Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Stigmatizáció


2015-09-17


______________________________

Szent Kornél és Szent Ciprián


Szent Kornél, és Szent Ciprián a 3. században éltek. Szent Kornél Pápa volt, míg Szent Ciprián Észak-Afrikában püspök, Karthágóban püspök.
Abban az időben folyt a Decius-féle keresztényüldözés. Mikor enyhültek az üldözések, a keresztények nem tudták, hogyan járjanak el azokkal szemben, akik az életüket féltve, áldozatot mutattak be a pogány isteneknek. Van számukra bocsánat, vagy nincs?
Kornéliusz pápa álláspontja az volt, hogy meg kell bocsátani nekik, és visszafogadni őket a közösségbe, miután a rájuk kirótt szigorú penitenciát letöltik. Ezzel azonban nem mindenki értett egyet. Megjelent egy Novatianus nevű ellenpápa, aki azt hangoztatta, hogy ezeket az embereket végleg ki kell tenni az egyházból. Erre Kornéliusz pápa zsinatot hívott össze, és Novitianust kiközösítették. A keresztények üldözése ismét fellángolt. Kolnéliuszt elfogták, száműzték, és meghalt.
A barátjának, Ciprián püspöknek hasonló volt a sorsa. Karthágóban is felmerült a kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik félelmükben áldoztak a pogány isteneknek. Ciprán püspök is visszafogadta őket a közösségbe, de egyesek nem értettek ezzel egyet. Két ellenpüspököt is kijelöltek az elégedetlenek. Ciprián is egyházmegyei zsinatot hívott össze, és ezeket az ellenpüspököket kiközösítették. Az üldözésekkor őt is száműzték, aztán elítélték, és lefejezték.
Mit tanulhatunk tőlük? Egyrészt az irgalmasságot, másrészt a szigorúságot.
Irgalmasok voltak azokkal szemben, akik gyengeségből vétkeztek, de szigorúak azokkal szemben, akik veszélyeztették az egyház egységét, elítélve másokat.
Mi is megértők akarunk lenni testvéreink gyengeségével szemben, és kemények azokkal szemben, akik az egyház, a közösségünk egységét veszélyeztetik, akik a maguk elgondolásai szerint akarnak élni, és másokat is el akarnak tántorítani az egységtől.
Jó, ha időnként mi is imánkban „zsinatot hívunk össze”, és elítéljük a bennünk lévő ellenpápát, akik megbotránkozva testvérei gyengeségén kegyetlen ítéleteket akar hozni.

2015-09-16


______________________________

Fájdalmas Szűzanya


2015-09-15


______________________________

A Szent Kereszt


A mai ünnep a Szent Kereszt felmagasztalása.
Mindjárt az elején fontos tisztázni, hogy nem a szenvedést, főleg nem az ártatlanok szenvedését ünnepeljük. Isten nem kéri tőlünk, hogy minél többet szenvedjünk ahhoz, hogy üdvözülni tudjunk, pedig mi emberek sokszor ilyen kegyetlennek képzeljük el Istent.
Két történet segítségével próbáljuk megérteni a mai ünnep lényegét.
Az egyik azt mondja, hogy egy alkalommal egy kisfiú, a nagytatájával sétáltak egy tó partján. A kisfiú elengedte a nagyapja kezét és felszaladt a víz fölé ácsolt hidra, ott megcsúszott, és beleesett a vízbe. A nagyapa a parton talált egy nagy faágat, azt benyújtotta a vízbe, az unokája abba belekapaszkodott, és a nagyapa kihúzta. A nagyapának azonban szívproblémái voltak. Az izgalom, és a fáradtság miatt rosszul lett, és azon az éjszakán meghalt. Az unoka kérte, hogy azt a botot vigyék neki haza, amellyel a nagyapja kihúzta őt a vízből. A szobájában a falra feltetette, hogy az emlékeztesse arra, hogy mennyire szerette őt a nagyapja.
Bocsánatot kérek ezért a szirupos történetért.
A második történet Istenről szól. Isten az embernek kezdettől tudtára akarta adni, hogy mennyire szereti őt, de az ember nem hitte el neki, nem bízott benne. Elrejtőzött Isten elől, mert azt hitte, hogy Isten meg akarja kegyetlenül büntetni.
Isten prófétákat küldött, akik Isten szeretetéről beszéltek, de nekik sem hittek az emberek. Végül ő maga jött el, és vállalta az ember sorsát. Segített a szenvedő embereken, megbocsátott a bűnösöknek, de az emberek folyton azt kérték tőle, hogy mutassa meg a hatalmát, és büntesse meg a rosszakat. Keresztre feszítették, remélve, hogy legalább ott majd csak kinyilvánítja a hatalmát. „Ha te vagy a Messiás, szállj le a keresztről, és mentsd meg magad” – kiabálták. De Isten még ekkor sem haragudott meg az emberre. Nem mondta: ha ti így bántok velem, akkor csináljatok, amit akartok, többé nem törődök veletek. Végsőkig kitartott abban, hogy szereti őket, és inkább meghalt, semhogy egyet is bántson közülük.
Úgy látszott, hogy sikertelen volt a próbálkozása. És mégis, ma a világon szerte szét nagyon sok keresztény hirdeti életével és szavaival Isten szeretetét.
Ezt a szeretetet ünnepeljük ma, és amikor a Szent Keresztre nézünk, az jut eszünkbe, hogy Isten mennyire szeret minket.

2015-09-14


______________________________

Évközi 24. vasárnap


Jézus, Fülöp Cezáreája felé vezető úton két kérdést tett fel a tanítványainak.
Az első: mit mondanak az emberek, ki vagyok?
Márk evangéliumában az emberek sokszor felteszik ezt a kérdést: Ki ez? Az ördögtől megszállott meggyógyítása után, a vihar lecsendesítése után, a tanítványok kérdik: ki ez, akinek még a tenger is és a szél is engedelmeskedik? Ismét, amikor meggyógyítja a bénát, akit a tetőről leeresztenek. Ki ez? Kérdezik, hogy hatalma van a bűnöket megbocsátani. Itt Jézus teszi fel a kérdést. Mit mondanak rólam, ki vagyok? A tanítványok azt mondják, hogy csupa jót mondanak rólad, Keresztelő János, Illés, egy nagy próféta vagy.
Jézus azonban tisztázni szeretné, hogy ki ő a tanítványai számára, és ezért megkérdi tőlük: ti mit mondotok? Ki vagyok? Péter félreértette a kérdést. A válasza helyes, de nem ez volt a kérdés. Jézus nem azt akarta tudni, hogy ismerik-e a nevét, tudják-e mi a feladata, hanem azt kérdi tőlük, hogy ki ő számukra? Milyen szerepet tölt be a ti életükben? Mennyire fontos számukra. És nekünk is ugyan azt a kérdést teszi fel Jézus. Milyen helyet foglalok el a te életedben? Mennyire számit a te döntéseidben az, hogy hozzám tartozol? Velem, vagy nélkülem akarod élni az életedet?
Az is érdekes, hogy Jézus meghagyja tanítványainak, hogy, ne beszéljenek róla másoknak. Miért? Mint ahogy egy elkezdődött szerelmi kapcsolatról nem beszélnek másoknak, ameddig nem születik belőle elköteleződés, a tanítványok és Jézus közötti kapcsolatról is korai még beszélniük. Még nem ismerik eléggé ahhoz, hogy végérvényesen követőinek, tanítványainak nevezhessék magukat.
És Jézus elkezdi felvilágosítani őket, hogy tudják előre mi vár rájuk. Egész nyíltan megmondta, - hallottuk az evangéliumban. Fontos egy kapcsolatban őszintén feltárni a várható nehézségeket is, hogy ne kelljen csalódást okozni a másiknak.
Jézus úgy gondolja, hogy az igazi ember az, aki az életét oda ajándékozza. Ezzel nem értenek egyet nagyon sokan. A főpapok és az írástudók, önmagukat keresik, a maguk sikerét, vagyonát, hatalmát védik. Azért üldözik Jézust, mert a maguk érdekeit veszélyben látják. Láthatjuk, hogy Péter sem így képzelte el a sikeres embert, mint Jézus. Péter szemében a nagy ember az, aki mások felett áll, a társadalmi létrán magasra jutott, és, hát az ószövetségi Szentírás is erről beszél. Isten megóvja az igazat, jó sorsa lesz, gazdag, megbecsült lesz. Ezt mondja a 37-es zsoltár is: „sosem láttam elhagyatott igazat”. Jézus azonban újra tanítani kezdi tanítványait és minket is. „Aki követni akar engem”- mondja, mert nem kötelező. Senkit sem kényszerit, de ha valaki követni akarja, a feltételeket nem lehet lealkudni.
Tagadja meg önmagát, és vegye fel keresztjét. Ez azt jelenti, hogy legyőzni azt a természetes hajlandóságunkat, hogy a magunk érdekei szerint gondolkodjunk, beszéljünk, cselekedjünk. Miként a házastársak már nem önmagukéi, hanem házastársuké lesznek, és a céljuk már nem az, hogy ők boldogok legyenek, hanem, hogy a másik boldog legyen, aki Jézust követi az önmagát oda ajándékozza testvéreinek. Ezt jelenti felvenni a keresztet. A kereszt nem a mindennapi élet nehézségeit jelenti, nem szenvedéseket jelent. Isten nem akarja, hogy szenvedjünk. A kereszt a teljes önátadást jelképezi. És aki Krisztust akarja követni, fel kell vennie a keresztet. Lehet azt kerülgetni, lehet elodázni, de enélkül nem lehet Jézust követni enélkül nem lehet Jézushoz tartozni.
És a harmadik követelmény, Krisztust követni. Engedni, hogy Jézus vezessen. Mi nem láthatjuk Őt, hogy merre jár, de segítségünkre van az ima, mely az evangéliumon keresztül minden helyzetben tudtunkra adja, merre kell mennünk, mit kell tennünk. Döntéseink, lépéseink mutatják, hogy Jézus ki számunkra, mennyire fontos ő nekünk.


2015-09-13


______________________________

Mária neve


Mária neve napját ünnepeljük, miután nem rég Mária születésnapját ünnepeltük.
Ennek az ünnepnek az eredete a 17. századra nyúlik vissza, amikor a törökök megostromolták Bécset. I. Lipót császár elmenekült Passauba, és ott a kapucinus templom kegyképe, a segítő Mária előtt imádkozott, kérve a szabadulást. Miután a lengyel, magyar és osztrák csapatok együttes erővel legyőzték a török csapatokat, XI Ince pápa ennek emlékére rendelte el a mai ünnepet.
Persze, Mária nevét már jóval előbb segítségül hívták a keresztények. Az ő monogramját is használták, úgy, ahogy Jézus monogramját. Nem hiába van ma Csíksomlyón ismét búcsú. Kisebb, mint a pünkösdi búcsú, de most is sok ember oda zarándokol, jelezve, hogy annak idején Mária nevét segítségül hívva tudták megőrizni a székelyek katolikus hitüket.
Ma, amikor Európát elözönli a sok menekülő, Mária segítségét szeretnénk kérni, egyrészt, hogy segíteni tudjunk a rászorulókon, azokon, akik életüket mentik, másrészt szembe tudjunk állni azokkal, akik a kereszténységnek ellenségei.


2015-09-12


______________________________

Salom


1Tim 1, 1-2. 12-14
Szent Pál Timóteusnak egy gyöngéd hangvételű levelet ír. Már az elején kétszer is szeretett fiának nevezi Timóteust. Érthető, hogy szereti. Ahogy a szülő, szereti a gyermekét, akinek életet adott, akit felnevelt, hasonlóképpen megszeretjük azokat is, akiket a lelki fejlődése útján elkísértünk, segítettünk. Páltól érdemes megtanulni, nem magunkért szeretni ezeket a számunkra kedves személyeket.
Három dolgot kér Istentől Pál Timóteus részére: kegyelmet, irgalmat és békességet.
A kegyelmet. Csodálatos megtapasztalni Isten kegyelmét, Isten segítségét. Rácsodálkozunk arra a sok jóra, amit Isten az életünkben megvalósít. Pál is tudta, hogy az mind kegyelem, amit Krisztus szolgájaként tenni tudott. Kéri, hogy Timóteusnak is legyen része ebben a megtapasztalásban.
Az irgalmat. Isten irgalmas volt hozzánk, és továbbra is irgalmas, mert annak ellenére, hogy megtapasztaljuk jóságát, mégis újra és újra vétkezünk. Pál is tudta, hogy Isten irgalmas hozzá, mert ő nem méltó arra, hogy Isten szolgálatában állhasson. Timóteus Isten iránti szeretete is növekszik, ha megtapasztalja Isten irgalmát.
És a békét. Zsidó ember számára a béke, a salom többet jelent, mint amit mi értünk a béke szó alatt. Nem csak nyugalom, egyetértés, hanem jólét minden szempontból, boldogság. Ezt a salomot egyedül Isten tudja megadni az embernek. Nem Pál a Timóteus boldogságának forrása, hanem Isten.
Ha valakit szeretünk, és javát akarjuk, mi is segítségére vagyunk, mi is megbocsátjuk neki gyengeségeit, tévedéseit, de nem magunkhoz láncoljuk, hanem Istenhez vezetjük, aki egyedül tudja részesíteni őt a salomban.


2015-09-11


______________________________

Megbocsátás


Kol 3, 12-17
Szenet Pál folytatja a szentleckében az útmutatásait. Látszik, hogy ezek a tanácsok a közösségi élet tapasztalataiból születtek.
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Hát már hogy ne lenne! Nem is olyan könnyű dolgot kér az apostol, mert hát sok minden zavar engem a testvéreim magatartásában, szokásaiban. Nem nehéz azt mondani, hogy megbocsátom azt, ami történt, csak többé ne forduljon elő, de nehéz azt elfogadni, hogy újra és újra előfordul, ismétlődik az, ami engem zavar. Hányszor kell megbocsátanom? Hol a határa az én türelmemnek.
Megbocsátani nem csak az eseményeket kell, hanem a testvérem gyengéit, rossz szokásait, és ezekkel együtt szeretni őt. Nem egyetérteni azzal, ami nem jó, nem helyes, ami nincs rendben, de elfogadni. Szeretni feltétel nélkül, és nem csak akkor, ha megváltozik.
És ebből a kölcsönös elfogadásból születik meg közösségünkben a béke, és akkor nyílik igazán lehetőség arra, hogy egymást tanítsuk, és intsük.
Az ilyen közösség képes Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat, szent énekeket zengeni.


2015-09-10


______________________________

Az égiek és az új ember


Néhány értékes útmutatást kaptunk Szent Pál apostoltól a mai szentleckében.
Az egyik, hogy az égiekre irányuljon a figyelmünk, ne a földiekre. Nyilvánvaló, hogy nem a csillagokról beszél Szent Pál, hanem Istenről, mert mi Istent az égbe képzeljük el, mivel végtelenül fölöttünk áll, miként az égbolt.
Isten életünknek a célja. Az égiekre irányítani a figyelmünket azt jelenti, hogy ezt a végső célt szem előtt tartva döntünk, beszélünk, cselekszünk, és nem töltjük az időnket rövidtávú célokkal, melyek eltérítenének az Isten felé vezető úttól.
Fojtsátok el tagjaitokban azt, ami földies – mondja tovább az apostol. Ma egyesek azt mondanák, hogy Pál nem ismerte a pszichológia eredményeit, másként nem tanácsolna ilyesmit. Amit azonban a pszichológia elfojtásnak nevez, az emberi psziché olyan mechanizmusa, amely nem engedi a tudatig eljutni a vágyakat. Szent Pál ellenben, amikor elfojtásról beszél, egy nagyon is tudatos cselekedetet ért alatta, azt, amikor nem engedjük, hogy ezek a földies vágyak tetteinkben megnyilvánuljanak. Ugyanaz, mint az előbbi: nem akarjuk ezekre a rövidtávú élvezetekre pazarolni az energiánkat, mert nekünk Isten fele kell haladnunk.
De ami csodálatos, hogy nem egy emberfeletti erőfeszítést kíván tőlünk mindennek megvalósítása. Az új ember, akit magunkra öltöttünk Krisztusban, képes erre. Csupán engedjünk teret a bennünk lévő új embernek.


2015-09-09


______________________________

Kisboldogasszony


A mai evangéliumi szakasz egy családfával kezdődik. Azt hihetnénk, hogy ezt el is lehetne hagyni, de valójában a Biblia egyetlen történetet tartalmaz, amely kezdődik isten ígéretével, amelyet az első embereknek tett, majd Ábrahámnak, Dávid királynak és azzal ér véget, hogy Jézus Krisztusban beteljesült ez az ígért. Ezt a folyamatot akarja érzékeltetni ez a családfa.
A családfa névsora hirtelen ritmust vált. Nem úgy folytatódik, hogy Jákob nemzette Józsefet, és József nemzette Jézust, hanem: Jákob nemzette Józsefet, aki a férje volt Máriának, akitől született Jézus. József szerepe, hogy Isten működésének tanúja, és segítője legyen. Ő az, aki nevet ad Jézusnak, és rajta keresztül lesz Jézus Dávid leszármazottja.
Azt hallottuk a szentleckében, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik. Isten tervében fő helyet foglal el azoknak a megváltása, akik hisznek Istenben, akik bíznak benne, és épp ezért szeretni tudják.
Ennek a csodálatos tervnek része a mi születésünk, ami keresztségünk, és a mi hivatásunk. Jó tudni, hogy Isten szeretet-tervében benne vagyunk, úgy, ahogy benne van a boldogságos Szűz Mária is, akinek a születésnapját ünnepeljük. Isten kezdettől azt a feladatot szánta neki, hogy Isten Igéje rajta keresztül emberi testet öltsön, hogy az ő igenje, és Fiának igenje beragyogja azt a sötétséget, melyet az emberek által kimondott sok nem hozott létre.
A mai ünnep arra szólít fel bennünket, hogy a mi szívünket Mária szívével egyesítsük. Ő megértette, hogy az életnek akkor van értelme, ha teljesen rá merjük bízni magukat arra, aki mindig a javunkat akarja, akkor is, ha megengedi a fájdalmat, a szenvedést, a nehézséget, a látszólagos értelmetlenséget. Amikor az ő segítségét kérjük, nem egy istennőhöz fordulunk, hanem egy közénk tartozó embertársunkhoz, de akitől megtanulhatunk együttműködni Istennel.

2015-09-08


______________________________