Gondolatok tízesével idő szerint csökkenő sorrendben.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 |

Napi gondolatok

December 24


Lk 2,1-14
Zakariás énekében felkelő Napnak nevezi az eljövendő Messiást. Valójában ő még nem látta a Messiást, de látta a saját fiának, Jánosnak a megszületését. Felismerte ebben az eseményben a Messiás eljövetelének előjelét.
Nekünk is a megváltást kell hirdetnünk az embereknek. Fontos, hogy a magunk életében felismerjük a megváltás jeleit, és örvendezve tudjuk áldani érte az Urat. Tudjuk, hogy ezek még nem a beteljesedést jelentik, csak jelzik. A hit szemével fel tudjuk bennük ismerni, hogy az Úr meglátogatta az ő népét, meglátogatott bennünket.
Karácsonyra készülünk, de már most ujjongunk az Úr eljövetelének. A megváltás jeleit felismerjük, és már most ünnepelünk. Így készülünk karácsony ünnepére.

2012-12-24


______________________________

Jöjj, Napkelet!


A mai antifónában Jézust napkeletnek nevezzük, felkelő napnak. A választott nép kelet felé menekült Egyiptomból. A Messiást keletről várta a választott nép. Jeruzsálemtől keletre volt az olajfák hegye és úgy vélték tudni, hogy onnan fog megérkezni a Messiás. Jézus valóban a keleti kapun keresztül vonult be Jeruzsálembe. Templomainkat valamikor úgy építették, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk bennük, jelezve, hogy onnan várjuk Krisztus második eljövetelét. Bármit teszünk, szemünk sarkából mindig keletet figyeljük, mert, bár sötétségben járunk, ott keleten már dereng a fény, közeledik a megváltás. Karácsony éjszakáján azt olvassuk, hogy a nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet látott. Erre a fényességre várunk, készülünk.
Bizonyára van életünknek olyan területe, amelyet sötétnek, kilátástalannak érzünk, melyet szégyellünk, rejtegetünk, nehogy valaki megtudja, észrevegye, mely a halál völgyére emlékeztet minket.
Az Úr meg szeretné világítani ezt a területet is. Nem azért, hogy megszégyenítsen, ránk pirítson, hanem, hogy segítsen az Ő szemével nézni a mi helyzetünket. Hogy meglássuk azt, amit mi tehetünk, és azt is, amit ő akar ott tenni, ha engedjük.
Jöjj Napkelet! Fényességed áraszd ránk!

2012-12-21


______________________________

Dávid kulcsa


Jöjj, ó Dávid kulcsa! Jézust ebben az antifónában kulcsnak nevezzük. A kulcs arra való, hogy ajtót, kaput bezárjanak, kinyissanak. A kulcs a hatalom jelképe. Akinél van a kulcs, az a főnök, vagy a főnök megbízottja. Így adta át Jézus Péternek is a kulcsot, hogy amit bezár, senki ki ne nyithassa, és amit kinyit senki be ne zárhassa.
A Szentírásban, Izajásnál szerepel ez a kifejezés, ahol egy bizonyos Eljakimot, Ezakiás házmesterének neveznek ki. Ez az Eljakim zárhat és nyithat abban a házban. A Jelenések könyvében már a Messiásra alkalmaz a szent író. Rábízzák Dávid kulcsát, hogy zárjon és nyisson vele.
Mit kérünk Jézustól, a kulcstól? Hogy kiszabadítsa a börtönből a foglyokat. A börtönből, és a halál árnyékából.
A rab természetéhez nem tartozik hozzá a rabság. A zárt ajtó kényszeríti rá. A természetes tulajdonságaink hozzánk tartoznak, még ha nem is mindenik tetszik nekünk. Hogy alacsonyak vagy magasak vagyunk, nyíltabbak, vagy zárkózottabbak. Ilyenek vagyunk, el kell fogadnunk önmagunkat. Ám nem tartozik hozzánk az önzés, a rosszindulat, a büszke rátartiság, a rossz szokásaink. Ezekre nem mondhatjuk, hogy ilyenek vagyunk. Ezeket nem kell elfogadni, hanem ezektől meg kell szabadulni.
Elismerjük, hogy rabok vagyunk. Nem jelentéktelen a bajunk, hisz miattuk a halál árnyékában vagyunk. A halál leselkedik ránk, és mi nem tudunk tőle elmenekülni.
Jöjj, Dávid kulcsa és szabadíts ki minket.

2012-12-20


______________________________

O Radix Iesse!


Jessze vesszeje! Tudjuk, hogy Jessze volt Dávid király apja. Tőle sarjad a Messiás. Előbb a kilenced elején, majd karácsony vigíliáján felolvassuk a Máté szerinti családfát. Nevek monoton felsorolása, de ami benne megható, hogy a lista végén megjelenik József. Máriának a jegyese, akitől születik Krisztus. Igen, Jézus neve ott szerepel a többi ember neve mellett. Nem csak eszme, hanem konkrét ember.
Mit kérünk Jessze hajtásától? Azt, hogy ne késlekedjen. Az imádkozó ember kiáltása ez, aki úgy érzi, már nem bírja sokáig. Jézus maga is a Getszemáni kertben átélte ezt a kétségbeejtő helyzetet: „Atyám, ha lehetséges kerüljön el ez a kehely!” Senki nem mondhatja, hogy Isten nem érti meg őt.
Miért késel Uram? A 43. zsoltár azt mondja: „miért alszol, Uram?” Jézusra emlékeztet, aki alszik a bárkában, míg a tanítványok kétsége esetten küzdenek a hullámokkal.
Sokszor azt érezzük, hogy alszik az Úr. Késik, nem érkezik a segítség. Mintha nem hallgatna meg minket Isten. Jézus biztat minket, hogy kopogtassunk, ne fáradjunk bele.
Mikor a magunk életében, a közösségünk életében, az egyház életében, a társadalomban, látjuk, hogy mennyire szükség lenne Isten segítségére, mi is kiáltsunk az Úrhoz:
Jöjj Uram, ne késlekedj.

2012-12-19


______________________________

Ó, Adonáj!


Adonáj. Ez a név a Szentírásban nagyon gyakran előfordul. Valójában a tetragramnak a helyettesítő neve, amely az Isten kimondhatatlan nevét pótolja, és a jelentése az, hogy az Úr. A tetragramot Isten Mózesnek adta át az égő csipkebokornál. A nevet azonban nem szabadott kiejteni, csupán a papok ejthették ki bizonyos alkalmakkor, de a Babilonba való elhurcoltatás után már nem tudták, hogyan kell kiejteni. Izrael elveszítette a nevet.
Az egyház az érkező Messiást Adonájnak nevezi. Már Erzsébet is Adonájnak nevezte, amikor Mária ellátogatott hozzá: hogyan lehet, hogy az én Uramnak anyja látogat el hozzám?
Számunkra a tetragramnak pontos neve van: Jézus Krisztusnak nevezzük. Ő az, aki van.
Mit kérünk mi Adonájtól? A megváltást. Jöjjön, és szabadítson meg minket erős kézzel. Isten erős kézzel vezette ki az ő népét az egyiptomi fogságból, Vörös tengeren, a Jordánon át.
Isten erős kezére van szükségünk nekünk is, hogy Egyiptomból ki tudjunk szakadni, hogy a mi éretlenségeinkből, abból a zűrzavarból, amibe belekavarodtunk, a világias gondolkodásból, ami megmérgez minket. Erőre, szinte erőszakra van szükség.
Zavaros vízből, vagy egy mély gödörből nem lehet valakit kiédesgetni, hívogatni, meggyőzni. Néha meg kell ragadni és erővel kihúzni.
Gondoljunk itt életünk azon területeire, ahol már évek óta küzdünk, és mégsem tudunk előrelépni. Itt valóban Isten erejére van szükség, hogy változás történjen.
Ezt kérjük az Úrtól, hogy az ő erejével pótolja, amihez mi nem vagyunk elég erősek.
Jöjj Urunk, és erős karoddal szabadíts ki minket!

2012-12-18


______________________________

Jöjj ó Bölcsesség!


Ezen a héten elkezdjük a karácsonyra való közelebbi készületet. A nagy antifónák, az Ó-antifónák segítenek bennünket ebben. Ezek nem azért Ó-antifónák, mert régiek, - bár régiek is, hisz már a 7. századtól kezdve énekli az Egyház, - hanem mer ezek a felkiáltással kezdődnek: Ó! Ezek, Krisztusnak különféle tulajdonságait világítják meg.
Az első közülük a Bölcsesség. A teremtésnél jelen van a Bölcsesség. Isten Bölcsessége teremt. A fölséges Isten ajkáról származik, szava által bölcsen megteremti a világot. Mindent bölcsen elrendez.
Ezt a teremtett rendet, a világot, teremtményére, az emberre bízza, hogy az gondozza, és őrizze. Ezért fontos, hogy megtanuljuk a bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni minden körülmények között az igazi jót, ki tudjuk választani a megfelelő eszközöket annak megvalósításához.
Ez segít, hogy a mindennapi életünket derűsen, nyugodtan éljük, bizalomteljes nyugalommal, mert tudjuk, hogy a Bölcsesség megelőzi és átszövi minden cselekedetünket, ha együtt működünk Vele, és biztosan vezet az üdvösség teljessége felé.
Kérdezzem meg újra és újra a nap folyamán a Bölcsességet, hogy amit tenni akarunk, vagy nem akarunk megtenni, beleillik-e abba a bölcsen megteremtett rendbe, melyet Isten rám bízott. Azt is kérdezzem meg tőle, hogy mit tehetek azért, hogy ez a rám bízott rend ne halott dolgok rendje legyen, hanem élet fakadjon belőle számomra és mások számára.
Jöjj ó Bölcsesség, és taníts minket.

2012-12-17


______________________________

Adventi III. gyertyagyújtás


Ma meggyújtjuk a harmadik gyertyát, ami az örömnek a jele. Ahogy a szín is jelzi, más mint a többi. Az Advent harmadik hete folyamán, más lesz a tenni való, más lesz a célunk, más lesz a hozzáállásunk, röviden: más, mint a többi három...
Bár fiatalok, de tapasztaltak vagyunk, s ebből kiindulva már tudjuk mitől más: az eddig hallottakból, az eddig megtapasztalt élményekből, de mindez nem elég ahhoz, hogy elmondhassam, hogy tudom mi az öröm, tudom már miről fog beszélni, mire fog buzdítani Dani.
Minden Advent, minden élmény, minden buzdítás, talán Dani is mindig más! Minden öröm magában hordoz valami újat, valami eredetit. Tehát, testvérek: ez a pillanat, ez a perc más mint a többi.
Más... Miben más? Miért is más? Hogyan is alakult ki ez a másság? Vagy, egyáltalán létezik ez a más?
Ha most válaszolni próbálnék, tudom, hogy a válasz csak engemet érintene, mert önmagamból indulnék ki, saját Isten élményemet osztanám meg veletek, de ennek nincs itt az ideje... Ezért, kérlek titeket, elmélkedjetek, nyissátok ki szíveteket, mert szívetekben kell hogy legyen az igazi öröm székhelye. S egy hét után, vonalat húzzuk, s az eredménytől eltekintve, vállaljuk azt a mást, ami közelebb akar vinni engemet Istenhez, mert „a szerencse mulandó, a körülményektől függ, de Istennel kapcsolatban maradva állandósul az öröm.”
fr. Daniel

2012-12-16


______________________________

Az Úrral pihenni


Mt 11, 28-30
Hol találjuk meg a szívünk békéjét? Hol nyugodhatunk meg? Ki tudja betölteni a mi vágyunkat a teljes szeretetre? Minden emberben ott van a teljesség utáni vágyódás, de ugyanakkor mindnyájan megtapasztaljuk a magunk korlátait. Idegesek, fáradtak vagyunk, félünk a jövőtől, keressük, hogy hol tudnánk egy kissé megnyugodni. Az Úr ma arra hív minket, nála pihenjünk meg. Ő felüdít minket. Ezt hiszem, de nem eléggé. Amikor fáradt vagyok, amikor és kissé ki szeretnék kapcsolódni, nem Jézushoz menekülök, hanem ellenkezőleg. Nem imádkozni kezdek, mert az imádságot is fárasztónak érzem. Koncentrálni, gondolkodni kell, s épp most erre nincs kedvem. Inkább valami kellemesre vágyom, nem pedig újabb erőfeszítésre.
A lelki életben el kell jutni oda, hogy Istenről ne csak gondolkodjunk, ne csak azt kutassuk, hogy mit vár el tőlünk, hanem Véle pihenni is tudjunk. Ez a szemlélődés. Célja nem a szórakozás, hanem a felüdülés, a pihenés, a megnyugvás, hogy aztán az Úr küldeni tudjon. Az iga, amelyet ránk rak így nem lesz nehéz. Ő gondoskodik rólunk. Nem rabszolgaként tart minket. Amit tőlünk kér, az a mi javunkat, és testvéreink javát szolgálja. Ha megtapasztaljuk a Véle töltött idő édességét, az Ő szemlélésének édességét, nem esik nehezünkre teljesíteni azt, amit kér tőlünk.

2012-12-12


______________________________

Nem érdemes a szentet játszani


Mt 18,12-14
Vigasztaljátok meg népemet! – Hallottuk Izajás próféta ajkáról. Milyen jól esik ezt hallani. Az Úr nem követelésekkel áll elénk, hanem vigasztalni akar. Annyi féle nehézség, szolgaság gyötör bennünket! Nem megszid minket ezek miatt, hanem vigasztal. Annak idején Izajás a Babilonba hurcolt népnek szánta e vigasztaló szavakat, az Úr megígérte, hogy hamarosan visszatérnek Jeruzsálembe, de ez ma nekünk szól, mert elérkezett a Megváltó, aki elhozza a teljes szabadságot, a felszabadulást mindenféle szolgáságból és rabságból.
Isten, az első bűn óta szüntelenül keresi az elveszett, elrejtőzött embert, hogy visszavezesse önmagához. Az ember ma is elrejtőzik előle, mert fél tőle.
Vigasztaljátok meg népemet! Jön az Úr, mert teljes mivoltával a mi üdvösségünket, a mi boldogságunkat akarja. Ő, a jó pásztor, kész elhagyni a kilencvenkilenc igazat, - akik sosem tévednek, akik mindig helyesen járnak el, akik szemében mások a hibásak mindenért – és megkeresi azokat, akik elvesztek. Talán megéri abbahagyni a hibátlan kisfiú szerepét játszani, a szent szerzetes szerepét játszani, akinek nincs szüksége megváltásra. Az Úr nem az igazakat keresi, hanem azokat a fiait, akik képesek beismerni gyengeségeiket, és megengedik az Úrnak, hogy irgalmas legyen hozzájuk.
Elismerem tehát, hogy nehezemre esik jót tenni, hogy érzékeny vagyok, törékeny vagyok, szükségem van arra, hogy szeressenek, szükségem van arra, hogy az Úr karjaiba vegyen. Íme, jön az Úr, hogy összegyűjtse elveszett bárányait.

2012-12-11


______________________________

Lelekinap


Kötekedők közössége vagyunk?

Miután meghallgatunk egy prédikációt, - nem itt Sebesen – valakivel arról kezdtünk beszélgetni, hogy milyen szarvashibát követett el a szónok egyik mondatában. Hosszan tárgyaltuk ezt a hibát, de utána megállapítottuk, hogy az egész prédikációból semmi egyebet nem jegyeztünk meg, csupán ezt a hibás kifejezést. A többit egyszerűen elszalasztottuk.
Valóságos szakemberek vagyunk a hibák megkeresésében. Ugyanakkor olyan nehezen vesszük észre azt, ami jó, és főleg olyan nehezen mondjuk ki, ismerjük el. Mintha valamit elveszítenénk azzal, hogy a másikban elismerünk valami pozitívot.
Persze, nem csak közöttünk van ez így. Egyik akadály az ökumenizmus útjában is az, hogy ahelyett, hogy közelednénk egymáshoz azokkal, akik másképp gondolkodnak, különböznek tőlünk, irigykedve, féltékenyen nézünk egymásra. Nehogy a másiknak több sikere legyen a pasztorációban.
Még a szerzetesi közösségek között is előfordul, hogy irigyen néznek egymásra. nehogy a másikat jobban értékeljék, nehogy a másikhoz többen jelentkezzenek, mint hozzánk.
Pedig mindaz, ami érték bennünk és bennük, mind Krisztustól van. Krisztus nem az enyém, nem a mienk, nem is az övék, hanem mi vagyunk a Krisztuséi, még akkor is, ha különbözünk egymástól.
Jó lenne tudatosan törekedni arra, hogy ne a hibákat keressük egymásban, hanem a jót. Hogy ne kötekedjünk, hanem bátorítsuk egymást. Csak olyan hibákat érdemes felemlegetni, amelyeket ki tud az illető javítani, és úgy kell azt megfogalmazni, hogy ne legyen sértő, bántó, vádoló. Jézus maga ad példát erre nekünk. Fil 2: Az Úr Jézus az Istennel való egyenlőségét, az isteni mivoltát nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodjék, hanem megalázta önmagát. Ahhoz, hogy bátorítani tudjunk másokat, meg kell alázkodni. Le kell mondanunk a felsőbbrendűségünkről. A kötekedés a büszkeségből táplálkozik, a bátorítás az alázatosságból.
Két akadály jutott eszembe, amelyek nehezíthetik azt, hogy egymást bátorítani tudjuk. Bizonyára ti majd fel tudtok sorolni többet is.
1. A bátorítás könnyen összetéveszthető a hízelgéssel. Az alázat nélküli bátorítás a hízelgés. Ha őszintén elismerjük egymás pozitív tulajdonságait, megdicsérjük azért a jóért, amit meg tudott tenni, biztatjuk, bátorítjuk, lassanként megtanulunk, érdek nélkül együtt örvendeni, és egymástól elfogadni a bátorítást.
2. A másik nehézség a hierarchia. Azt megszoktuk, hogy a magasabban levők bátorítsák az alattvalóikat, vagy az alacsonyabb szinten lévőket. A hívek elvárják például, hogy a pap biztassa, bátorítsa őket, de hogy a hívek bátorítsák a papot, ők adjanak tanácsot neki, ez nehezebben megy. A gyermekek elfogadják a szülőktől a bátorítást, a vigasztalást, de a szülők a gyermekeiktől nehezebben.
A közösségeinkben is mindenkinek szüksége van néha biztatásra, bátorításra, együttérzésre, függetlenül attól, hogy kinek milyen a beosztása. Végül is egymás testvérei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért. Nem csak az egyik irányban érvényes ez (elöljáró – alattvaló). Mondjunk hát le a kötekedésről, és tanuljuk meg a bátorítást. Lépjünk ki a büszkeség zászlaja alól, és az alázatosság ruháját öltsük magunkra. Előttünk jár, és példaképünk Jézus Krisztus.

2012-12-10


______________________________