Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 |

Napi gondolatok

Keserű


2016-01-14


______________________________

Gyógyító szeretet


Mk 1, 29-39
A számos csoda közül, melynek tanúi voltak Jézus tanítványai, ma egy mellékes csodáról hallottunk: egy idős asszony meggyógyításáról, akinek a nevét sem tudjuk, és aki semmi említésre méltót nem tett egész életében. Mégis voltak, akik szerették, ezt az egyszerű asszonyt, és sorsát szívükön viselték. Amint Jézus megérkezett Simon házába, mindjárt szóltak neki, és kérték, hogy gyógyítsa meg.
Jézus nem mondta, hogy ilyen jelentéktelen ügyekkel ne töltessék a drága idejét, hisz neki egy népet kell Istenhez vezetnie, nem lázas öregasszonyokkal foglalkozni. Odament hozzá, megfogta a kezét, személyes kapcsolatba lépett vele, és felsegítette. Az asszonynak bizonyára többet jelentett a törődés, mint a gyógyulás.
Ez bátorítson minket is, hogy a számunkra fontos személyek ügyeit, akármilyen jelentékteleneknek tűnnek, bátran vigyük Jézus elé. Ha mi szeretjük őket, Jézus még inkább.
Ugyanakkor mi is meg akarjuk tanulni, hogy testvéreink gondjait ne tekintsük apróságoknak. Úgy hallgassuk meg őket, úgy figyeljünk rájuk, hogy félretesszük a magunk véleményét, előítéleteinket, és próbáljuk nem csak érteni, amit mond, hanem érezni is, ami ő érez, felismerni, ami lelkében zajlik. Ez a gyógyító szeretet első lépése.


2016-01-13


______________________________

Az Úr megvigasztal


2016-01-12


______________________________

Jöjjetek utánam!


Mk 1, 14-20
Évközi idő: a mindennapi életünk körülményei, és ritmusa szerint elmélkedjük Jézus szavait és tetteit, és közben igyekszünk igazi tanítványai lenni.
Jó hallani ennek az időszaknak kezdetén Jézus hívó szavát. Miként apostolait, minket is hív: jöjj, kövess engem! Nem nekünk kell kitalálnunk az útirányt, csak Jézust kell követnünk. Aki nélküle indul útra, a maga útját járja, egyedül marad, akkor is, ha tömegek rajongják körül, de ha vele járunk, sosem vagyunk egyedül. Mindig velünk van az, aki a legjobban szeret, és ő összekapcsol azokkal, akiket szeretünk.
Érdemes felfigyelni arra is, hogy Jézus nem a templomban imádkozók közül hívja meg apostolait, hanem mindennapi munkájuk végzése közben szólítja meg őket.
Feladataim végzése közben jusson eszembe, hogy én is Jézus követésében járok.


2016-01-11


______________________________

Szálljon be


2016-01-09


______________________________

Ti adjatok nekik enni!


Mk 6, 34-44
Jézus nagy sikert arat az emberek körében. Valóságos tömeg gyűlt össze, hogy hallgassa őt. De a nagy siker sok gonddal is jár: ezek az emberek éhesek. A tanítványok azt látnák ésszerű megoldásnak, hogy ki-ki magának szerezzen ennivalót, oldja meg mindenki a maga problémáit és aztán jöjjön és hallgassa tovább Jézust. Jézus azonban másképp látja a dolgot. Meglepő dolgot kér tanítványaitól: ti adjatok nekik enni!
Mit akar ezzel mondani Jézus? Feltételezi, hogy ezeknek a tanítványoknak annyi pénzük van, hogy 200 dénárért tudnak kenyeret vásárolni? Tudja, hogy nincs semmijük.
Vagy úgy gondolja, hogy képesek oda varázsolni egy rakás ételt? Tudja, hogy nem képesek rá.
De akkor miért mondja, hogy ők adjanak enni nekik? Azért, hogy fitogtassa az erejét: hadd lám mit tudtok? Nem vagytok képesek? Na, majd megmutatom én…
Nem erről van szó. Jézus sem varázsolt oda kenyeret, hanem azt kérte a tanítványoktól, hogy Jézusba vetett hittel tegyék közösbe, amijük van.
Jézus ma is rajtunk, tanítványain keresztül akar gondoskodni azokról, akik hozzá tartoznak, akik hallgatni akarják tanítását, akik őt keresik. Ránk bízza őket. Mi sem mondhatjuk, hogy ki-ki, oldja meg a maga gondjait. Tőlünk is azt kéri Jézus, hogy belé vetett hittel tegyünk közösbe mindent, amivel rendelkezünk. Csupán a szeretetközösség tudja megszüntetni gyötrő éhségünket.


2016-01-08


______________________________

Jézus maga a jó hír


Mt 4, 12-17. 23-25
Jézus elkezdi hirdetni az Isten Országát. Galileából indulva futótűzként terjed a jó hír.
Miről is szól ez a jó hír? Mindenki családjában, a legtöbb ember életében jelen van a betegség, és mindenki keresi Jézust, akiről azt hallják, hogy gyógyít. Az elején az emberek nem Jézust keresik, csak a gyógyító erejét akarják kihasználni. De aztán lassanként kiderül, hogy a jó hír nem a gyógyulás, hanem maga Jézus. Ő az, akire minden ember szíve vágyik, még ha nincs is ennek tudatában. A véle való találkozás, a véle való élet nem csak pillanatnyilag szabadít meg valamilyen betegségtől, szenvedéstől, hanem annak boldogságát nyújtja, aki sok bolyongás után végre hazatalál.
Rajtunk keresztül Jézus továbbra is találkozni akar a szenvedő emberekkel, mert a véle való élet olyan szeretetre tesz képessé minket, amilyenre magunktól soha nem lennénk képesek.


2016-01-07


______________________________

Mit kerestek?


Jn 1, 35-42
Mit keresünk, amikor Istent keressük? Biztonságot, védelmet, belső békét, szerencsét? János evangéliumában Jézus első szava ez a kérdés: mit kerestek? Azt várnánk el Jézustól, hogy megnyugtató választ nyújtson kérdéseinkre, és azt hisszük, hogy a kételyek, a bennünk felmerülő kérdések a gyengeségnek a jelei, de Jézus épp a mi kételyeinkre épít, a mi kéréseinkből indul ki, amikor fel akar készíteni arra, hogy jó tanítványai lehessünk.
Azt hallottuk az evangéliumban, hogy Keresztelő János két tanítványa, János biztatására, Jézus után eredt. Jézus azonban, ahelyett, hogy lelkesedéssel fogadja őket, kérdést tesz fel nekik: mit kerestek? Jézus nem akar minden áron tanítványokat. Főleg nem olyanokat, akik hozzá menekülnek az élet nehézségei elől.
András és János azt sem tudták, hogy mit válaszoljanak Jézus kérdésére. Egy látszólag buta kérdéssel válaszolnak: mester, hol laksz? Be kellett volna jelentkezniük: mi tanítványaid szeretnénk lenni. Mondd el tehát nekünk, mi a te tanításod lényege? Mit a feltételek, van-e felvételi? Valószínűleg azt akarták tudni, hogy hol van a székhelye Jézusnak. Jézusnak azonban nem volt lakása, mégis meghívta őket: jöjjetek és lássátok. Nem a lakás számított, hanem az, hogy együtt legyenek Jézussal. A hit nem valami tanítás elfogadása, hanem valakinek a követése, a véle való együttélés megtapasztalása. Ez az, ami az életüket végérvényesen megváltoztatja.
Jézus minket is meghív, hogy vele legyünk. Nem valahol lakik Jézus. Találkozhatunk véle a kápolnában, de a szobánkban is, még utazás közben is. Fontos, hogy keressük az ő társaságát. Csak ez után követezik, hogy tanítványai legyünk, és az ő evangéliumának hirdetői.


2016-01-04


______________________________

Karácsony utáni 2. vasárnap


A karácsonyi idő vége fele vagyunk. Kihunynak a fények, lassanként elcsendesedik az ünnep zaja, amely talán elvonta a figyelmünket a lényegről. Éppen ezért az olvasmányok a mai vasárnapon a karácsony lényegére hívják fel a figyelmünket. János prológusát olvastuk, ami egy nehéz, teológiai szöveg, de segítségünkre tud lenni abban, hogy a lényegre figyeljünk.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige, a Logosz, az isteni Bölcsesség. Isten a világot nem véletlenszerűen hozta létre, hanem jó előre kigondolt bölcs terv szerint. Az isteni Bölcsesség jelen volt a teremtésben. Már az Ószövetség mesél erről. A példabeszédek könyvében olvashatjuk, ahogy a Bölcsesség önmagáról beszél: mikor Isten az égboltot kifeszítette, én ott voltam. Mikor a föld alapjait rakta le, akkor i vele voltam, és örömömet leltem abban, hogy az emberek közé kerülhetek. Igen, az ember volt a teremtés végső célja. Izrael népe Isten Bölcsességét a Tórával azonosította. Aki a Tórát, Mózes könyveit olvassa, Isten Bölcsességét fogadja be. Szent János ma arra mutat rá, hogy ez az isteni Bölcsesség egy emberben testet ölt, és ez nem más, mint a Názáreti Jézus.
Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. Érdemes megjegyezni, hogy itt az élet kifejezés nem a biológiai életet jelenti, hanem az isteni életet, az örök életet. A biológiai élet véget ér, a betegség, az öregség sírba dönti, de az isteni élet végtelen.
Világosságnak is nevezi. Az Ószövetség a Tórát nevezte világosságnak: törvényei által vezeti az ember lépteit Isten felé. Itt János az isteni Igét, a Logoszt nevezi világosságnak, mely elvezet az örök életre. Nem, külső előírások, szabályok vezetnek minket, hanem ez a világosság bennünk van. Ezzel ajándékozott meg minket az Atya, mikor fiaivá fogadott minket.
A prológus ünnepi hangvételét megtöri a szemrehányás, a fájdalom amiatt, hogy a világ nem akarja felismerni és nem akarja befogadni ezt az életet. Isten úgy teremtett minket, hogy csupán nála, csupán véle tudunk igazán otthon lenni. Olyan ez, mint amikor valaki megtalálja azt a személyt, akivel szeretne együtt élni örökre, felismerjük, hogy Isten nélkül mindig hiányozni fog valami a boldogságunkból. Mindig ott bujkál bennünk egy nyugtalanság, amelyre csak Isten, a véle való élet tud kielégítő választ adni. Egyszerűbben mondva, Isten nélkül senki sem tud igazán örökre boldog lenni. Aki nem ismeri fel ezt, nem fogadja be ezt a szeretetet, megfosztja magát az igazi élettől, amelyet Isten az ő gyermekeinek ad.
Ez az istengyermekség nem emberi magból, tehát nem a biológiai életből ered, hanem egyenesen Istentől.
És az Ige testté lett. Nem látszólagos testet öltött magára Isten, hogy úgy nézzen ki, mint egy ember, hanem teljesen magára vette az ember biológiai életét a maga korlátaival, gyengeségeivel együtt, a halállal együtt.
Közöttünk lakott. Szó szerint az van a szövegben, hogy sátrat vert közöttünk. A választott nép, amikor vándorolt a pusztában, velük ment Isten is. Isten számára is egy sátrat készítettek, és azt vitték magukkal mindenfelé, mintha Isten abban lakna. Isten velük vándorolt. Isten mindig a népével akar lakni, vándorolni. Most is, életünk minden helyzetében velünk van az Úr, de nem egy sátorban, hanem bennünk lakik, és velünk vándorol az úton, amely haza vezet az Atya házába.
Most a karácsonyi idő vége felé a lényegről elmélkedtünk. Isten közénk költözött, hogy megértsük végre, mennyire szeret minket és, hogy haza vár minket.

2016-01-03


______________________________

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely


Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely a negyedik században élt egyházatyák. Athénban ismerkedtek meg, mindketten ott tanultak és ott barátkoztak össze.
Vazul lett a keleti szerzetesség atyja. Az által írt szabályzat szerint élnek ma is a keleti szerzetesek, sőt, az ő szabályzata befolyásolta Szent Benedeket is a maga szabályzata megírásában.
Sokat harcolt az egyház egységéért az ariánusokkal szemben.
Életéből megérintett az, hogy tanulmányai befejezés után, mert irányt változtatni. Úgy érezte, hogy fölösleges időtöltés volt mindaz, amit addig tanult, mert nem az igazi bölcsesség keresésére fordította erejét, és idejét. Másfajta tanulmányba kezdett: elzarándokolt Szíriába, Palesztinába, Egyiptomba, az ott lévő híres kolostorokat látogatta meg. Igyekezett megismerni az ottani szerzetesek életét, majd onnan hazatérve, együtt a lánytestvérével Szent Makrénával kolostort alapított.
Nem a tanulás és az imádság között választott, hanem félre tudta tenni a hiú ismeretek keresését, hogy azt tanulja, amiért érdemes fáradozni.
Ahhoz, hogy alkotni tudjunk, előbb sokat kell tanulni, készülni, és minél inkább ki kell szorítani életünkből a fölösleges időtöltést.
Nazianzi Szent Gergely Vazul barátja, és társa volt az egyház egységéért folytatott küzdelemben. Ő is püspök lett, de szintén szerzetességre vágyott. Mikor az egyház szükséghelyzetben volt, félre tudta tenni ezeket a vágyait, és vállalta a püspökséget. Így lett Konstantinápoly püspöke. Ő vezette a konstantinápolyi zsinatot, amely az egyház Szentháromság-tanát kidolgozta. Utána lemondott a püspökségről, és csendes visszavonultságban élt haláláig.
Bármilyen nemesek és szentek a vágyaim, Isten kérheti tőlem, hogy azokat félretegyem egy időre, és ott szolgáljam egyházamat, közösségemet, ahol szükség van erre, bízva abban, hogy Isten, aki a vágyat elültette a lelkemben, lehetőséget is fog adni annak megvalósítására.


2016-01-02


______________________________