésünket, a birtokolni akarásunkat, és Jézus kezébe helyezni mindazt, amit Istentől kaptunk, és létre jön az új Ország, ahol szeretet és béke van, és mindenkinek megvan az, amire szüksége van. S ez nem majd a túlvilágon, hanem már itt, közöttünk.
Az emberek, miután jóllaktak, királyukká akarták kiáltani Jézust. Ilyen király kell nekünk, aki megoldja a problémáinkat! Nem értették meg Jézust. A kenyérszaporítót látták benne.
Jó tisztázni, hogy mi milyen Jézust keresünk, mit várunk el tőle? Hogy megoldja a problémáinkat, vagy mi adjuk át magunkat, mindenünket neki, hogy általunk segíthessen testvéreinken?

2015-07-26


______________________________

Szent Jakab


A mai evangélium nem csak Szent Jakabról szól, hanem a testvéréről, Jánosról is. Ők ketten, édesanyjukkal szövetkezve úgy gondolták, hogy eléggé rokonszenvesek Jézus szemében ahhoz, hogy az eljövendő Isten Országában a legkiválóbb helyeket maguknak kérjék ki.
Megdöbbentő, hogy Jézus nem szidja meg őket nagyravágyásuk miatt. Jézus nem háborodik fel kérésükön, de megmondja nekik, hogy nem tudják, mit kérnek. Még messze vannak attól, hogy megértsék az Isten Országában működő szabályokat. Az egyik jobb felől, a másik bal felől szeretett volna Jézus mellett lenni. Az jut eszembe, amikor Jézus a végítéletről beszélve azt mondja, hogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól, a juhokat a jobbjára, a kosokat pedig a baljára állítja.
Nem tudják, mit kérnek, de azt tudják, hogy a legelőkelőbb helyeket szeretnék maguknak. Készek vagytok arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, melyet nekem ki kell innom? Ők ismét, anélkül, hogy tudnák, miről van szó, kijelentik, hogy készek. És Jézus nem mondja: dehogy vagytok készek – mert tudja, hogy amikor elérkezik az a pillanat, készek lesznek, nem a maguk ügyességéből kifolyólag, hanem, mert megkapják hozzá a kegyelmet.
Jézus nem haragszik ránk, amiért elismertek, híresek, sikeresek szeretnénk lenni, mert tudja, hogy az ő kegyelme napról napra, lépésről lépésre átalakít minket, hogy készek legyünk kiinni vele az önátadás kelyhét.
Szent Jakab tiszteletének sajátos helye a Compostellaban lévő zarándokhely. A zarándoklat, amely odáig elvezet, jelzi ezt az átalakulást, amelyet Isten kegyelme képes végbevinni a lelkünkben, azért, hogy Krisztushoz egyre inkább hasonlók legyünk, és vele egyesüljünk önmagunk odaajándékozásában.


2015-07-25


______________________________

Szent Kinga


Szent Kinga IV Béla magyar király lánya, Boleszláv, lengyel király felesége, akivel József-házasságban éltek. Férje halála után klarissza kolostorba vonult, amelyet annak idején a férjével együtt alapítottak, és ott élte le az életét.
Hogy a lelkiségét megértsük, felhasználjuk a nevéhez fűződő legendás történeteket. Ezek mesés formában közvetítenek mély igazságokat. Az egyik ilyen legenda azt mondja, hogy amikor egy alkalommal Lengyelországban, apácatársaival a tatárok elől menekült, Kinga hátradobta a hajában lévő szalagot, és az, folyóvá változott, amelyen a tatárok nehezen tudtak átkelni. Mikor látta, hogy sikerült a tatároknak átkelniük a folyón, a fésűjét dobta hátra, és az olyan sűrű erdővé változott, hogy azon nem tudták átverekedni magukat a tatárok.
Egy másik legenda azt mondja, hogy amikor Máramarosban meglátogatta a sóbányát, apjától, azt kérte, hogy ennek a sóbányának a sóját ajándékozza neki, mert a lengyeleknek nincs sóbányájuk. Az apja bele is egyezett. Erre Kinga a sóbánya mély aknájába beledobta a jegygyűrűjét. A közös ezekben a történetekben, hogy Kinga mindig eldob valamit, ami hozzá tartozik.
Ahhoz, hogy Isten az én életemben működni tudjon, szabaddá kell válnom attól, amim van, amihez ragaszkodom, hogy helyet készítsek annak, amit Isten akar belém önteni. Így értelmezem a férjével élt József-házasságukat is. Eleve azért kellett házasságot kötniük, hogy a magyar nép és a lengyel nép egymást támogassa a tatár veszedelemmel szemben. Ők hajlandók voltak a házas életük örömeit is eldobni, azért, hogy Isten még jobban segíteni tudja általuk népüket.
Lehet, hogy Isten általunk is több jót tudna tenni, ha kevesebb dologhoz ragaszkodnánk, és több helyet biztosítanánk számára az életünkben.


2015-07-24


______________________________

Szent Brigitta


A mai olvasmányokat azért választották ki Szent Brigitta ünnepére, hogy érzékeltessék velünk azt a nagyon bensőséges, misztikus kapcsolatot, amely Szent Brigittát Istenhez kapcsolta: élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem – hallottuk a szentleckében; maradjatok bennem és akkor én is bennetek maradok – hallottuk az evangéliumban.
Valóban, Szent Brigitta egy igazi misztikus volt, de ne úgy képzeljük el, mint aki a mindennapi élettől elvonulva egy cellában, extázisban töltötte a napjait.
Fiatalon férjhez adták, nyolc gyermeket szült, Ferences Világi rendi volt, csak miután a gyerekei nagyok lettek és a férje meghalt, a svéd királyi udvarba költözött isteni indításra, hogy a királyt figyelmeztesse gyávaságára, téves lépéseire.
Szintén Isten szavára Rómába költözött. Itt alapított egy szemlélődő szerzetesközösséget.
Sokat dolgozott az európai uralkodók közötti megbékélésen. Rávette V. Orbán pápát, hogy Avignonból Rómába költözzön. A pápa azonban, látva a római siralmas körülményeket, megijedt, és visszament Avignonba, ott is halt meg.
Azt a hálátlan feladatot kapta Istentől, hogy főpapoknak, szerzeteseknek sorra a szemükre vesse a hibáikat. Nem csoda, hogy sok ellensége volt. Elerjesztették róla, hogy boszorkány, és meg is rakták számára a máglyát. Alig sikerült elmenekülnie.
Amilyen népszerűtlen volt sokak szemében igazmondása miatt, annyira népszerű szent lett halála után. Nem hiába nevezték ki őt is Európa társvédőszentjéül.
Számunkra tanulság, hogy a Krisztussal való egyesülés, egységben maradás életünk legfőbb célja. Ez azonban akkor igazi, ha küldetés is születik belőle. Ezt akkor is vállaljuk, ha nem mindenki tapsol nekünk. Nem a népszerűséget keressük, hanem Istennel próbálunk együttműködni az ő csodálatos tervének a megvalósításában.


2015-07-23


______________________________

Mária Magdolna


A mai olvasmányok csodálatosan egybecsengenek. Az Énekek Éneke szerelmese keresi kedvesét. Bejárja a várost, a tereket, érdeklődik, hogy valaki nem látta-e, és végül megtalálja azt, akit szeret.
Az evangéliumban Mária Magdolna a halott Jézust keresi, akit szeretett, de nagy örömére az élő Krisztussal találkozik, akinek szeretetteljes hangja segít neki abban, hogy felismerje őt.
A két történet között azonban van egy különbség. Az Énekek Éneke története a boldog találkozással véget ér. Minden gond véget ér, mikor találkozik azzal, akit szeret, és aki szereti. De nem így az evangéliumban. Mária Magdolna alig ocsúdik fel az örömből, hogy megtalálta szeretett Jézusát, máris feladatot kap: beszélni másoknak erről a találkozásról, erről a bensőséges eseményről. Nem elméleteket kell tanítania a feltámadásról, hanem elmesélnie azt, hogy ő találkozott azzal, akit szeret.
Két dolgot szeretnék megtanulni Mária Magdolnától a mai napon. Az egyik, hogy az Istennel való kapcsolatom lényege a találkozás keresése. Nem azért imádkozom, mert feladatom, mert megígértem, mert benne van a programban, mert ha nem, bűntudatom van, hanem, mert vágyom az Úrral való találkozásra. Minden egyéb tevékenységemnek a célja az, hogy elősegítse ezt a találkozást. Ezért tanulok, ezért imádkozom, őt keresem a testvéreimben, vele egyesülők a nehézségekben.
A második pedig, hogy az embereknek nem csak ismereteket akarok közölni, hanem elsősorban azt, amit én megtapasztaltam, mert erre a szeretetteljes találkozásra vágyik minden embernek a lelke.


2015-07-22


______________________________

Brindisi Szent Lőrinc


Bindisi Szent Lőrinc olasz kapucinus szerzetes volt, rendkívüli képességekkel megáldva. Nagyon sok nyelvet megtanult és képességeit bátran kamatoztatta is rendje és az egyház javára. Többször volt miniszter provinciális, definitor generális és általános elöljárója is volt a kapucinus rendnek.
Az igazságosság és béke szentjének nevezném, mert bátran szavát emelte azok védelmében, akikkel igazságtalanul bántak. Elment a spanyol királyhoz, és figyelmeztette, hogy alattvalója, a Nápolyban székelő alkirály kegyetlenkedik az alattvalóival. Ennek lett az áldozata Lőrinc, mert megmérgezték.
Életéből az a jelenet ragad meg engem, ahogy Csókakőnél, Székesfehérvár felszabadításánál a török uralom alól, papként részt vett a csatában. A villogó kardok, suhanó golyók között önmagát nem féltve sietett a sebesültek segítségére és bátorította a katonákat. Maguk a törökök varázslónak tartották, míg a keresztények szentnek.
A Krisztusért folytatott csatában felénk is repülnek golyók, próbálnak elérni éles kardok, nyelvek, szavak, de nem ijedhetünk meg ezektől. Nem hunyászkodhatunk meg egy sarokban, hanem az Úrban bízva tesszük, amit tennünk kell. Nem a mi épségünk a fontos, hanem Krisztus ügyének a győzelme.


2015-07-21


______________________________

Vigyázz a kemény szívre!


2015-07-20


______________________________

Szent Hedvig


Szent Hedvig Nagy Lajos magyar király kisebbik lánya. Apja egyszerre volt magyar király és lengyel király. Az egyik lánya örökölte a magyar trónt, a másik a lengyel trónt. Már 4 éves korában eljegyezték Habsburg Vilmossal, de miután elfoglalta a lengyel trónt, a lengyelek elűzték a Habsburg Vilmost, nem akarták őt királyuknak. A pogány litván fejedelem, Jagelló Ulászló kérte feleségül Hedviget. Két feltételt szabott Hedvig: akkor megy Jagellohoz feleségül, ha katolikus lesz, és ha a Szentszék semmisnek nyilvánítja a Habsburg Lajossal kötött házasságát. Mindkettő megvalósult. A litvánok fejedelmükkel együtt katolikusok lettek.
Hedvig annyi jót tett, amennyit csak tudott, egészen a haláláig. A lengyelek annyira szerették, és annyira szentnek tartották, hogy egyenesen az oltárba temették a krakkói székesegyházban, pedig a szentté avatás még váratott magára egészen 1997-ig, amikor II. János Pál pápa avatta szentté.
Az ember azt hinné, hogy a királynak mindent lehet, de íme, még azt sem engedik meg neki, hogy azzal kössön házasságot, akivel ő szeretne. A nép érdekei majdnem mindenben meghatározzák az életét.
Hedvig nem azon kesergett, hogy a körülmények mennyi mindenben meggátolják, hanem igyekezett megtenni azt a jót, amit megtehetett ezen körülmények között.
Mi sem akarunk a siránkozásnál leragadni, hanem a legtöbb jót akarjuk kihozni azokból a lehetőségekből, amelyekkel rendelkezünk.


2015-07-18


______________________________

A bárány


Kiv 11, 10 – 12, 14
A kovásztalan kenyér és a bárány a zsidókat arra a húsvétra emlékezteti, amikor kiszabadultak az egyiptomi fogságból. A bárány vérével kenték meg az ajtófélfáikat, és ez a vér megszabadította őket a pusztítás angyalától, és a bárány húsával táplálkoztak, mielőtt útra keltek az ígéret földje felé.
Számunkra a húsvéti bárány Krisztus jelképévé vált. Keresztelő János, mikor rámutatott, báránynak nevezte, az Isten bárányának. Az ő vére nem az ajtófélfánkra, hanem az Isten Országa ajtajára, a keresztre folyt, és megmentett minket. A kovásztalan kenyérrel, Isten bárányával táplálkozunk nap, mint nap az Isten felé vezető úton.
Fontos azonban tudatosítanunk, hogy mi úton vagyunk. Nem azért táplál az Úr, hogy egy helyben üldögéljünk, és elhízzunk, hanem, hogy erőnk legyen az úton. Kérdezzük meg az Urat, hogy melyek azok a konkrét lépések, melyeket ma szeretné, hogy megtegyünk, hogy közelebb kerüljünk hozzá.


2015-07-17


______________________________