Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Ítélkezés


Róm 2, 1-11
Szent Pál a mai szentleckében kemény szavakkal ostorozza azokat, akik testvéreik fölött ítélkeznek. Nem hiába ilyen szigorú velük szemben, hisz tudja, mennyire veszélyes egy közösségre nézve, ha a tagjai ítélkeznek egymáson. Az ítélkezés rombolja az egymás iránti bizalmat, aláássa a testvéri szeretetet.
Persze, hiába szidja az ítélkezőket Szent Pál, mert szidással nem lehet megszüntetni ezt a rossz szokást. Olyannyira nem sikerült, hogy sajnos, közöttünk is jelen van, és rombol. Sokszor jobban félünk attól, hogy megítélnek a testvéreink, rosszat gondolnak rólunk, mint bármiféle testi szenvedéstől. Sokan menekültek el közülünk azért, mert féltek az ítéletünktől. Nem az életmódunk volt túl nehéz, sem a feladatok, hanem az el nem-fogadottság érzése.
Jó lenne olyan légkört teremteni közösségeinkben, ahol nem kell rettegni, hogy mit szólnak, mit gondolnak rólam a testvérek, ha megszólalok, ha teszek valamit, ahol bízhatok abban, hogy testvéreim elfogadnak engem olyannak, amilyen vagyok, és a javamat akarják. Ettől válik otthonunkká a közösség, amelyben élünk.
De mit tehetek én, hogy ez megvalósuljon? Talán azt, hogy ne haragudjak arra a testvéremre, aki a hátam mögött rosszat mond rólam. Nem várhatom el, hogy a testvéreknek mind jó véleményük legyen rólam. Biztos, sok minden van bennem, magatartásomban, viselkedésemben, ami zavar másokat. És, hát ők ezt sajnos el is mondogatják másoknak, és sajnos ezek is, tiszta jóindulatból, ezt tovább mondják, és sajnos eljut hozzám is. Rosszul esik, de tudatosítom, hogy ez a testvérem nem ellenségem, nem akar nekem rosszat.
Azt is tudatosítom, hogy én alapjában véve jó vagyok, és a jóságomat nem növeli, ha dicsérnek, de az sem csökkenti, ha megítélnek.
Ha meg tudunk egymásnak bocsátani, kihúzzuk az ítélkezés méregfogát, és nem fogja tovább rombolni a közösségünket.


2015-10-14


______________________________

Fr. Hugó


2015-10-13


______________________________

Isten szeret és meghív


Az apostol két dolgot mond a római keresztényeknek, és nekünk is: Isten szeret, és meghívott a szentségre. Mindkettőt nehezen hisszük el.
Sokat beszélünk arról, hogy isten szeret, de valahol a lelkünk mélyén ott bujkál a kétely: Isten szeretne, ha mások lennénk, jobbak, türelmesebbek, ha többet imádkoznánk, ha jobban tudnánk uralkodni indulatainkon, és így tovább. Sok bennünk az elégedetlenség önmagunkkal szemben. Folyton a hibáinkra figyelünk, és azt hisszük, hogy Isten is így tekint reánk. Ma Isten ismét elmondja nekünk, hogy szeret minket, szeretetből teremtett meg, és nagyobb szeretettel tekint reánk, mint egy édesanya a gyermekére, hisz hozzá vagyunk hasonlók.
Igen, Isten szentségre hívott meg minket. Nehezen hisszük el ezt is, mert látjuk, hogy nap, mint nap küzdünk a hibáinkkal, és mégis ugyanott vagyunk, mint évekkel ezelőtt. Mikor lesz ebből szentség? Kutyából nem lesz szalonna!
Azt hisszük, hogy a szentnek hibátlannak kell lennie, pedig szentnek lenni azt jelenti, hogy Isten önzetlen szeretetének hordozói lenni. Mint ahogy a gyertya mástól kapja a tüzet, de sajátjaként hordozza, és szórja a fényt, Isten szeretetének a lángja bennünk is fellobbantja a tüzet, és aki velünk találkozik, mintha kissé Istennel találkozott volna.
Isten erre képesnek tart minket. Hisz bennünk. Próbálom tudatosítani, hogy ahol én vagyok, nagyobb valaki is jelen van, mint Leó testvér, maga az Úr.


2015-10-12


______________________________

Évközi 28. vasárnap


Jézus a mai evangéliumban folytatja útját. Útközben oda szalad hozzá egy ember és leborul előtte. Nem az egyetlen eset Márk evangéliumában, hogy Jézus elé siet valaki és leborul előtte. Ezt teszi a Gerázói ördögtől megszállott, meg egy leprás is. Olyan emberek, akik betegek és gyógyulásra van szükségük. Ez az ember a mai evangéliumban nem beteg, mégis úgy viselkedik, mint aki gyógyulást vár Jézustól. Testileg valóban nem beteg, de a lelke szenved. Ő maga sem érti, miért szenved, hisz mindene meg van. Bizonyára már sok embertől kért tanácsot. Van, aki azt mondta, hogy gondoljon csupa jó dolgokra, másik, hogy imádkozzon többet, próbáljon alamizsnát adni a szegényeknek, és ő próbálkozott ezzel is, meg azzal is, de nem érezte jobban magát. Azt remélte, hogy Jézus tud segíteni.
Mit kérdez Jézustól? – Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Mások olyasmit kértek Jézustól, ami a biológiai életükben van segítségükre, mint ahogy mi is sokszor ilyesmit kérünk Jézustól az imáinkban: megoldódjanak a problémáim, gyógyuljak meg a betegségemből… úgy néz ki, hogy ez az ember túl van ezeken. Ő már az örök életre vágyik. Jézus a válaszában Isten parancsait sorolja fel, jelezve, hogy Isten már megmutatta neki az utat az örök élet felé. Érdekes, hogy Jézus a tízparancsolatból csak azokat sorolja fel, amelyek az embertársunkkal való viszonyunkra vonatkoznak. Istennel akkor vagyunk egységben, ha vele együtt szeretjük a testvérünket. Akkor jutunk Istenhez, ha szeretjük a testvéreinket.
Az ifjú válassza nagyon szép: én ezeket gyermekkorom óta megtartottam. Túlzásnak érezhetjük, amit mond, hisz senki nem mondhatja el magáról, hogy nem vétkezett, de végül is igaza van. Apróságokon nem kell fennakadni, mert Isten sem törődik velük. Ha életünk jó irányba halad, Istennel, embertársainkkal jó a kapcsolatunk, akkor nincs értelme önmagunkat szidni egy-egy tévedésért, bűnért. Nem az életszentség jele, ha valaki önmagát büntetgeti, hanem a gőg jele. Nem fogadom el, hogy ember vagyok, hanem olyannak képzelem el magam, mint Isten, aki sosem hibázik. Azért ítélkezünk oly könnyen másokon, mert önmagunkkal szemben is kegyetlenek vagyunk. Ahogy ezt szent János mondja első levelében: ha szívünk vádol is valamiért, ne feledjük, hogy Isten nagyobb a szívünknél.
És akkor Jézus azt mondja ennek az ifjúnak, hogy egy hiányzik belőle. Azért nem azt mondom, amit felolvastunk, hogy még valami hiányzik belőled, mert Jézus nem azt akarja mondani, hogy már majdnem kész vagy, még csak ez az egy cseresznye hiányzik a tortádról, s már is tökéletes vagy. Nem valami hiányzik ennek az embernek az életéből, hanem a lényeg, az egy, és ahhoz, hogy Istenhez eljusson, ennek az egynek a megtételére van szükség: mindenét oda kell adnia szeretetből. Nem szegénnyé akarja tenni Jézus, hanem gazadaggá. Azt akarja, hogy amije van, az szeretetté változzon, mert csak az marad meg az örök életre, ahova el akar jutni.
Tőlünk is ezt kéri Jézus, hogy ne magunknak gyűjtsünk, hanem mindent, amivel rendelkezünk, anyagiakat, képességeinket és időnket használjuk fel arra, hogy kifejezzük általuk testvéreink iránti szeretetünket.
Szomorúan távozott, mert nem volt elég szabad annak megtételére, amire Jézus felszólította. Igen, mégiscsak beteg volt ez az ember. Megszállta őt a vagyon, a birtoklás ördöge, és ez irányította az életét, és Jézus szavára sem tisztult meg.
Míg rabjai vagyunk annak, ami a birtokunkba van mindig csalódottak, szomorúak maradunk, mert a bennünk lévő, végtelen utáni vágyunkat nem tudja semmi betölteni, csak egyedül Isten.
Ha nehéz is számunkra azt a lépést megtenni, amire Jézus felszólít, Istennek minden lehetséges, még az is, hogy engem képessé tegyen Jézus szeretetére.

2015-10-11


______________________________

Az igazi boldogság


2015-10-10


______________________________

Az Úr rettenetes napja


Joel 1, 13-15; 2,1-2
Joel prófétától hallottunk az első olvasmányban. Joel a fogság utáni próféták közé tartozik, körülbelül Kr. előtt 400-ban írhatta próféciáit. Nem a néphez szól, hanem a papokhoz, Isten szolgáihoz. Joel elégedetlen azzal, ahogy a papok végzik a feladatukat. Magukkal törődnek, nem Istennel. Elmaradtak az áldozatbemutatások. Pedig az lenne a feladatuk, hogy életükkel és szavukkal Istenhez kell, hogy vezessék az embereket. Ezért felszólítja őket, hogy hirdessenek bűnbánatot, de előbb ők maguk tartsanak bűnbánatot. Így készüljenek fel a nagy napra, az Úr napjára, arra a rettenetes napra, mert olyan csapás jön, amelyhez hasonló sosem érte az embert.
Persze, mondhatjuk, hogy ez Ószövetség, ahol ijesztgetik az embert, hogy féljen Istentől, de az evangéliumokban Jézus is, amikor a végítéletről beszél, elég rettenetes dolgokat mond. Egyáltalán nem virágos réten való sétálgatás lesz az a nap.
Joel azonban nem tudta megmondani, hogy mi következik az után a nap után, míg Jézus tudtunkra adta, hogy ez után a rettenetes nap után következik az élet kiteljesedése.
Számunkra ez a rettenetes nap a mi halálunk. Annál nagyobb csapás, annál félelmetesebb esemény még nem történt velünk, mint az, amikor meg fogunk halni.
Isten szolgáinak, különösen nekünk, kisebb testvéreknek az a feladatunk, hogy bűnbánatot hirdessünk, hisz kezdettől bűnbánó rend vagyunk.
Tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a böjtöt, sírást, önmegtagadásokat, virrasztást jelenti, hanem felkészülést. Mikor útra megyünk, nem viszünk magunkkal minden kacatot, csak azt, ami a legszükségesebb. Ezt jelenti a böjt, az önmegtagadás. A sokféle marasztaló hang között figyelünk Isten hívó szavára, ezt jelenti a virrasztás.
Életünk a harsona, amellyel bűnbánatot hirdetünk.
Nem töltjük az időnket fölösleges dolgokkal, mert készülnünk kell arra a rettenetes napra, és arra a csodálatos életre, amely ránk vár.
Az élet rövid. Mi nem itt rendezkedünk be, nem itt akarunk örökre boldogok lenni.

2015-10-09


______________________________

Nagyasszonyunk


2015-10-08


______________________________

Rózsafüzér Királynője


A mai ünnep a Lepanto-i tengeri ütközet emlékére keletkezett, ahol 1571. október 7-én az oszmán flottát legyőzték a keresztények. V Piusz pápa a csata előtt felszólította a keresztényeket, hogy imádkozzák a rózsafüzért, és így kérjék Mária segítségét, és a győzelmet ennek az imának tulajdonította.
Ez az ünnepe tehát a keresztények meggyőződéséről szól, hogy Mária segít.
Rózsafüzér királynőjének nevezzek ma Máriát. Az imádság, amelyet sokszor elmondunk a rózsafüzér imádkozása alatt, az angyal szavaival kezdődik: üdvözlégy Mária! Megszólította Máriát, aki Istentől minden kegyelmet megkapott annak a feladatnak teljesítésére, amelyre Isten meghívta. Ezért kegyelemmel teljes. Azt a feladatot kapta Istentől, hogy Jézust nyújtsa, a megváltásra éhes világnak.
Isten angyala minket is meglátogat és néven szólít: üdvözlégy Leó testvér … és mindenki behelyettesítheti a saját nevét. Istentől minden kegyelmi segítséget megkaptál, és megkapsz, hogy a hivatásodat teljesíteni tudd, akkor is, ha gyengének, felkészületlennek, alkalmatlannak érzed magad, az Úr veled van. Rajtad áll, hajlandó vagy-e megengedni Jézusnak, hogy általad legyen jelen testvéreid számára.
Kérjük mi is Mária segítségét, hogy győzni tudjunk magunkban, és környezetünkben, minden olyan erő felett, mely az Úr Jézust távol akarja tartani, el akarja űzni tőlünk.


2015-10-07


______________________________

Ima és munka harmóniája


2015-10-06


______________________________

Jónás


Jón 1,1-2,1. 11
Jónás mesébe illő történetét hallottuk az olvasmányban. Isten Ninivébe küldte, hogy megtérésre szólítsa fel a nagy város népét. Jónás azonban az ellenkező irányba indult. Félt ettől a feladattól. Nagyon rossz véleménye volt a niniveiekről. Látni sem akarta őket. Azt szerette volna, ha Isten elpusztítja őket, nem, hogy ő odamenjen közéjük, és megtérésre szólítsa fel őket. Nem Isten ügye volt számára fontos, hanem, hogy neki ne legyen kellemetlen, neki jó legyen. Annyira nem érdekelte mások sorsa, hogy a hajón is, míg mindenki imádkozott a viharban, ő nyugodtan aludt.
De ne szidjuk túlságosan Jónást, mert lehet, hogy mi is sokszor hozzá vagyunk hasonlók:
mikor szidjuk az Istentől eltávolodott világot, Európát, a nagy várost, előre látjuk, hogy a vesztébe rohan, és várjuk, hogy a nyakába szakadjon a szerencsétlenség. Hadd bűnhődjön rossz döntései miatt. Eltávolodunk, elszigetelődünk tőlük, az ellenkező irányba indulunk, pedig Isten közéjük akar küldeni. Mi nyugodtan alszunk, míg vihar tépi, pusztulással fenyegeti azt a világot, amelynek mi is utasai vagyunk.
Mi a tennivalónk? Hogy Isten küldötteiként éljünk ebben a világban. Jusson eszünkbe, bárkivel találkozunk is a nap folyamán, hogy Isten általunk üzen számára.
Legyen a mi életünk szemrehányás, a mi szavunk bátorítás.


2015-10-05


______________________________