Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 |

Napi gondolatok

Az Isten Országa hétköznap


2015-10-27


______________________________

Krisztussal szenvedünk


Róm 8, 12-17
Amint Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben kihangsúlyozza, az ember az értelme segítségével képes felismerni Isten létét. Így jöttek létre a különféle vallások. Az emberek azt is felismerték, hogy Isten hatalmas, mindenható, és féltek a haragjától. Igyekezetek úgy szolgálni az isteneknek, hogy ne haragítsák magukra őket. Jézus Krisztus eljött közénk, hogy megmutassa, milyen igazából Isten. Tudtunkra adta, hogy Isten a mi Atyánk, és mi a gyermekei vagyunk. Hogy ő nem akar minket büntetni. Nem kell tehát tőle félnünk. Azt mondja Szent Pál, hogy nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy félelemben éljünk, hanem a fogadott fiúság lelkét, és Istent Abbának, apukánknak szólíthatjuk.
Mi következik mindebből? Azt tehetjük, amihez kedvünk szottyan, mert Isten úgy sem büntet minket? Megtehetnénk, de nem tesszük, mert életünk Krisztushoz kapcsolódott. Szent Pál azt mondja, hogy Krisztussal mi is megdicsőülünk, de előbb vele együtt szenvedünk is. Nem arról van itt szó, hogy betegek vagyunk, fáj itt, vagy ott, és azt felajánljuk Istennek. Isten nem gyűjti a szenvedéseinket.
Az világos, hogy Krisztus velünk együtt szenvedett, felvállalta az emberi léttel járó szenvedéseket, a halált is. De hogyan szenvedünk együtt mi vele? Eszerint Jézus most is szenved. Miért? Mert mi még nem vagyunk vele. Hiányzunk neki, mert szeret minket. Vele együtt szenvedni azt jelenti, hogy nekünk is fáj, hogy nem szeretjük eléggé Istent. Fáj nekünk is, amikor testvérünket eltávolodni látjuk tőle.
Ezt jelenti, hogy nem a szolgaság lelkét kaptuk. Nem holmi parancsok, előírások teljesítésében áll a mi kereszténységünk, de nem is féktelen szabadosságban, hanem Krisztussal, a mi testvérünkkel együtt keressük nap, mint nap a mennyei Atya akaratát.


2015-10-26


______________________________

Évközi 30. vasárnap


Jézus tanítványaival Jerikó városába érkezett. Amint mondtuk, Jézus a Márk evangéliumában úton van Galielából Jeruzsálem felé. Már közel van a célhoz, hisz Jerikó 27 km-re van Jeruzsálemtől. Nem csak Jézus igyekezett Jeruzsálem felé, hanem sokan mások is, mert húsvéti idő volt, és ilyenkor sok zsidó zarándokolt a szent városba. Ilyenkor a koldusok is kiültek az út szélére, mert a sok zarándoktól bőven kaptak alamizsnát. A húsvéti időben ugyanis a zarándoklók kötelesességüknek érezték segíteni a szegényeken.
Jézust két csoport követi. Az egyik a tanítványok csoportja, a másik a tömeg. Mi a különbség közöttük? A tanítvány az, aki az életét összekapcsolja Jézussal, a tömeg pedig azokból áll, akik valami előnyt remélnek Jézustól, azért követik őt, és csak addig vannak vele, ameddig megéri nekik.
Bár egy valós esemény leírását hallottuk az evangéliumban, a vak Bartimeus meggyógyítását, ez az esemény ugyanakkor a tanítványok felkészítése arra, amit rövidesen látni fognak a testi szemeikkel: Jézus életének csúfos végét, azt, hogy Jézust elfogják, megölik. Ezt mindenki látja. Hogy e mögött meglássák a szeretet győzelmét, szükségük van arra, hogy Isten megnyissa a lelkük szemeit. Csak aki megkapja Istentől ezt a látást, az képes a dicsőséges embert meglátni abban, aki az életét oda ajándékozta.
Bartimeus azt jelenti, hogy a Timeus fia. Nem az ő nevét tudjuk meg, hanem az apja nevét. Azt jelenti, hogy a tiszteletre méltónak a fia. Ő az, aki az emberek részéről, megbecsülést, tiszteletet vár. Erre vágyik, hogy az emberek értékeljék.
Bartimeus ott ül az út szélén, nem tesz semmit, nem törekszik semmire, csak él egyik napról a másikra. Így pedig nem tud boldog lenni, mert az embernek szüksége van arra, hogy az életét rátegye valami szép, nemes célra. Ha ez nincs, hiába van meg mindene. Bartimeus is szeretne kitörni ebből a helyzetéből. A lelke nyugtalanságát nem tudja elhallgatni. Jézust néven szólítja: „Jézus Dávid fia könyörülj rajtam!” Ez mutatja, hogy ő Jézusban a jövendő győzedelmes uralkodót keresi. Nem csak a teste vak, hanem a lelke is.
A körülötte lévő tömeg el akarja hallgattatni. Ilyen a tömeg, nem engedi, hogy valaki közülük kiváljon. De Jézus meghallja a kiáltását és azt mondja: hívjátok ide. Érdekes, hogy nem Jézus megy oda. Jézus hívása másokon keresztül érkezik hozzá. Kik azok, akiken keresztül érkezik a meghívás? Ezek Jézusi igazi tanítványai, akik figyelnek embertársaik szükségleteire, és nem önmagukhoz vezetik őket, hanem Jézushoz.
És Bartimeus ledobja a köntösét és Jézushoz szalad. Jelzi, hogy új életmód kezdődik számára. Az első keresztény közösségben, amikor egy felnőtt megkeresztelkedett ő is levetette a köntösét jelezve, hogy elhagyja a régi embert szokásaival együtt. Ezt jelképezi itt is Bartimeus gesztusa. Jézus megkérdi tőle: mit akarsz? Addig nem tudja senki befogadni Jézus fényét, amíg nem döbben rá arra, hogy szüksége van rá. Addig mindenféle egyebet vár el Istentől, és addig a tömeghez tartozik, nem igazi tanítványa Jézusnak. Tőlünk is megkérdi Jézus: mit vársz el tőlem? Hogy jól menjen a sorod, hogy megoldjam a problémáidat? Vagy, hogy igazibb önátadóbb életet élhess?
Hogy lássak, - válaszolja Bartimeus. A hited megmentett téged. Nem azt mondja, hogy: én megmentettelek téged. Jézus adja a fényt, de a mi hitünk tudja ezt a fényt befogadni.
Ennek az embernek az élete nem vált könnyebbé azzal, hogy meggyógyult. Újra kell szerveznie az életét annak a fényében, amit most már lát. Akire rá ragyog Krisztus fénye és az befogadja, az nem élhet úgy, mint addig, nem üldögélhet tétlenül, nem élhet céltalanul egyik napról a másikra. Bartimeus sem ült többé az út szélén, hanem elindult az úton Jézus nyomában. Ha vakok vagyunk, kérjük Jézust, hogy látni tudjunk. Ha pedig már látunk, akkor induljunk el mi is Jézus követésére.

2015-10-25


______________________________

Még meddig?


2015-10-24


______________________________

Templomszentelés évfordulója


2015-10-22


______________________________

Bűnös tagok


2015-10-21


______________________________

Készenlét


2015-10-20


______________________________

Alcantrai Szent Péter


Alacantarai Szent Péter a 16. században élt ferences szerzetes. Nemes származású, és jól képzett volt, a salamancai egyetemen tanult.
Pétert reformátor szerzetesnek nevezném. Az obszerváns ferencesekhez lépett be. Előbb házfőnök lett, aztán provinciális. Kezdettől azon munkálkodott, hogy megreformálja a közösségét. Meg is volt hozzá a felkészültsége, a tudása. Neki is lendült, a maga elképzeléseit próbálta másokra ráerőltetni, de nem ment. Sokan ellene fordultak, mire ő lemondott a provinciálisi megbízatásáról, és sértődötten, csalódottan vonult vissza remeteségbe. Itt évekig készült imában és szigorú vezeklésben arra, hogy mikor Isten küldeni akarja, kész legyen. Most már Isten terve szerint akart cselekedni, és nem a saját elképzelései szerint.
Isten indítására útra kelt, és gyalog, mezítláb Rómába zarándokolt, és III Gyula pápa elé járult. A pápától engedélyt kapott arra, hogy a konventuálisok fennhatósága alatt olyan kolostorokat alapíthasson, melyekben szigorú szegénységben élnek a testvérek.
Lassanként egy új provincia született az ő reformjából, melyet később ismét az obszerváns generális alá rendeltek. A reformja lassan elterjedt Spanyolországban, és Portugáliában. Őket nevezték alkantarénus ferenceseknek.
Most már kész volt Péter arra, hogy másokat is segítsen a maguk reformtörekvésiben, mint például Avilai Szent Terézt, aki írásaiben legedás szentként emlékszik meg róla.
A reform vágya ott bujkál bennünk is. Szeretnénk lelkibb, hitelesebben élő közösséget magunknak. Nem megy, ha megpróbáljuk elképzeléseinket testvéreinkre erőltetni, és semmi jó nem születik abból, ha azért neheztelünk rájuk, mert nem elég szentek.
Tanuljunk meg Istenre figyelni! Ez az alapja életünk igazi reformjának.


2015-10-19


______________________________

Évközi 29. vasárnap


Jézus folytatja útját Jeruzsálem felé. Utazásának célja életének odaajándékozása. Tanítványai követik, és közben lépésről lépésre értenek meg valamit abból, amire Jézus készül, és abból, amit számukra is ajánl. Ugyanarra hív meg minket is Jézus: önmagunk odaajándékozására. Előbb arról beszélt tanítványainak, hogy őt elfogják, megölik, de feltámad. Ám alig hogy befejezte a mondanivalóját, eléje lépett Jakab és János, egy kéréssel, ami azt mutatja, hogy semmit sem értettek meg Jézus szavaiból, nem is figyeltek oda. Évekkel ezelőtt, egy hittanórámon történt. Egyik cigánygyerek, miután én lelkesen magyaráztam nekik Jézus Krisztusról, jelentkezett, hogy kérdezni szeretne valamit. Örömmel adtam szót neki, remélve, hogy valami okos kérdéssel jön. Erre ő: nem adna nekem egy lejt? Persze, mi nem teszünk ilyet, de velünk is előfordul, hogy valaki beszél, és mi a magunk gondolataival vagyunk elfoglalva, főleg prédikáció hallgatása közben, mert az a benyomásunk, hogy ezeket a dolgokat már százszor hallottuk, jól ismerjük. Jézus is addig beszélt a tanítványainak az eljövendő szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, míg megunták és oda sem figyeltek szavaira.
Csodálatos, hogy Jézus nem torkolja le őket, nem veti szemükre, hogy nem figyeltek rá, hanem engedi, hogy feltárják lelkük vágyait. Velünk is ezt teszi, amikor imában hozzá fordulunk. Nem kell szégyellnünk előtte semmit, amire vágyunk, amit érzünk, még akkor sem, ha nem valami szép, nemes vágyak, gondolatok bujkálnak bennünk. Ő szívesen meghallgat, ránk figyel, és azután segít átalakítani ezeket, hogy igazabbakká váljanak.
Mit kértek Jézustól? – hogy mikor uralomra kerül, egyikük jobb felől, másik bal felől üljön mellette, vagyis ők ketten legyenek a legfontosabb emberek Jézus uralkodása alatt. A hatalomvágy mindig megkísérti a keresztényeket, még a legkiválóbbakat is.
Jézus a válaszában kehelyről és keresztségről beszél. Egy kehelyből inni valakivel azt jelenti, hogy osztozom a sorsában. Ez a sors lehet szép, mint ahogy a 16. Zsoltár mondja: „az Úr az én örökségem és sorsom kelyhe”, de sokszor együtt-szenvedést is jelent. A keresztség pedig a vízben való elmerülést jelenti és az ebből születő új életet. Mindebből részesülni fog Jézus tanítványa.
Készek vagytok-e mindenre? - kérdi Jézus. Ők azonnal gondolkodás nélkül igent mondanak, mert nem értették meg, miről beszél Jézus. Jézus erre sem veszíti el a türelmét. Tudja, hogy csak lassan értik meg mit kér tőlük, és még lassabban szánják rá magukat, hogy megtegyék. Lassan megy az átalakulás. A világban nagy lenni, másokon való uralkodást jelent, míg Jézus szemében az a nagy, aki ajándékká válik testvérei számára. Mi a világban élünk, és a világ szerint érzünk. Nehéz e fölé emelkedni, és annak ellenére amit érzünk, azonosulni Isten értékrendjével, de Isten kegyelme képessé tesz rá. Csak mondjunk igent mi is, mint Jakab és János. Igen, készek vagyunk, még ha nem is tudjuk mi lesz ennek az igennek a következménye ránk nézve.
Erre, a többi apostol megharagudott Jakabra és Jánosra. Nem azért mert ennyire nem tudnak együtt érezni Jézussal, ennyire tapintatlanok, hanem mert el akarták előlük csalni az első helyeket, amelyekre ők is vágyakoztak. Ez volt az első szakadás a Krisztus követői között. Kettő 10 ellen és 10 kettő ellen. Az ok: ki a nagyobb? Minden szakadás oka az egyházban ez volt igazából, nem a teológiai érvek. A római pápa a nagyobb vagy a konstantinápolyi pátriárka? Ki a hatalmasabb a pápa vagy a császár? Az egyház triumfalista megnyilvánulásai sok nemtetszést váltanak ki ma is az emberekben. Szüntelen figyelnünk kell erre a nagy kísértésre, mert mi is folyton egymás főnökei akarunk lenni. Állandóan mi szeretnénk irányítani másokat.
Jézus figyelmeztetése nekünk is szól: ”közöttetek ne így legyen”. Tudom, hogy nagyok akartok lenni, de ne a világ szemében, hanem Isten szemében legyetek nagyok, azzal, hogy testvéreitek üdvösségét szolgáljátok.

2015-10-18


______________________________

Hit és cselekedet


Róm 4, 1-8
Szent Pál a mai olvasmányban mintha szembe akarná állítani a hitet a cselekedetekkel, mondván, hogy csak a hit vezet el a megigazulásra, és nem a cselekedetek. Pedig nem ezt akarja mondani Szent Pál. Ő maga sokat munkálkodott Isten ügyében. Dicsekvő kedvében fel is sorolta az érdemeit, de később szemétnek tekintette mindazt, amire azelőtt büszke volt. Semmivel sem érdemelte ki azt, hogy az Úr a damaszkuszi úton megszólítsa. Nem érdemei alapján választotta ki őt az Úr, és tette Evangéliuma hirdetőjévé. Isten kegyelme változtatta meg az életét. Ő nem tett mást, mint hitt Jézus Krisztusban.
És a tettek? Természetesen, azután is voltak olyan tettei, melyekre büszke lehetett volna. Még nagyobb buzgósággal, és minden képességével az Urat szolgálta. Nem egy helyben ülve hitt, hanem a hittől vezetve ment hirdetni Krisztust. Hozzánk is rajta keresztül jutott el az örömhír.
Akkor mi változott? Átadta az irányítást Krisztusnak. Ettől a pillanattól kezdve a hit fénye vezette tetteiben, és erre akar bennünket is buzdítani.
Amint Ábrahámot az Úr vezette, és mindig tudtára adta, hogy mit kell tennie, hova kell mennie, úgy akar minket is vezetni az Úr, ha hiszünk benne és rá bízzuk magunkat. Ne féljünk, szól, amikor jónak látja. A mi dolgunk, hogy figyeljünk, hogy amikor szól, meghalljuk, s ha megértettük, mit kér tőlünk, akkor huzavona nélkül cselekedjünk.


2015-10-16


______________________________